🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > L > lator
következő 🡲

lator (lat. latro, maleficus): útonálló, rablógyilkos, gonosztevő. - A Szentírásban a prédára váró utcanő (Péld 23,28) és a hűtlen Izrael (Jer 3,2.7.11); a Jó Pásztor példabeszédében a hamis próféták (Jn 10,8); a ~ok barlangja a beszennyezett tp. (Jer 7,11; Mt 21,13) képe. - Jézus korában ~ a rómaiakkal partizánként szembeszálló harcos is. Barabás (Jn 18,40) és a Jézussal együtt megfeszített 2 ffi ~ volt (Mt 27,38.44; Mk 15,32; Lk 23,39; Jn 19,32). A zsidók Jézust ~ként állították Pilátus elé (Jn 18,30). Az →apokrif iratokban több néven szerepelnek; a →jobb lator legtöbbször Dizmász, a bal Gesztász. - A régi m. nyelvben a ~ furfangos, ravasz ember. **

KML 1986:202. - BL:1103.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.