jóság: filozófiailag egy létező →jó volta (lat. bonitas); erkölcsileg szeretetből fakadó, ajándékozó jóakarat (lat. benignitas). - 1. A Szentírásban →Isten tulajdonságainak egyike. Isten minden ember iránt jó, de népe iránt különösen is, ahogy ezt Mózeshez intézett szavai (Kiv 34,6), népének Egyiptomból való kiszabadítása és a szövetségkötés tanúsítja. Az Isten ~áról való meggyőződés Izr. egész vallásosságát áthatotta és meghatározta: ebből fakadt a remény és a bizalom minden helyzetben (Zsolt 31,20; 145,7 stb.), a gondviselésbe vetett hit (104,28; Bölcs 8,1 stb.), Isten jótékony hatalmának dicsőítése (Zsolt 65) és egyáltalán a közösségi és személyes imák a zsoltárokban, Isten ~ának fölismerése oltalmában, gondviselésében és kegyelmében (34,9). Ez vezetett kultikus formák és dicsőítő imák (doxológiák) kialakulásához: Jahvét azért kell dicsőíteni „mert jó, irgalma örökké megmarad” (106,1; 107,1; 118,1.29; 136,1; vö. 2Mak 1,24). A próf-k tanításában egyre inkább kidomborodott, hogy Isten ~a üdvösséget szán az embernek (vö. pl. Jer 33,11); ez a vonása Isten ~ának az (apokrif) apokaliptikában fogalmazódott meg teljesen egyértelműen. - 2. Az ember ~a →erkölcsi erény, mely arra képesít, hogy birtokolt javait (képességeit, vagyonát) megossza mással. - Az ÓSz-ben ritkán fordul elő, s az →igazságosságnak v. →irgalmasságnak felel meg (Zsolt 37,3; 112,5; Jób 31,31; Péld 2,20), ill. általános uralkodói erény (Jer 52,32; Eszt 8,12c; vö. 1Mak 6,10). - Az ÚSz-ben beteljesedtek Isten ~os tervei (Ef 2,7) a Fiú által, akiben a gondviselő ~ öltött testet (Tit 3,4; Mt 11,28-30). - Jézus Krisztus által a ~ a ker. magatartás ismérve (Gal 5,23; Ef 5,9: 2Kor 6,6); a szeretet megnyilvánulási formája (1Kor 13,4: a szeretet jóságos); a ker. →tanúságtétel egyik fő feladata a ~ sugárzása minden ember számára. Ezt jelzi, hogy a ~ helyet kapott az →erénykatalógusokban (Gal 5,22; Ef 4,32; Kol 3,12; vö. 1Kor 13,4), mely a szeretet követelményeit állítja elénk különféle élethelyzetekben.  **

BL:884. - Schütz 1993:181.