🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > krisztocentrizmus
következő 🡲

krisztocentrizmus (lat.): Krisztus-központúság. Az a misztérium, hogy Krisztus mint az Istenember minden isteni szónak és tettnek, a teremtésnek és az üdvrendnek, a történelemnek, az Egyház és az egyes személyek életének is középpontja (tengelye). - A Szentírás szerint az ap-ok Krisztust hirdették, akit láttak és hallottak (1Kor 2,2; 1Jn 1,1), ezért az ÚSz Krisztus központi és egyetemes jelentőségét írja le. Az üdvtört. csúcspontja és megoldása Krisztus élete, halála és föltámadása (Zsid 13,8). Az ap. igehirdetés a föltámadt Krisztusból tekint vissza az Atyánál való előlétére, és őt várják mint eljövendő bírót az idők végén. Krisztustól független üdvrend nem létezik. Az ő előre létezésének (→Jézus Krisztus II, 1.), földi életének és megdicsőült létének megvan a maga jelentősége, és ezek közül egyiket sem lehet a másik rovására önállósítani. A ~ra nézve döntő jelentőségű az a tétel, hogy az Atya eleve Krisztusra való tekintettel teremtette a világot, és minden őbenne áll fenn (Kol 1,16; Jn 1,1-18), s ezért ő az alfa és az omega (Jel 1,17; 22,13). Krisztus Isten kitárulása és megnyilatkozása. Benne van megváltásunk és kiválasztásunk (Ef 1,4; 3,10; 2Tim 1,9; Zsid 1,2). A bűnbeesés, a termfölötti rend elutasítása után is azért van meg a szabadulás lehetősége, mert Isten az embert „Krisztusban” teremtette. - Az egyh. tanítóhivatal nem tette dogmává a ~t, de magától értetődő →alapja volt a ker. tanításnak úgy, mint pl. →Isten léte. Már az ősi →hitvallások is krisztológiai beállításúak. Az ősegyh. teol. gondolkodása Krisztusból, nem pedig általánosságban Istenből indul ki, és elsősorban a Krisztusban megvalósult üdvtört. eseményeket sorolja föl. -

Az elmélkedő-lelkipásztori irod. az evang. alapján sokkal inkább ebbe az irányba mutatott, mint az elméleti teol., melyben főleg a teremtéstanban és az ember örök kiválasztásának mérlegelésében lehetett hiányolni Krisztus közp. szerepének megvilágítását. Az →apostoli atyák és az →apologéták írásaiban sok utalás van a ~ra. Az első rendszeres összefoglalást Szt Ireneusz adta. Ezt fejlesztette tovább Órigenész a maga logosz-teol-jával. Utána a gör. atyáknál állandó örökség maradt a kozmosz Krisztusra irányulása, de később szinte észrevétlenül eltolódott a hangsúly Krisztus művéről a személyére, az Istenemberről a →Logoszra. Közben a →gnosztikusok és az →ariánusok félremagyarázták a Szentírás ide vonatkozó kijelentéseit, és a platóni fil. tételeire támaszkodva hoztak elő logosz-spekulációkat. A Ny-i teol-ban a szentháromságtanban is fő helyet kapott a közös isteni term., s ezzel Krisztus preegzisztenciájának a teremtési és az üdvrendi vonatkozásai elszíntelenedtek. Így állt elő az a helyzet, hogy pl. a kk. teol. a teremtés rendjét a gör. fil. fogalmai szerint dolgozta ki, amelyben emlegették ugyan a teremtés rendjének Krisztusban való fennállását, de az üdvtört. hátterét nem dolgozták ki, és a teol. rendszerét sem a megtestesülés tételéből kiindulva alakították ki. - A 16-17. sz: a prot. gondolkodás a világot önmagában kezdte szemlélni, s a teol-ok is egymás mellé állították a teremtés és a megváltás rendjét, s így az Istenembert nem hozták kapcsolatba a teremtéssel. A megváltásból és a kegyelmi rendből is valójában a természetes erkölcsi következtetések voltak a fontosak, s innen már csak egy lépés volt a világ profán szemlélete. Ám a kat. teol. sem tudott visszatérni az egyhatyák látásmódjához: a lelki írók (Avilai Szt Teréz, Keresztes Szt János, Loyolai Szt Ignác, Bérulle és Pascal) magyarázták ugyan az embereknek Krisztus követését, de a teol-ra nem volt hatásuk. A prot. teol-t is inkább az egyéni üdvösség kérdései, a bűn, a megigazulás, a kegyelem, a törv. érdekelték, nem pedig Krisztus művének a világ üdvösségére vonatkozó jelentősége. Az egyéni üdvösség problémáinak keresése átment bizonyos →pietizmusba, de a →felvilágosodás és a →racionalizmus azt is elszíntelenítette. - A 19. sz-ot a →Jézus-kutatás töltötte ki, amely eltekintett a misztériumtól, és tört. vitává vált. →Hegel és →Schelling krisztológiája ugyan a középpontba állította az Istenembert, de spekulációjuk nagyon eltávolodott a hagyományos hittől. →Schleiermacher érzelmi és tudaton belüli krisztológiája csak szubjektivizálódást hozott, de a tárgyi hitet nem erősítette. A prot-oknál a későbbi →dialektikus teológia adott újra igazi helyet az Istenembernek. A 20. sz: Karl →Barth Isten szuverenitásának elvont szemléletétől egyre inkább az Isten konkrét szava felé fordult, amely Jézus Krisztusban emberré lett. A kat. teol-ban ezt az üdvtört. szemlélet és vele együtt a Szentírás mélyebb kiaknázása hozta meg. - A ~ akkor érvényesül a teol-ban, ha minden részét Krisztus fénye hatja át. Ez érvényes az →alapvető hittanra is, hiszen a kinyilatkoztatás igazi tartalma és igazolója maga Krisztus. Az Istenről szóló traktátus Ábrahám, Izsák, Jákob istenét mutatja be, aki a maga szentháromsági mivoltában Jézus Krisztuson keresztül nyilatkozott meg: mint Krisztus Atyja és mint Krisztus Lelke. A kiválasztás és az előre rendelés sem Isten önkényes döntése, hanem Krisztus kiválasztása és elküldése, hogy általa megvalósítsa a világban üdvöt hozó uralmát. Innen kell visszatekinteni a teremtésre is.

Bár a teremtés csak a természetes rend megvalósulása, de azzal a céllal, hogy a Krisztus által hozott üdvösséget befogadja és örökre hordozza. A megváltás rámutat a bűn mibenlétére, mint Istentől való elfordulásra, de megvilágítja a főnek, Krisztusnak a szerepét és azt, hogy az embert az ő istenfiúságának hordozójává teszi. Földi élete, engedelmessége, kereszthalála és föltámadása visszavezette a világot abba a harmóniába, amelyet az Atya elgondolt. Ennek tört. megvalósulását szolgálja az Egyh. az evang. hirdetésével és a kegyelem közvetítésével a szentségeken keresztül. Az Egyh. és a szentségek Krisztus emberségének mint gyökérszentségnek a kifejező formái. Az →eszkatológia is Krisztusra épül. Nemcsak olyan formában, hogy ő szerezte az üdvösséget, hanem úgy is, hogy a mi üdvösségünk részesedés az ő dicsőségében. Az ember mint az ő testének tagja kapja meg a fő állapotát, ezért az erkölcstan sem lehet más, mint Krisztus követése. G.F.

LThK II:1169.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.