🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > koronázás
következő 🡲

koronázás, koronázási szertartás: uralkodói méltóságba való ünnepélyes beiktatás, Európában az alkotmányfejlődéssel kialakított szertartás, melyben az új uralkodónak ünnepélyes keretek között jelképesen átadják a főhatalmat. - Gyökerei az ókorba nyúlnak vissza: a közösség kiváló tagjait külön is megtisztelte valamilyen fejdísszel (a gör-öknél főleg a költőket, szónokokat, míg a rómaiaknál a sikeres hadvezéreket rendszerint zöld ággal, babérkoszorúval díszítették). E szokás a császárság korában is dívott, csakhogy itt már a róm. cs-okat díszítették, rendszerint uralmuk kezdetekor a (perzsa hatásra kialakított) rendszerint nemesfémből készült diadémmal. A róm. birod. bukása után az Egyh. megőrizte ezeket a szokásokat. A birod-ba benyomult barbár népek az Egyh. közvetítésével vették át ezt a szokást. - A honfoglaló magyarság Kárpát-medencei megtelepedése után hosszú időnek kellett eltelni ahhoz, hogy új uralkodója hatalmának kezdetét ~sal is kifejezze. E szert-nak természetes föltétele volt az uralkodó s népe egy részének a pogányságból a ker. hitre való áttérése. Első kir-unk 997: átvette apjától a főhatalmat, de megkoronázására még 3 é. várni kellett. Ez a ~ a hagyomány szerint II. Szilveszter p-tól kért és kapott koronával 1000 karácsonyán v. 1001. I: Esztergomban történt, ez az időpont egyúttal a ker. m. állam megalakulásának a dátuma is. A ~kor (föltételezések szerint) az ún. mainzi ordót (a ném-róm. kir., ill. cs. ~ánál használt szert-t) alkalmazhatták. Ezt a föltételezést valószínűsíti a hazai lit-tört. (különösen Radó Polikárp) megállapítása, miszerint a m. egyh. lit. a kezdetektől kifejezetten egy Ny-i frank, másképpen É-frank-róm. lit-hoz kapcsolható. Árulkodóak az egyh. kalendáriumunk szt ünnepei (pl. Medárd). A fr. ordók, ill. a császár~i szert. azonosságát erősíti, hogy I. István neje, Gizella révén a cs. sógora volt. Más áll. és egyh. intézkedései is a ném-róm. cs. hatást tükrözik, pl. a saját egyh. elv átvétele az egyh. alapításoknál, hiszen a m. egyh-at úgy rendezte be, s később is úgy rendelkezett vele, mintha a sajátja lenne. A székesfehérvári Boldogasszony tiszt-ére alapított baz. jogi helyzete is nagyon hasonlít a ném-róm. cs-ok Aachenben lévő ún. palotakpnája kiemelt státusához, mely a ném-róm. birod. legfőbb egyh. méltósága alá tartozott. A székesfehérvári baz. nem a helyileg illetékes veszprémi pp., hanem a m. egyházszervezet élén álló esztergomi metrop. alá tartozott. Ezt a különleges jogot az alapító Szt Istvánnak ebben az egyh-ban való eltemetése s az is okozza, hogy István utódait, a mindenkori m. kir-okat 1541-ig, a török hódításig a székesfehérvári Boldogasszony-baz-ban koronázták kir-lyá. Ez egyúttal az érvényes (törvényes) ~ egyik föltétele; másik az, hogy a király~ az esztergomi érs. joga. Bár III. Bélát (ur. 1172-96) Bizáncból való hazatérése után (mivel a bizánci vallásban nevelkedett) harcias és Rómának elkötelezett híve, Lukács esztergomi érs. nem volt hajlandó megkoronázni. A kirobbant viszályban a kir. a p-hoz fordult, aki megengedte, hogy a kalocsai érs. kivételesen megkoronázhassa, de ezután is az esztergomi érs-ek joga maradt a m. kir-ok ~a. Ezt a szabályt be is tartották, kivéve amikor üres volt az esztergomi érs. szék, v. az érs. egyh. okok miatt nem végezhette a szert-t, pl. a néhai Mátyás kir. sógora, a kiskorú Estei Hippolit érs. nem koronázhatta meg II. Ulászlót (ilyenkor mindig a rangidős m. főpapot illette a ~). A törvényes ~ 3. föltétele a Szentkoronával való ~. Ezt a föltételt olyan szigorúan betartották, hogy helyettesítésre nem volt mód, csak ez a korona a törvényesen koronázó korona. Amikor Károly Róbertet (ur. 1308-42) a Szentkorona távollétében kir-lyá koronázták, miután visszaszerezte azt Kán László erdélyi vajdától, 1310: ismételten megkoronáztatta magát. I. (Hunyadi) Mátyásról (ur. 1458-90) köztudott, hogy addig nem koronáztatta meg magát, amíg a Szentkoronát Frigyes cs-tól nagy összegért vissza nem váltotta. Ebben közrejátszhatott egyik elődjének esete is; a r-ek 1440: az ifjú Jagelló (I.) Ulászló ~akor (mivel a Szentkoronát az özv. Erzsébet kirné udvarhölgyével, Kottanner