🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > J > jövő
következő 🡲

jövő (lat. futurum): az emberi →idő része, a még meg nem valósult dolgok összessége. - 1. A vallástört. tanúsága szerint a környezet, a természet jeleiből az ember mindig megpróbálta kifürkészni és elmondani, ill. elmondatni magának a ~t, melyet az →istenek akarataként ismert (→divinatio, →jós, →jóslás). - A futurológia mint a ~kutatás tudománya a természettud. eredményeiből próbál következtetni a ~re. - 2. A Szentírás szerint Isten az idő fölött áll, ura tehát a ~nek is, melyet egyedül Ő ismer. Bölcsessége elrejtette a ~t az ember elől, ugyanakkor a Törvény és →prófétái által fölkészíti teremtményeit mindenre, ami a ~ megéléséhez szükséges. „Amik eddig történtek, azokat előre kijelentettem, az én szám hirdette meg, én adtam tudtotokra. Aztán hirtelen megtettem és beteljesedtek... kijelentettem neked jó előre mindent, mielőtt megtörténtek, tudtul adtam neked.” (Iz 38,3-5) Isten gondviselő szeretete elsősorban arról a ~ről beszél prófétáinak, mely a Vele való találkozás, az ítélet napja, a transzcendens lét megnyilvánulásának kezdete lesz mindenki számára: „De ki tudja majd elviselni jövetele napját? Ki állhat meg előtte, ha megjelenik?” (Mal 3,2). Az értelmes ember ezért törekszik igaz életet élni, hiszen: „csak a békességes embernek van ~je..., a gonoszok hada elenyészik” (Zsolt 37,37). - Az ÚSz-ben Jézus meghirdette az →idők teljességét, Isten országának eljövetelét (Mk 1,15). A próféták minden ~re vonatkozó mondása, jövendölése Jézus Krisztusban valóra vált. A megváltással a ~ bizonyos módon jelenné lett, mert aki hisz Jézusban, az átment az ítéleten: „Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, annak örök élete van, nem esik ítélet alá” (Jn 5,24), azaz már a ~ben él. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény, a régi megszűnt, valami új valósult meg” (2Kor 5,17). Mindazonáltal a ker. lét magában hordozza a várakozást is, hiszen „Isten nekünk valami jobbat tervezett” (Zsid 11,40), s a földi életben egyelőre „csak tükörben, homályosan látunk”, a föltámadásunk után viszont „színről színre” (1Kor 13,12). „Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk” (1Jn 3,2). - A már megtörtént megváltás és az Isten országának teljes megvalósulása közti („már igen és még nem”) feszültség teszi nyitottá a ker. egzisztenciát és ébreszt vágyat az eljövendők iránt. „Nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14), de már megkaptuk az igazság lelkét, aki „elvezet benneteket a teljes igazságra... és a jövendőt fogja hirdetni nektek” (Jn 16,13). - 3. A lelki életben. Isten bölcsessége úgy látta jónak, hogy az ember elől elrejtse a ~t. Ezért a ~ sok bizonytalanság, aggódás oka, ugyanakkor a →remény beteljesülésének és a fáradozásokból termett gyümölcsök elnyerésének ideje is. Az ember mint időbeli lény mindig nyitott a ~re: a jelenben él, melynek minden pillanatában valami jelenné válik a ~ből, hogy múlttá legyen. A jelen pillanat nem meghosszabbítható, az embernek tehát arra kell felkészülnie, ami még nem jelenvaló, amit tökéletesen nem ismerhet. - A jelen megélésében fölismerhető a ~ről való döntés, és fordítva: a ~ formálja önmagává a jelent, és megszabja arculatát. A ~ nem valamiféle külsődleges járulék a jelenhez. A ~ elfogadása magába foglalja a jelenben megélt bizalmat, a jelenben alakuló értelmes terveket, de a múlt tévedéseinek fölismerését és javításuk lehetőségét is. Ahol feledésbe merül, hogy a ~ a múltból nő ki, utópia és anarchia jelentkezik. Ahol viszont abszolutizálják a múltat, ott merev konzervativizmus áll elő. Az emberi lét ~re-irányultsága miatt mindig ádventi jellegű. Ez a mozzanat antropológiailag is megragadhatóvá teszi a Szentírás végidő-tanítását (→eszkatológia): az ember mindig nyitott a végső ~, így az üdvösség felé. Ez azonban nem a múlt (pl. a paradicsomi állapot) visszatérése v. a múltban szunnyadó lehetőségek kibomlása, hanem Isten abszolút szuverén, szabad önajándékozása, amely végtelenül fölülmúlja várakozásainkat. - A ~ súlya, jelentősége épp abban áll, hogy magában hordozza az →abszolút jövőt, a személyes élet végét (→halál) és az emberiség földi létének végét (→világ vége), az Istennel való találkozást és elszámolást. A vég nem más, mint a tulajdonképpeni ~, a végső, tökéletes megérkezés (→föltámadás, →örök élet). A fogyasztásba fulladt társadalmak a kizárólag anyagi jólétre alapozott ~ keresésével épp ezt akarják feledtetni. Cs.I.-**

LThK X:1411. - Schütz 1993:182.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.