🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > keletelés
következő 🡲

keletelés, orientáció (a lat. oriens, '[nap]kelte' szóból): →kelet felé fordulás →imádságban, →temetkezésben, építészetben. -

1. Vallástörténetileg a ~ legrégibb emlékei ős- és újkőkori temetkezési formák. Az újkőkori kultikus építmények egyértelműen a fölkelő Nap felé vannak tájolva. Számos antik tp-építmény K-Ny-i főtengelyű, főleg a Nap-kultusz miatt Egyiptomban, de szokásos volt az egész Közel-K-en. Az ókori gör-ök és róm-ak tp-aikat ált. K-re tájolták, a bejárat Ny-on volt. - A hindu tp-okban a körmenet ált. a K-en lévő bejárattól vonul az istenségnek az építmény Ny-i részén álló képéhez. A ~ megtalálható a buddhista tp-oknál és a pagodáknál is (a konfuciánus és a taoista tp-ok viszont rendszerint É-D-i tengelyűek, D-i bejárattal és leginkább középső v. É-i főszentéllyel). A szigorú szabályok szerint épített japán →kertben az elmaradhatatlan patak vize mindig K-ről Ny-ra folyik. - Az ima világában a ~ mellett élt a központi szentélyhez igazodás is: Rómában a kapitoliumi Jupiter-tp-hoz, a zsidóságban a jeruzsálemi tp-hoz, az iszlámban a mekkai →Kába felé (→Kibla). -

2. Az ÓSz-ben Salamon →jeruzsálemi templomában a bejárat a K-i oldalon, az égőáldozati oltár, a szentély és a szentek szentje a tp-tér Ny-i részében volt (vö. 1Kir 5-7). Az imádkozók a szentély, azaz Ny felé tekintettek (vö. Ez 43,1; 47,1), ezzel is kifejezve elfordulásukat a pogány kultuszoktól (Ez 8,16). A nem a templomban imádkozók Jeruzsálem és a templom felé fordulva imádkoztak (2Krón 6,34-35).  A babiloni fogság után a zsinagógaépítészet törvénye nem a ~, hanem a jeruzsálemi tp. felé tájolás volt: a bejárati homlokzat nézett Jeruzsálem felé. A Kr. u. 4. sz-tól megfordították az épületet, és a Tóra-szekrény falát tájolták Jeruzsálemre, hogy onnan szóljon a Törvény Izrael fiaihoz. -