Ilonával Visegrád várából ellopatta, →korona elrablása) a Szt István kir. fejereklyetartóján lévő koronát vették le a székesfehérvári baz-ban, s azzal koronázták kir-lyá. Egyúttal okl-ben is kijelentették, hogy a távollévő korona minden erejét veszítse el, s azt a jelenlévő koronára ruházzák, mivel a ~ és a Szentkorona joghatása úgyis a r-ek hozzájárulásában gyökeredzik. Ám I. Ulászlónak a →várnai csatában történt szerencsétlen halála után az ogy. úgy rendelkezett, hogy Ulászló kir. adományai érvénytelenek. Mátyás nyilván ezt a sorsot kívánta elkerülni. Erre utal többek között a Szentgyörgyi gr-oknak adott adománylevele, amelyben kijelenti, hogy az adományt a Szentkoronával való majdani megkoronázása után ismételten megerősíti, s azt úgy kell tekinteni, mintha a ~a után adta volna ki. A Szentkoronához való ragaszkodás példája: a mohácsi vész után Szapolyai János (ur. 1526-40), majd pár héttel később Habsburg (I.) Ferdinánd (ur. 1526-64) is ezzel a koronával koronáztatta meg magát Székesfehérvárott ugyanazon főpappal. Így joggal hihette magát mindkettő törvényes kir-nak. Bocskai István 1605: már szinte egész Mo. birtokában kapott koronát a szultántól, ám azzal magát nem koronáztatta meg. - A ~i szert. eredetében a kat. egyh-ban fönnmaradt pp-szentelési szert. párhuzama. Az Eu-ban kialakult különféle ~i ordók (a fölkenés, a koronával és más kir. jelvényekkel földíszítés) megegyeznek, legfeljebb a szert. cselekmények sorrendje más, ill. az elhangzó imák különbözőek. A m. ~i szert. (bár jogszabály nem, csak a szokásjog szabályozta) a szokott módon, a szokott rend szerint történt. Az Anjou-kortól dokumentálható egy szertartásrend, amely nyomon követhető egészen 1916-ig, az utolsó ~ig. Ez a jogi szabályozatlanság annak is köszönhető, hogy a ~ eredetileg egyh. szert. volt. Eleinte nem attól függött az uralkodás megkezdése, ahogy ezt a Szt István-féle trónralépés is tanúsítja. A ~ közjogi jelentőségének fokozatos növekedésével már másodlagos lett a szert. egyh. kerete, s bizonyos világias cselekmények is szerepet kaptak a szert. során. -

A ~ mindig szentmisében történt. Részletesebb leírások az 1400-as évek közepétől maradtak fönn; a leírt látványos bevonulások a reneszánsz antikizáló hajlamának megfelelően az ókori diadalmenetekre emlékeztettek. A jelölt díszes kíséret élén érkezett a fehérvári baz-hoz. Kíséretének tagjai, kiszemelt főméltóságok vitték a menetben a →koronázási jelvényeket a baz. főkapujához, ahol az esztergomi érs., a koronázó főpap várta őket pp-ökkel, s a bevonuló menet élén a főoltárhoz vonultak, ahol az oltárra helyezték a jelvényeket a koronával együtt. A jelvényekkel együtt vitték a rendek Mo. és a Szentkorona országainak (Dalmácia, Horváto., Szlavónia, Ráma, később helyette Bosznia, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária) zászlóit. A jelöltet a baz-ban a főoltárral szemben készített helyre ültették (a kései pozsonyi ~ok tört-éből tudjuk, hogy a zászlókkal körbeállták), s megkezdődött a mise. - Az ev. olvasás után a koronázó főpap, később a nádor v. ennek hiányában az ogy. által kijelölt rangidős m. főúr megkérdezte a jelenlévőket, akarják-e a jelöltet kir-lyá koronázni. A válasz igenlő →közfelkiáltás volt. A kir-választás elvének erősödésével függ össze, hogy (forrásaink szerint) Szapolyai János, majd I. Ferdinánd ~akor a megkérdezett r-ek a kérdésre igenlő kézfeltartással válaszoltak, tehát mintegy imitálták az ogy-en már lefolytatott szavazást. Amikor az 1686-88. évi ogy. elfogadta a Habsburgok örökösödési jogát a m. trónra, az ezt követő ~okon már mellőzték az acclamatiót: amikor a pp-ök a főoltárhoz vezették a megkoronázandó kir-t, csak a kalocsai érs. kérdezte a koronázó érs-et; tehát a cselekmény érthetően elvesztette alkotmányjogi biztosíték jellegét. - Az igenlő válasz után a koronázó érs. fölsorolta a kir. kötelességeit, aki kezét az evang-ra téve megesküdött az Egyh. védelmezésére, jogainak és szabadságainak megtartására (→koronázási eskü első része) . Ezutánt szentelt olajjal (a katekumenek olajával) fölkenték jobb karján és jobb vállán v. a lapocka között. (Az orosz cárokat nem katekumenek olajával kenték meg, hanem krizmával, s a mellükön, ill. szemükön