Lactantius, Lucius Caecilius Firmianus (É-Afrika, 250-Trier?, 317 u.): apologéta. - Életéről csak annyit tudunk, hogy Diocletianus cs. (ur. 284-305) udvarába hívta, hogy retorikát tanítson. Amikor a keresztényüldözés kitört, le kellett mondania állásáról, mert közben kereszténnyé lett. Ettől kezdve nehéz körülmények között élt Nikomediában. Idős korában, 317: (Nagy) Konstantin cs. (ur. 306-337) Trierbe hívta, és rábízta fiának, Crispusnak a nevelését. - ~ a lat. nyelv mestere, akit a ker. Cicerónak nevezték. Jobban ismerte a latin irod-at, mint a görögöt. Teol. hozzáértése elmaradt irod., retorikai tudása mögött. Szt Jeromos így jellemezte: „Bárcsak úgy tudta volna megerősíteni azt, ami a miénk, mint ahogy le tudta rombolni a másokét”. - Fő műve a Divinae institutiones. Megírására Hieroklész császári kormányzó támadása és egy számunkra ismeretlen filozófus késztette. ~ e művét az egész ker. hit összefoglalásának szánta. Ő az első, aki lat. nyelven ilyen munkát írt. Olyan jellegű mű lebegett szeme előtt, mint Órigenész Peri arkhónja. Az 1-2. kv-ben a pogány vallások kritikáját nyújtja, a pogányok istenhitét az elhunytak kultuszából eredezteti, a démonokat a bálványokkal azonosítja. A 3. kv-ben a filozófia kritikája a pogány vallás és bölcselet ellentmondásait tárja föl. A 4. kv. a Krisztus által a mennyből hozott igaz vallásról és igaz bölcsességről, a kereszténységről szól. Az 5. kv. fölpanaszolja az igazság hiányát a földön. Azt tanítja, hogy az igazságosság akkor tér vissza a földre az emberek közé, ha mindenki megismeri az igaz Istent, s minden embert az istengyermekség köteléke fűz egységbe. A 6. kv. szerint az istentisztelet helyes formáját csak a ker-eknél lehet megtalálni. A 7. kv. a végső dolgokról értekezik. - M: PL VI:111. (Divinarum institutionum libri septem); VII:9. (Liber de opificio Dei), 77. (Liber de ira Dei), 190. (De mortibus persecutorum), 285. (Carmen de Pascha). M.F.

Vanyó 1980:463.