Kisboldogasszony, Kisasszony (lat. Nativitas B.M.V.): 1. a →Boldogságos Szűz Mária neve a magyar nép ajkán. - 2. Mária születésének ünnepe, szept. 8., a →szeplőtelen fogantatás (dec. 8.) ünnepe után 9 hónappal. - a) Ünneptört. A jeruzsálemi hagyomány a →Betheszda-fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét. Az 5. sz. elején Szt Anna tiszt-ére tp-ot építettek, melynek felszent. évford-ján (IX. 8.) emlékeztek meg Mária születéséről. A 7. sz: a szírek, bizánciak és a rómaiak is e napon ülték a születésnapot, a →koptok 7-én. IV. Ince p. (ur. 1243-54) oktávát csatolt hozzá, mely 1955-ig élt. -

b) Mo-on ~ kultusza, patrocíniuma a reformáció és hódoltság miatt csak a barokk időkben bontakozott ki, de akkor (már a búcsújáró helyektől is támogatva) nagy gazdagságban. A kk. tp-ok egy részének eredetileg Szűz Mária-titulusa lehetett, amihez a barokk időkben a ~ búcsúnapot választották. A hódoltság után újjászületett nagy egyhm-kben patrocíniumai szórványosan találhatók, Csanád kivételével, ahol vsz. Máriaradna és Szeged-Alsóváros kultikus kisugárzása sok patrocíniumot teremtett. -

c) A Stella puerpera Solis ('hajnali szép csillag') tiszt-ére szokás ~ hajnalán a napfelkeltét a szabadban várni, csatlakozni az angyalokhoz, akik ilyenkor ~ születésén örvendeznek a mennyben. A nap responzóriumában is énekeljük: „Boldog vagy szentséges Szűz Mária és minden dicséretre méltó, mert belőled támadt az igazság Napja, Krisztus, a mi Istenünk”. - Tápén még az 1930-as években is sok jámbor asszony kiment a Tisza partjára „napköltét várni” az olvasó és az Úrangyala-koszorú (Mária tizenkét csillagú koronája tiszt-ére végzett 12 Úrangyala) elmondásával. Mint mondták, akinek „érdemé van rá”, az a fölkelő napban megláthatja Máriát (→Napbaöltözött Asszony). Volt, aki Mária alakja mellett bölcsőt is vélt látni. Az idősebb tápai asszonyok még a 19/20. sz. fordulóján is pünkösd és ~ hajnalán a Maros torkolatánál mosdottak meg a radnai víznek mondott folyóban (vsz. a Radnán átélt ~-napi régi búcsúk hagyományai nyomán). - Virrasztással készülnek ~ napjára. Somlóvidéki hiedelem szerint, aki megvárja a napköltét, meglátja benne Máriát. Sümegi öregasszonyok már csak annyit tudnak, hogy a nap legszebben ~ hajnalán szokott fölkelni. A vásárosmiskeiek a közeli Sághegyre mennek és ott várakoznak, hogy meglássák a hajnali fényben Máriát. Szentsimoni, hangonyi, gyöngyöspatai, nagykátai, vásárosdombai öregasszonyok is fölmennek a hegytetőre, ill. ki a szabadba, hogy a fölkelő napban megpillantsák a bölcsőben fekvő Máriát. Bátya rác asszonyai és Mezőkövesd matyó népe szerint a Nap ~kor játszadozva, táncolva kel föl: örül Mária születésének. →Boldogasszony (Frauenkirchen) búcsújáró helyen hajnali 3-kor körmenet vonul a falun keresztül. - Virrasztanak és várják a hajnalt Andocs, Vodica, Pócs, Csatka búcsúsai is. Amikor földereng, letérdelnek és elimádkozzák az Úrangyalát. - Mária Isten áldott földje, amelyből üdvösségünk virága és gyümölcse sarjadt. Ebből a szimbolikából nőtt az a 19/20. sz. fordulóján még élő Balaton vidéki és göcseji szokás, hogy a vetőmagot ~ napjára virradó éjszaka, ill. kora hajnalban kiteszik a harmatra, hogy az Úristen szentelése fogja meg. Napköltekor már be is viszik. Az a hiedelem, hogy az ilyen búza nem üszkösödik meg és bőven terem. Zagyvarékason a búzát kétasszonynap (VIII. 15. és IX. 8.) között is ki kell szellőztetni, hogy ne legyen dohos, ne essen bele a zsizsik. - A néphagyományban ~ a →jeles napok között: ősi őszkezdő nap, asszonyi dolog-, főleg fonástiltónap, →negyvenes nap, az ősz ellentétes rámutatónapja. A nép nyelvén a két nagy Mária-ünnep (VIII. 15. és IX. 8.) közti napok neve: kétasszonynap, az időszak neve a kétasszonyköze.

