kunyhó (lat. tugurium, latibulum): 1. az ókori Közel-Keleten a →sátor egyik formája. - 2. a Szentírásban lombos ágakból, gallyakból készült ernyőszerű tető. Elsősorban a nap heve ellen szolgált védelmül (Józs 4,5), de aratáskor és szüretkor átmenetileg laktak is benne (pl. 1Kir 20,12.16; Iz 4,6; Zsolt 27,5); a csőszök és a pásztorok szintén ~t csináltak maguknak, hogy legyen hova behúzódniuk (Iz 1,8; Jób 27,18; vö. Ter 33,17). - Jób 27,18: annak képe, ami nem maradandó, amire pusztulás vár; vö. Ám 9,11: „felállítom Dávid roskadozó sátrát”. Ebben az értelemben a ~ az ember lakóhelyére (Zsolt 31,21; 76,3; Siral 2,6), sőt Isten hajlékára (2Sám 22,12; Jób 36,29) utal. →sátoros ünnep - 3. a magyar népi életben →pásztorkunyhó. **

BL:1084.