környezetszennyezés: tág értelemben az életlehetőségeket romboló, a →természet rendjét erőszakosan átalakító emberi beavatkozások összessége; szoros értelemben az erőltetett fejlődésre kényszerített ipar végtermékeinek hatása a biológiai létre (→verseny, →fogyasztói társadalom). - 1. Okai összefüggenek az →emberről és a világról vallott →világnézettel és a vallásos →hittel. A gör-ök a természetes környezetet mint műalkotást csodálták, fölfedezték a részben az egész (→kozmosz) harmóniáját, s az emberi magatartás szabályait próbálták kiolvasni belőle. Ez a gondolkodásmód a világharmónia titkát abban ismerte föl, hogy az alacsonyabbrendű szolgálja a magasabbat, a rész illeszkedik az egészbe, az ember a környezet harmóniájának alárendeli ötleteit, önzését. - A középkori ember Isten hatalmának és teremtő erejének megnyilvánulását látta természetes környezetében. Tudta, hogy a földi javakat Istentől kölcsön kapja, okosan kell sáfárkodnia, mint akit el fognak számoltatni minden felesleges dologról (vö. Mt 12,36). A környezet annak a látható természetnek a része, melyből a láthatatlan Isten dicsősége fölismerhető; a környezet rombolása ezért Isten és a felebarát jogainak megsértése (vö. Róm 1,20; Zsid 11,3). - Az ember, a természet és a →kultúra e harmonikus szemlélete az →újkorban kezdett töredezni. Az ember kezdte a természet korlátlan hatalmú (felelősségre nem vonható) urának képzelni magát, s viszonyát a környezethez mind jobban ez határozta meg. A civilizáció terjesztése ürügyén őskultúrákat számolt föl (→indiánok), s ez az emberiség alapvető életterének (őserdők, zöld területek, ivóvíz-források stb.) olyan fokú pusztulásához vezetett, mely a  21. sz: az emberi élet legnagyobb fenyegetettsége. -

2. A ~ elleni küzdelemben vissza kell menni a kezdetekhez, a személyes felelősség tudatosításához. A technikai és gazd. fejlődés (verseny, fogyasztás) állandó sulykolása helyett előtérbe kellene kerülnie a lélek szempontjainak. Az „új” hajszolása helyett az értékrendnek a →mindennapi kenyér, a lélek szempontjait támogató →igénytelenség, takarékosság stb. szempontjaira kell épülnie. Az ipari létesítmények óriási összegeket követelő védekezési kísérletei nem fognak megoldást hozni az egyének lényeges szemléletváltása nélkül. - Mindaddig, amíg az ember a környezetben a Teremtő egy másik teremtményét látta, a nevelés minden területén (s elsősorban a családban és a lelki nevelésben) természetes helye volt a környezet szeretetére szoktatásnak. Az 1930-as évek imakönyveinek lelki tükrében még szerepelt: „szemeteltem-e, ártottam-e a környezetemben növénynek, állatnak, takarékoskodtam-e az ivóvízzel stb”. - A ~ elleni védekezésnek az egyszerűsödéssel kell kezdődnie, azzal, hogy a gyermek megtanulja szeretni az értelmes →rendet, tisztaságot maga körül; a szétszórtságra vezető játéközön helyett megtanul elmélyülten foglalkozni 1-2 alkalmas játékkal; az állandó változatosságot sugalló elektronikus játékok helyett örömöt talál az olvasásban, zenélésben; használati cikkeit (ruha, tankv. stb.) addig használja, amíg azok arra alkalmasak, s nem cserélik ki  divattól kényszerítve. A felnőttek sokat tehetnének a ~ ellen a háztartási vegyianyagok, kozmetikumok (természetes →szép értékelése), közlekedési eszközök ésszerű használatával. Az eredményes védekezés útja csak az egyén, a természet (és annak Ura) egészséges kapcsolatának helyreállítása lehet. **

Schütz 1993. (s.v. teremtés) - SRS 26. - CA 36. - CL 43.