képmutatás: 1. információt →képpel kifejező →játék, foglalkozás, technika: →képmutogató. - 2. erkölcsi értelemben színlelés (gör. hüpokriszisz, lat. simulatio): magatartásban és cselekedetekben megnyilvánuló →hazugság, →hamisság. Bűn az →igazmondás ellen, rombolja az ember →azonosságát és →méltóságát. Súlyossága a ~ tárgyától, a színlelő és a félrevezetett személy kilététől függ. A ~ legsúlyosabb esete az Isten előtti ~, a hamis ker. magatartás. A folyamatos ~ (→vícium) fizikailag is tönkreteszi az embert: a lelepleződés miatti félelem (→lelkiismeret) állandó feszültséggel jár, amit különféle káros módokon kell oldani (alkohol, drog, túlzott munkavégzés stb.) - A Szentírásban. Az ÓSz-ben nincs külön szó a ~ jelölésére; a hanef az Istent semmibe vevő, elvetemült (gonosz) emberre utal; a LXX-ban a ~ megfelelői: anomosz (Iz 9,16; 10,6), paranomosz (Jób 17,8; 20,5), aszebész (Péld 11,9; Jób 8,13 stb.), hüpokritész (34,30; 36,13). Az ÓSz óv a látszat-jámborságtól, a ~tól (Iz 29,13; Jer 7,8-11; 12,2; Zsolt 50,16-21). A ~ különleges esete volt az →imaszíjak és az →imaköntös megtévesztő szándékú, állandó viselése (a jámborság fitogtatására, bizalomkeltésre stb.). - Az ÚSz-ben Jézus következetesen elítéli a →farizeusokat ~ukért, mely eltávolít Istentől (Mk 7,6; Mt 6,2.5; 7,5; 23,13.28; Lk 12,1.56; 13,15; 15,1). A hűtlen szolga, aki ura távollétében üti-veri szolgatársait, a képmutatók sorsára jut (Mt 24,51). Pál ap. megrótta Péter ap-t ~a miatt, mert meggyőződésével ellentétes viselkedésével vétett az evang. igazsága ellen, mely nem tűri meg „taktikai” szempontok érvényesítését (Gal 2,13). Az 1Pt 2,1: a neofitákat szólítja föl a ~sal való szakításra. 1Tim 4,1 szerint a végső időkben megszaporodnak az Isten igazságát meghamisító v. tagadó képmutatók. **

Prümmer II:168. - BL:950.