kancellár (lat. cancellarius): 1. a →királyi kancellária vezetője. A ~ elnevezés onnan származik, hogy a ~ →cancellussal elzárt értékek felelős őrzője volt. Jelenlétében látták el az őrizetében lévő kir. pecséttel az okl-eket, s ezzel felelősséget vállalt értük. A kir. okl-ek így a ~ kezéből erednek, amint azt kifejezték záradékukban: Datum per manus N. cancellarii... Mint a kir. bizalmi embere magasabb egyh. állást töltött be, s legtöbbször mint pp. vált meg a kir. udvartól. - 2. püspökségeken az →irodaigazgató. - 3. a ném. birodalomban, ill. közt-ban (1871-) és az osztrák közt-ban (1919-) miniszterelnök. - 4. az uralkodói alapítású egyetemek (pl. óbudai, pécsi, pozsonyi) vezetője. Rendszerint érs. v. pp., aki néha helyetteseket (knk-okat) alkalmazott. Az alapító(k) (a kir., ill. az Egyh.) képviselőjeként ellenőrizte az autonóm tanári testület ténykedését, a vizsgákon megfelelt hallg-knak külön szert. keretében átadta a megfelelő fokozatú jogosítványt az egy. előadásokra (→bakkalaureátus, →licenciátus, →doktorátus). A ~ volt az egy. fő fegyelmi hatósága és az önálló bíráskodás ellenőrzője. - 5. a Szentírásban: →hivatalnok. **

Császár 1914:34. - Eckhart 1946:102.