és szájukon. A kettő közötti eltérés oka: az orosz lit. ezt a formát a bizánci császár~ból vehette át, s ott a cs-ok rendszerint már régen ker-ek, míg a Ny-i barbár kirságok uralkodói éppen csak akkor kerültek ki a pogányságból, tehát dogmatikailag lehetett őket a ker. egyh. jelöltjeinek tartani, mint az ősidők katekumeneit.) A fölkenésnek megvannak ósz-i mintaképei is (főleg 1Kir 16,13), s nem véletlen, hogy az olajtartó edény →szarv alakú. - A fölkenés révén a ~ szentelő aktussá is vált: a kir. az Úr fölkentje, egyik Árpád-kori oklevelünkben a Deo unctus rex, 'Istentől felkent kir.', ezért személye szt és sérthetetlen, és a sacratissima maiestas, 'szentséges felség' megszólítás illeti meg. Összefügg ez az aktus azzal a kk. fölfogással is, amit a tört-írás rex et sacerdos elnevezéssel jelöl. Eszerint a kir. egyúttal papi személy is. Elősegíti e képzetet a király~ra a pp-szentelés formáinak átvétele, ill. hogy némely kir. ~i öltözéke tipikus papi v. inkább ppi ruha, pl. a ném-róm. cs-é is, amit Zsigmond kir-unkról (ur. 1387-1437) készült korabeli festményen, ill. ~i ruhája leírásából ismerhetünk. A kir. papi hivatala egyúttal elősegítette, hogy az áll. kormányzatban az egyh. ügyekben is részt vehessen. A mindenkori m. kir. ~a után mintegy tagja volt az országa első katedrálisa, az esztergomi mellett működő kápt-nak. Mátyás és Beatrix kirné is Esztergomban a misén a knk-ok között ülhettek, de ha nem is vettek részt a misén, esztergomi tartózkodásuk idejére kijárt nekik a kanonoki →praebenda. - Ezt követte egy m. sajátosság: a fölkent, de még meg nem koronázott uralkodót a sekrestyébe vitték, Szt István ruháiba (harisnya, kesztyű, bugyelláris) öltöztették, s ráadták a →koronázási palástot. - Az így felöltöztett kir-nak adták át a →koronázási kardot az oltárról a koronázó érs. könyörgés kíséretében, hüvelyéből kivonva adta át a kir-nak. A kir. ezt visszaadta a főpapnak, s miután az a hüvelybe zárt karddal fölövezte, a kardot hüvelyéből kirántotta, s vele 3 vágást tett az Egyh. megvédelmezésére tett ígérete tanúsításaként. Ez az ún. kard-villogtatás jellegzetes eleme a korabeli eu. ~i szert-oknak a cs. ~tól kezdve pl. a karintiai hg-ek fölavatásáig. Ezt követte (de nem mindig) az apostoli kereszt (→kettős kereszt, 4.) és a zászló átadása. A szert. csúcspontján a karddal fölövezett, oltár lépcsőjén térdeplő kir. fejére tette az érs. a magyar Szentkoronát. Kései ~ainkon ekkor hangzott föl a háromszoros Vivat rex! kiáltás. Ezzel tulajdonképpen a jelöltet uralkodóvá avatták. - Némi változás megfigyelhető ennél a cselekménynél is a századok folyamán. Egyes vélemények szerint a koronázó főpap sohasem egyedül helyezte a kir. fejére a koronát, hanem asszisztáltak a koncelebráló főpapok is. Talán ezt fejezte ki, hogy még a 19. sz. ~okon is, amidőn a pontifikáló a koronát az oltárról fölemelte, az oltár körül lévő pp-ök kezüket szintén a korona felé nyújtották. Amidőn megerősödött a ~ közjogi jelentősége, a koronázó főpap már a r-ek képviselőjével (rendszerint a nádorral) helyezte a kir. fejére a Szentkoronát. Szórványos utalások vannak erre már a 16. sz. elejéről, de hosszú ideig az volt a megállapodott vélemény, hogy ez csak I. József (ur. 1705-11) ~ától bizonyítható egyértelműen. A kiegyezéskor s azt követően, mivel a nádori méltóság nem volt betöltve, az ogy. megbízása alapján a mindenkori min-elnök (Andrássy Gyula és Tisza István) koronázott a prímással együtt. -Utoljára maradt a jelvények közül a →koronázási jogar és az →országalma átadása. Ezt követte a trónra ültetés: a jelvényekkel fölékesített uralkodót a koronázók a szentély É-i oldalán készített trónushoz vezették, ahol őt most már uralkodóként üdvözölték: Vivat rex, dominus noster! Ettől kezdve lett mindenki számára látható és nyilvánvaló, hogy új uralkodója van az országnak. Ezután folytatódott a szentmise, a kir. megáldozott, s áldozás alkalmával nagyobb mennyiségű aranyat helyezett el a baz. oltárán. A ~i mise végén Te Deumot énekeltek. - Ezzel a ~i szert. egyh. cselekménysora véget is ért. Az ezt követő 2. rész eseményei v. aktusai már nem is a koronázó főtp-ban zajlottak, hanem egy másik tp-ban, ill. később egy részük a szabad ég alatt.

