legenda (a lat. lego, 'olvas' szóból: 'olvasandó' [anyag]): 1. eredetileg a) olvasmány szerzetesi közösségekben, melyet hitvallók ünnepein a Liber legendariusból olvastak. Vt-k ünnepein a szenvedéstörténeteket a Liber Passionariusból olvasták. b) később szentek életének és csodáinak jámbor leírása liturgikus v. magánhasználatra. c) költői fantáziával feldúsított, népies jellegű szentek élete-gyűjtemény. - 2. a szentek tiszteletének megnyilvánulása. Nagyon korai fajtái az →apokrif iratok (evangéliumok és ap-ok cselekedetei); a 4-5. sz: a →vértanúakták átdolgozásai; az →ereklyék átvitelének elbeszélései és a szerz. eszmény bemutatásai. - Mint irod. műfaj (lelki novellák v. regények) a ~ rendeltetése a kk. végéig a lelki →építés, és nem a tört. pontosságra törekvés. Ezért a ~ ált. ismeretlen szerzője az adott kor és kultúra képzeletvilágának megfelelően az eseményeket és tényeket átalakítja, értékeli, felfokozza, összevonja. Egy-egy ~ középpontjában a leghatásosabb mozzanat a →csoda, ami olykor vándormotívummá válik. - A 13-15. sz: a ~ a nép vallási nevelésének nagyon kedvelt és hatásos eszköze volt. A →felvilágosodás idején megvetették mint a „papok hazugságát”. Nyelv-, kultúr-, művészet- és irodtört., ikgr. szempontjából a ~irodalom nagyon fontos forrás. De csak alapos teol. (aszketikus, misztikus, egyhtört.), történetkritikai műveltséggel értelmezhető tud-an. Tévedés volna ugyanis a ~t megtörtént eseménynek és az Egyh. megtestesült hagyományának tekinteni, de még nagyobb tévedés puszta mesének tartani. Ezért megalapozatlan a ~nak a reformáció óta tapasztalható negatív megítélése. **

LThK 1930. VI:450.