d) Patrocíniumok: esztergomi egyhm.: Alsónyárasd, Bajta, Csermend, Csév, Dejtár (1713), Endrefalva, Felsőpél, Felsőrados, Felsősipék, Felsőszeli, Hontbessenyőd, Hugyag (1751), Ispáca, Istvánlak, Jác, Jókő, Kemence, Kisgeszt, Máriavölgy, Mohora, Muzsla (1718), Nagycétény, Nagyhind, Nagyjóka, Nógrádmegyer, Nyitrakoros, Ratkóc, Szelincs, Szécsény (kpna), Szomolány, Taksonyfalva (1785), Teplafő, Vágmedence, Vágújhely (1670), Zsitvaapáti, Zsitvabesnyő; nyitrai egyhm.: Alsóelefánt, Alsómogyoród, Alsómotesic, Borcsic, Budatin, Eszterce, Felsőköröskény, Frivald, Laáz, Misság, Nemeskutas, Podklutec (1845, sztkút Bittse mellett), Soltészperecsény (1670), Tesmag, Tőkésújfalu, Trencsén, Trencsénpéteri, Trencsénrákó, Vágegyháza, Vágszabolcs, Veselény, Zsámbokrét; besztercebányai egyhm.: Radvány (1287: Mária, 1666: ~), Korpona (13. sz.), Breznóbánya (14. sz.), Újbánya (14. sz., restaurálva: 1725), Rásztony (15. sz.), Berzence (15. sz.), Janolehota (1487), Chrenóc (kk.), Benyus (1753), Szklenó; rozsnyói egyhm.: Berzence (1735), Ipolygalsa (1768), Krasznahorka (1770, vár), Harkács (1784), Sánkfalva (1784), Sajópüspöki (1794), Udvarnok (1801), Forgácsfalu (1822), Salgótarján (1820), Miksi (19. sz.), Mizserfa (1929); szepesi egyhm.: Szepesváralja, Lőcse (jezsuita tp.), Igló, Teplicska, Savnik, Szentmária; egri egyhm.: Gyöngyöspata (1332), Jászapáti (14. sz.), Szűcs (1710), Nyírbátor (1717), Eger (1720, kpna), Harsány (1736), Tarnalelesz (1736), Pusztamonostor (1743), Szirmabesenyő (1762), Kistálya (1767), Dormánd (1773), Kompolt (1858), Tiszabábolna (1871), Szomolya (1897), Peres (1902, kpna), Felsőtelekes (1914), Boldogháza (1930), Tiszacsege (1737); kassai egyhm.: Tőketerebes (1400!), Sároskisfalu (1433), Szinye (kk., 1853: teljesen fölújítva), Bodrogszentmária (1609), Bartosfalva (1610), Gergelylaka (1672), Varannó (1672), Alsószalók (1674), Szinye (1701), Csörgő (1718), Nagymihály (1724), Nagytárkány (1724), Kisszilva (1730), Magyarraszlavica (1732), Alsómecenzéf (1732), Hernádgecse (1750), Felsőgagy (1758), Szerencs (1759), Jánok (1767), Felsőlánc (1776), Felsőfeketepatak (1792), Kisszalánc (18. sz.), Kisfalu (1803), Kellemes (1806), Pósfalva (1812), Alsószabados (1822), Kishely (1847), Hercegkút (1847), Zemplénróna (1852), Ratvaj (1857), Nagyazar (1890), Bártfaújfalu (1913); veszprémi egyhm.: Csesznek, Gyulakeszi, Homokkomárom (1753), Kenese, Keszthely (1896 óta Magyarok Asszonya), Mihályfa (1740 u.), Nagydém, Ötvös, Pápa (1676), Szentgál, Szöllősgyörök, Tászár (1147, ma Magyarok Asszonya), Tüskevár; győri egyhm.: Sopronkövesd (1644), Boldogasszony (1695), Dőr (1714), Himod (1878), Röjtökmuzsaj (1879), Beled, Bezenye, Kistata, Lajtaszentmiklós, Lócs, Petőfalva, Vértesszöllős; szombathelyi egyhm.: Alsópaty (kpna), Csendlak, Egyházasszecsőd (1734), Felsőpaty, Ivánegerszeg (ma Vasegerszeg), Németcsencs, Pecöl, Rábasömjén, Sámfalva, Telekes, Zalaboldogfa; székesfehérvári egyhm.: Tököl (1734), Perkáta (1757), Előszállás (1776), Sóskút (1779), Máriaremete (1898); pécsi egyhm.: Szekszárd (1741, búcsújáró hely), Himesháza (1753), Kisasszonyfa (1765), Iregszemcse (1766), Kisbudmér (1775), Püspökbogád (1783), Sásd (1796), Görcsöny (1812), Erdősmecske (1813), Torjánc (1850), Magyaregregy (1867, búcsújáró hely), Kápolna (Zomba határában); váci egyhm.: Alsósáp (15. sz.), Csécse (15. sz.), Tápiósüly (kk.), Héhalom (1715), Tápiószele (1729), Szegvár (1737), Kiskunmajsa (1745), Rád (1767), Szendehely (1775), Zsidó (1788), Dóc (1802), Tiszavárkony (1812), Újpest (1881), Jakabszállás (1917); kalocsai egyhm.: Akasztó (1744), Bátya (1780), Máriakönnye (1811), Nemesmilitics (1818), Doroszló (sztkúti kpna, 1823), Gunaraspuszta (1925), Szabadka (1929); csanádi egyhm.: Dognácska (1735), Temesvár (1774), Máriafölde (1787), Szanád (1810), Cseralja (1838), Réthát (1846), Kevermes (1847), Királykegye (1850), Udvarszállás (Fehértemplom filiája, 1861), Mezőkovácsháza (1878), Kövegy (1901), Sofronya (kpna); nagyváradi egyhm.: Rézbánya, Tasnád; szatmári egyhm.: Fekésháza, Láposbánya; erdélyi egyhm.: Barcarozsnyó (kpna), Bálványosváralja, Bolya, Csíkrákos, Hídalmás, Hosszúaszó, Jobbágytelke, Meggyesfalva, Szászrégen, Székelykál, Székelyvecke, Torda, Zágon. **

