legényavatás, legénykeresztelő: a fölserdült fiú szertartásos fölvétele a →legények közösségébe. Minden kultúrában ismert. - a) A m. néphagyományban a ~ a →legénybíró (legényvezér, gazda) vezetésével történt. Tárgyi emléke a legénycímer, amely Szigetközben vasból készült korona, a korábbi →pünkösdi király koronája (egykor ő volt a legénybíró); abroncsai között függő vastábla alján apró gazd. eszközök függtek (kasza, villa, gereblye stb., halászhelyen csónak is). A ~on nőnek jelen lenni nem volt szabad, s nem véletlen, hogy a ~ (Szigetközben) egybeesett a lányok megkorbácsolásával az aprószentekelés egyik módozataként (→aprószentek-hordás). Ennek tárgyi emléke, hogy a fűzfavesszőből nyolc ágra font aprószentekelő korbácsot a ~ során a legénycímer kerek abroncsára kötözték, s a ~ táncos mulatságán a kocsma mestergerendáján függött. Sok helyen a következő ~ig, tehát egy évig ott tartották. A korbácsról körben függtek azok a szalagok, amelyeket a megkorbácsolt leányok kötöttek rá, mintegy köszönetül. A korbácsolás ugyanis egészség- és szépségmegőrzőnek számított. - A ~ szert-ának ideje a tavasz. Szokásai helyenként keveredtek a katonaavatás szokásaival, s az egykor a legénycímeren levő hosszú szalagok a besorozottak kalapjára kerültek, néhol sarkig érő szalagfonadék alakjában. - b) Az 1930-as években a ~ még ált. volt. Ideje a 16., némely vidéken a 18. év betöltése. A Balatonfelvidéken egyszerű áldomásfizetéssel járt, amit Szakmáron és több Pest m. községben sittyóáldomásnak neveztek, Aporkán 8 katonaviselt legény koccintásával és kézfogásával kezdődött. Lakon és Nórápon az új legény a régiek közül keresztapát is választott magának, akivel a ~ után „keresztapám”-nak és „keresztfiam”-nak szólították egymást. - Vas m-ben a regősidő befejeződése után tartották meg a legénykeresztelőt a kocsmában. A regöléssel keresett ennivaló elfogyasztása után a 18 é. fiúk sorba álltak, bort hozattak, mindenik megtöltött egy poharat, s annak a legénynek adta, akit keresztapául választott; ez kezét a fiú vállára tette, a bort megitta, aztán kezet fogván a legénnyel ezt mondta: „Szerbuc, keresztfiam, legény vagy!” - Nógrádban a ~ farsangkor történt: az avatandót borral megkeresztelték, és a keresztapja kijelentette, hogy az ő druszája mától fogva legényszámba megy. - Somorján 2 legény elment a fiú szüleihez, s megkérte őket, engedjék meg fiuknak, hogy a legények közé lépjen. A fiú keresztapát választott, s ezzel és többi fölavatandó társával, meg ezek keresztapjával együtt farsang hétfőjén 9 óra előtt a legénybíró udvarán sorakoztak. Innen indult a menet a táncházba: elöl a legénybíró a 2 hadnaggyal, aztán a legények, majd a keresztapák párban, s végül a cigányok. - A ~ színes, szertartásos menete a →céhvilág hatása. Az alap itt is a koccintás és a ~t követő áldomásos lakoma („batyumulatság”), melyen a legény keresztanyát is választott magának; az ételeket tálalóversekkel hozták be, utána táncoltak. - Erőpróbás ~ok is voltak. Hidas- és Tornyosnémetin pl. a fölavatandót 2-3 legény lábánál fogva megragadta, s a házhéja alatt a gerendázatig feltolta. Kéthelyen minden ~ra más-más, titokban tartott, tréfásan erőpróbás módot alkalmaztak. Pardón a legénybírótól kijelölt legénnyel kellett megbirkózni; aki vesztett, 2 hónap múlva újra birkózott, amíg csak nem győzött. Ekkor minden legény ráütött egyet annak jeléül, hogy engedelmesnek és béketűrőnek kell lennie az idősebbekkel szemben. Kisdisznódon régen minden legényjelöltnek egy 5-10 mázsás fövenykövet kellett fölvinnie a völgyből a hegyre. Az erőpróbát mindenütt boráldomás („ördögváltság”) követte. -

c) A fölavatott legénynek joga volt dohányozni, kocsmába, fonóba, lányos házakhoz járni, a táncba leányt hívni; búcsúi verekedésekben a többi legény védelmére kelt. Az egy isk-ba járó legények és lányok a ~ig tegezték egymást, ettől kezdve a leánynak ez a joga megszűnt, s magázássá, kendezéssé, sőt néhol egyenesen bátyámozássá illedelmesedett. Ha a leány a tegezést fönntartotta, a legény v. maga megmondta neki, hogy őt már ne tegezze, v. egy idősebb rokonasszonnyal megüzentette. Ha azonban a tegezést továbbra is fönn akarta tartani, ezt bejelentette a leánynak, s a leány anyjának is; ha a beleegyezést megkapta, pár nap múlva 1 l borral látogatóba ment és a leánnyal pertut ivott (pl. Szatmárban); a visszautasítás nem sértés, de jelezte, hogy a legényt, legalább egyelőre, nem kívánják látogatónak. A ~ és a legénység irányítása lassanként egyre inkább papi kezekbe került és írásbafoglalt rendtartások szerint folyt. - Prot. vidékeken a →konfirmáció bizonyos legényjogot adott a sihedernek (borivás, dohányzás, virág viselése a kalap mellett, részvétel a felnőttek társaságában, szóbaállás a lányokkal az utcán, sőt lányos házhoz járás), de teljes jogaiba csak a ~sal lépett. **

MN IV:147, 150.