3. A kereszténység megtartotta, imádságában, temetkezésében és tp-építészetében alkalmazta a ~t. Mivel a →Nap és a →fény Krisztus jelképe, az első ker-ek eszkat. reményük miatt fordultak abba az irányba, ahonnan Krisztus második eljövetelét várták. Szír vt-akták leírása szerint a ker-ek gyülekezési v. tartózkodási helyükön a terem K-re néző falára →keresztet rajzoltak v. festettek, s előtte napjában 7x imádkoztak. A keresztelés szert-ában is K felé kellett fordulnia a jelöltnek megtérése kifejezéseként. →Tertullianus a 2. sz: már ősi hagyományként említi a K felé történő imádkozást. →Hippolütosz az Egyh. életét K-i irányban történő hajózásnak mondja. Bár Nagy Szt Leó p. (ur. 440-461) a napkultusztól félve óvta a híveket a ~től, az megmaradt az egyh. hagyományában. - Szt Ágoston: „Amikor felállunk imádkozni, K felé fordulunk, ahol fölkelnek a csillagok. Nem mintha ott lakna Isten, s elhagyná a többi égtájakat, hiszen Ő mindenütt jelen van, nem térbelileg, hanem fölséges hatalmával. Azért fordulunk K felé, hogy a lélek figyelmeztetést kapjon arra, hogy a magasabbrendű, azaz Isten felé forduljon azáltal, hogy teste, ami földi, a magasabbrendű test, az ég felé fordul.” (PL 34,1277). Aquinói Szt Tamás szerint K felé fordulva imádkozunk: a) az ég mozgása miatt, mely Isten jele számunkra; és a K-en lévő paradicsom miatt (vö. Ter 2), ahova szeretnénk visszatérni. A ker-ek K felé történő imádsága az igazi haza keresését jelenti. A hagyomány jelképrendszerében napkelet az örök haza tája, ahová a ker. igyekszik. Egyiptomban a bíró megkérdezte az egyik vt-t, honnan való. Az azt felelte, hogy az ő hazája Jeruzsálem, azaz az ég. A bíró nem értette a választ, mert Jeruzsálemet akkor Aelia Capitolinának hívták. Mikor újra kérdezte, melyik városról van szó, a vt. így felelt: „Ez csak azoknak hazája, akik az igaz Istent imádják. Másnak nincs ott polgárjoga, a város egyébként K felé van, ahol a nap is fölkel.” (Euszébiosz: De martyribus Palestinae, 36) - b) Krisztus miatt, akit a világ világosságának és Napkeletnek mondanak (Zak 6,12), s aki „fölment az egek ege fölé napkeletre” (Zsolt 67,34). A K felé fordulás felidézi Krisztus mennybemenetelét. A K felé imádkozó keresztény szimbolikus cselekedetével kifejezi, hogy nem sötétben akar járni, hanem az élet világosságában, mely megvilágosít minden embert, aki e világra jön (vö. Jn 1,9). Órigenész szerint: „A földkerekségnek 4 része van: É, D, Ny, K. Ki ne tudná, hogy napkelet nyilvánvalóan mutatja érzékeinknek, hogy arra felé fordulva kell imádkoznunk, s jelképesen a léleknek az igazi világosság felkeltét kell megpillantania.” (De oratione, 32) - c) Mert onnan várjuk a visszatérő Krisztust: „Miként a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is” (Mt 24,27) (STh II-II, 84, 3). A temetkezésben a sírokat gyakran úgy helyezték el, hogy a halott lábai K felé néztek, s így az utolsó ítéletet várva K felé tekinthessen. -

4. A tp-építésben a ~ lassabban jutott érvényre. A konstantini fordulat, 311 u. a tp-oknak a városokban az adott telekhez, ill. a korábbi kultikus építményekhez kellett igazodniuk, ezért eltértek a K-Ny-i tájolástól. - A ~ 2 formában élt: a) kapu-~: K-re néző bejárat, Ny-ra néző sztély (leggyakoribb a konstantini tp-oknál: Jeruzsálemben a Szt Sír-tp., Rómában a Szt Péter-, a lateráni Szt János-, később a S. Maria Maggiore-baz.); b) oltár-~: K-re néző sztély, Ny-i bejárat. A köv. sz-okban ez a ~ gyakori. - A ~nél az égtájat a napéjegyenlőség, a napforduló v. a tp. patrónusának ünnepe határozta meg. Ezért keletelt tp-ok tengelye egymáshoz képest lényeges eltéréseket mutathat. További különbségek forrása lett a tp-ok szakaszos építése és újjáépítése. Mivel ált. a sztélyt építették újjá, ennek tengelye gyakran (tudatos tervezés v. tévedés eredményeként?) elhajlik a főhajóétól, aminek idővel allegorikus jelentést adtak: a tp. a kereszt, a sztély Krisztus lehajtott feje. - A prot. tp-építészet szinte teljesen lemondott a ~ről; a reneszánsz és barokk stílusú kat. tp-ok építésekor sem tartották fontosnak. A 19. sz: azonban mind a kat., mind a prot. tp-ok építésénél ismét előtérbe került. - A főoltárnak az apszis falához építése, a sok mellékoltár, a szembe- v. háttal misézés alapjában változtatja meg a ~ jelentését. **

Kraus II:559. - KL III:15. - Radó 1961. I:48. - LThK 1993. VII:1211.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.