Kis Boldogasszony képeskv-e. A m. népénekek alapján összeáll. Bali Mária Ildefonsa és Kákonyi Mária Constantina. Bp., 1944. - Radó II:1349. - Bálint II:263.

Kisboldogasszony, v. Sopron vm. (Kleinfrauenhaid, Au.): 1. esperesség a v. győri egyhm-ben. Plébániái 1900: Ágfalva, Borbolya, Darufalva, Kertes, Márcfalva, Nádasd, Ottova, Somfalu, Vulkapordány, Zárány. - 2. plébánia. 1005: alapították, tp-át ismeretlen tit-ra sztelték. Mai Nagyboldogasszony tp-át 1785: építették. 1683: a tör. feldúlta. A tp-ot Esterházy Pál nádor állíttatta helyre barokk stílusban, majd rokokó stílusban bőv. Ny-i oldalán tagolt, hagymakupolás torony, mennyezetfreskóján Mária mennybevétele. A főoltár →Hodégétria-kegyképe által ~ búcsújáró hely lett, bécsi zarándokok is fölkeresték. A tp-tól Ny-ra áll a kora gótikus kpna. - Anyakönyvei 1661-től. Kegyura 1880: Esterházy Miklós hg. Anyanyelve 1880: ném. - A régiségben ~t Pázsiton lévő Boldogasszony néven is említik. A 13. sz. legenda szerint a birtokos Fraknói testvérek, Konrád és Imre nagy gyűlölségben egymást párbajra hívták ki Fraknó és Kismarton között egy bizonyos pázsitra Pünkösd másodnapjára. A párbaj kezdetén jobbágyaik Istenhez és Szűz Máriához kezdtek imádkozni, hogy békítse meg őket. Ennek láttán a testvérek kardjaikat eldobva s egymást megölelve kibékültek. Azon a helyen Szentlélek-kpnát, majd mellette Nagyboldogasszony-tp-ot emeltek. A párbaj emlékére a hagyomány szerint „egy tánczot-is indítának, ugy hogy két meztelen kardos Ember elöl járván, utánna menne a' töb Jóbbágyság-is, meg-ölelvén a' Táncz után magokat”. Ez az ismeretlen eredetű ún. hosszú tánc (langer Tanz), amelyre 17. sz. nyomtatott és kz-os források is utalnak, a 20. sz-ig hagyományozódott. Vsz. a régi közép-eu. körtáncok és fegyveres táncok sajátos formájáról van szó. - 3. búcsújáró hely. A 16. sz: ~ az Esterházy család tulajdonába került. A kegyképet a tör. pusztítás után Esterházy Pál nádor 1683: a fraknói várából vitette ~ra. Csakhamar megindultak a zarándoklatok. A kép (Hodégétria) prototípusa a czestochowai kegykép. Az Istenanya és gyermeke fején korona. Az ikon a 17. sz: készült, s egy 1461-es évszámmal jelzett előképet feltételez. - Búcsús napjai: pünkösdhétfő (az alapítás emléknapja) és VIII. 15. A 19. sz. végén átlag 3-4 ezer búcsús gyűlt össze. **-B.G.

Esterházy 1696:41. - Balogh 1872:486. - Schem. Jaur. 1910:55. - Horváth Athanáz OFM: A boldogasszonyi kegyhely története. Neusiedl am See, 1926. - Dehio 1980:147.- Schem. Eisenstadt. 1980:88. - Juhász 1982:112. - Fischer, R.-Stoll, A.: Kleines Handbuch österreichischer Wallfahrtskirchen. Wien, 1982. I:56. - Kulturelles Erbe und Aneignung. Festschrift für Richard Wolfram zu 80. Geburtstag. Hrsg. Bockhorn, Olaf-Fielhauer, Helmut. Uo., 1982:193. (Prickler, Clara: Der „lange Tanz von Kleinfrauenhaid” im Licht archivalischer Forschung) - Szilárdfy 1994:15.