Már a Székesfehérváron történt ~okon is ősi szokásként tartották számon, hogy a megkoronázott kir. gyalog v. lóháton, teljes ~i díszben átvonult kíséretével a Boldogasszony-baz-ból a közeli Szt Péter-tp-ba. Itt ismételten trónra ült és elbírált néhány eléterjesztett ügyet, ill. bizonyos jelesebb ifjakat lovaggá ütött. E jelképes cselekményekkel kezdte meg az orsz. kormányzását, az igazságszolgáltatást és a kegyosztást. A jelképes kormányzási kezdetekhez akkor is ragaszkodtak, amikor korona híján nem koronázhattak. 1458: Mátyás budai bevonulásakor bevezették a palotába a trónusához, ahol Mátyás (a korabeli forrás szavaival) „leült az ország kormányzását elkezdendő”. Nyilván a jelképek fontosságára figyelve az sem lehetett véletlen, hogy a hagyomány szerint a Péter-tp. még Géza fejed. sírja fölé épült, aminek valóságát azóta régészeti kutatások is megerősítették. A főhatalom átadása és a kormányzás jelképes kezdete így formailag is a tört-írás által oly nagyra tartott tulajdonképpeni államalapító uralkodói páros (apa és fiú) földi maradványaihoz, ill. azok emlékéhez szívósan kötődött. E jelképes kormányzási kezdetekhez a Habsburgok is ragaszkodtak, bár az ítélethozatal az 1600-as években eltűnt, de a lovaggá ütés még az utolsó ~on is gyakoroltatott, ahol is Bánffy Miklós ötlete folytán az I. vh-ban megrokkant katonákat tüntetett ki az új uralkodó. - A ~i szert. utolsó aktusai, a →koronázási eskü és a 4 kardvágás már teljesen a szabad ég alatt történtek. Egyetlen adat a kardvágásról I. Ulászló ~a (1440), amikor a kardvágás még állítólag a pozsonyi Szt Márton-tp. tornyának ablakából kihajolva történt. A kései pozsonyi ~okból arra következtethetünk, hogy mindkét cselekménynek külön teret készítettek. A 4 kardvágáskor a kir. lóra ült (még Mária Terézia is) és fölvágtatott az ún. királydombra (→koronázási domb), ahol a Szt István-karddal a 4 égtáj irányába egy-egy kardvágást tett, az orsz-ot minden támadástól megóvandó. - A ~i rítusokat nagy lakoma zárta, ahol nemcsak a kir. ebédelt meg szertartásosan előkelő szűk környezetében, de a →koronázó város utcáin is nagy népünnepélyt rendeztek, így téve azt maradandóbbá az emberi emlékezetben. R.L.

Századok 1917:5. (Bartoniek Emma: A ~i eskü fejlődése 1526-ig), 89. (Holub József: A nádor szerepe ~on); 1923:247. (Bartoniek Emma: A m. kir-avatáshoz); 1984. (Székely György: Korona küldések és kir. kreálások a kk-ban) - Bartoniek Emma: A m. király~ok tört. Bp., é.n. - Vigilia 1957:391. (Radó Polikárp: A m. lit. eredete a XI. sz-ban) - Schriften der Monumenta Germaniae Historica XIII/1-3. Bd. Stuttgart, 1954-58. (Percy Ernst Schramm: Herrschaftszeichen und Staatsymbol) - Eszmetört. tanulm-ok a m. kk-ból Szerk. Székely György. Bp., 1984. (Fügedi Erik: A m. kir. ~ának rendje a kk-ban; Gerics József: Az ún. Egbert [Dunstan] ordo alkalmazásáról a XI. sz. Mo-on. Salamon ~ának előadása krónikákban) - Holcik, S.: Pozsonyi ~i ünnepségek. 1563-1830. Bp., 1986. - Tóth-Szelényi 1996.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.