🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > közbirtokosság
következő 🡲

közbirtokosság (lat. compossessoratus): középkori eredetű tulajdonlási jog, melynek következtében ugyanazt a birtoktárgyat több természetes vagy jogi személy birtokolta. - 1. több nemes birtokolta egy település földjét és jobbágyait. - 2. bizonyos dolgoknak és jogoknak közös használata, amit az →osztatlanság megszüntetése, a közös vagyon fölosztása után az osztályos testvérek és jogutódaik osztatlanul élveztek, rendesen háztelkeik arányában. - Az →osztály bizonyos dolgokra (pl. kocsma, vám, rév, vásárjog) nem vonatkozhatott, más dolgokra, pl. az erdőkre és legelőkre igen, de a felosztott részek használata más osztályos testvérek károsodása nélkül nehezen volt végrehajtható. Az esetleges perek elkerülése végett mindezek a dolgok és jogok a volt osztatlanság tagjainak használatában maradtak, de a használat arányát szigorúan megállapították megegyezés, döntőbíróság v. bírói ítélet alapján. - 3. 1848: a jobbágyfölszabadítás után a ~ tagjai a közbirtokosok, a közös épület kijavításához, közös csősz béréhez stb., a jószág fönntartásához szükséges költségekhez arányosan kötelesek hozzájárulni (amire a bíróság kényszerítheti is őket, azok jövedelmi illetékét a költségek behajtásáig zárolják). - 4. A ~ kegyúri jogokat is gyakorolhatott (→kegyuraság). 88

M. lex. XI:34. - Eckhart 1946:342.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.