🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > krisztuskövetők
következő 🡲

krisztuskövetők, chrisztovcsinák: Danila Popovics muzsik alapította orosz szekta, a →lelki keresztények egyik csoportja. - Tanításuk szerint Krisztus 1645: újra testet öltött a ~ szektájának alapítójában. Az alapító halála után a Krisztus-méltóság öröklődött. Később minden egyhközs-nek lett Krisztusa és Máriája. A ~ szektájának alapvonása a bűntől való megtisztulás vágya. Ezt a test kínzásával és a Szentlélek kegyelmének működésével lehet elérni. A Szentlelket imádsággal egybekötött tánc segítségével akarták megszerezni. Tánc közben verték magukat. Innen ered másik nevük: ostorozók (chlisztovcsinok). A 18. sz. elején üldözték őket, ennek ellenére számuk gyarapodott, ugyanakkor több csop-ra szakadtak. Így jött létre az ugrálók (szakunák) közössége, akik vallási életük középpontjába a táncot helyezték; a johanniták szektája, kik Kronstadt János pópát imádták mint megtestesült Istent; a napoleonidák szektája, mely Napóleont mint utolsó Krisztust tisztelte. P.I.

Lippay 1934:103. - Daniel-Rops 1965:264.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.