🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > L > lelkiismeret
következő 🡲

lelkiismeret (gör. szüneideszisz, lat. conscientia): az →értelem aktusa, →ítélet, mellyel a személy a →jó egyetemes ismeretét egy meghatározott helyzetben alkalmazza. A jelenben azáltal teszi ezt, hogy cselekvésre vagy a cselekvés megtagadására indítja az akaratot; a múltra vonatkozóan úgy, hogy visszatekintve megítéli a cselekedetet vagy magát a személyt, aki azt elkövette; a jövőre vonatkozóan úgy, hogy eligazít a további döntésekben. - A ~ az →erkölcsiség alapfeltétele. Jóllehet a ~ elaltatható és megölhető, létezése nem kérdéses. A vallástörténészek és a néprajzkutatók szerint minden népnél ismert tapasztalat (akkor is, ha nincs külön kifejezésük rá), hogy a ~ szavának teljesítése belső békével, nem teljesítése belső nyugtalansággal, →lelkiismeretfurdalással jár (amennyiben ~ét az ember nem ölte meg). - Mivel a ~ az értelem aktusa, s egyben vissza is hat az értelemre, a ~ művelése és fejlesztése az ember belső, lelki egészségének, szellemi erejének és intelligenciájának feltétele (→önismeret). -

I. A ~ a Szentírásban. 1. Az ÓSz-ben nincs külön héb. szó a ~re, de képekben beszélnek róla (a Bölcs 17,10: a gör. szüneideszisz szerepel). A Ter 3,7-11 mesterien mutatja be a rossz ~et az ősszülők →bűnbeesése után a testvérgyilkos Káinban (Ter 4,10-12), Dávidban (2Sám 12; 13; 50; Zsolt 5). Gyakran használják a ~ helyett a →szív kifejezést (2Sám 24,10; 1Kir 2,44; Jób 27,6; Sir 37,13; Zsolt 17,3; 51,19; . 1Jn 3,13-21). - 2. Az evangéliumokból a szüneideszisz szó hiányzik. A ~ valósága és fogalma azonban nagyon hangsúlyosan jelen van. Jézus ui. a hegyi beszédtől kezdődően a belső világról, a szívről beszél (Mt 5,8; Mk 7,20-23; Lk 6,45;. 1Jn 3,19), ami az értelem működését, a ~et is magában foglalja. Az ítélet, ami miatt Jézus a világba jött (vö. Jn 9,39), személy szerint a ~ben kezdődik el. A megtestesült Igében ugyanis a ~ megkapta a tévedhetetlen erkölcsi törvényt és a tökéletes mintát, amihez cselekedeteit és önmaga személyét mérheti. A jó ~ hasonlóságot (azonosságot), a rossz ~ lényeges eltéréseket állapít meg az ember és a kapott minta között. A →különítéletben a ~ az ember életének egészét látja mérlegen: ha hitt, akkor már korábban „átment az ítéleten” (Jn 3,16-21), hiszen folyamatosan az isteni szempontok szerint ítélte meg magát. Ezzel szemben a →hitetlenség a ~nek rosszaságát okozza, mely folyamatosan bántja-furdalja az embert, s a →kárhozatban örökre megmarad (Mk 9,43: „férgük nem hal meg, tüzük nem alszik ki”). - Jézus a vallás benső vonatkozásait és a szándék tisztaságát hangsúlyozza (vö. Mt 6,22; Lk 11,34: a test világa a szem), kiemelve, hogy az Atya mindent tud, lát a rejtekben is (vö. Mt 6,1.4.6.18; Lk 11,34-36; Jn 3,19-21; 1Jn 3,19-21). A rossz ~ Júdásban (Mt 27,4) és Péterben (Mk 14,72) mutatkozik meg. - Szt Pál használja a szüneidesziszt (20x, pl. Róm 9,1; 2Kor 1,12; 1Tim 1,5.19; 3,9; 2Tim 1,3; Tit 1,15;. Zsid 13,18). Pál szerint a pogányoknak az a ~, ami a zsidóknak a →Törvény (Róm 2,14), azaz saját törv-ük és viszonylagos autonómiájuk van (14,5; Kol 2,16); ugyanakkor az is megmutatkozik, hogy az ember tud a ~éről: a ~ tanú szerepét tölti be (Róm 2,15). Pál beszél a saját apostoli ~éről is, mely nem vádolja, és mint a ker-ek belső meggyőződésére hivatkozik rá (9,1; 2Kor 1,12; 4,2; 5,11; 2Tim 1,3;. ApCsel 23,1; 24,16). - A kérdés kapcsán, hogy fogyaszthatnak-e ker-ek áldozati húst, Pál a téves ~ről is beszél, amely téves volta ellenére is kötelez (1Kor 8,7-12 és 10,25-29). A pasztorális levelekben megmutatja a ~ sajátosan ker. vonásait: tiszta, jó, feddhetetlen (1Tim 1,5.19; 3,10; 4,2; 2Tim 1,3; Tit 1,15;. 1Pt 3,16.21; Zsid 13,18). -

II. A zsidóságnak nem volt külön kifejezése a ~ fogalmára sem Jézus korában, sem a rabbik idejében, de kidolgozott tanítása sem arról, hogy a ~ az erkölcsi tettek tanúsítója és ítélőszéke. A rabbinista irod-ban a ~nek a jóra és a rosszra való hajlam közti harc felel meg. Különös módon ez a küzdelem nem az emberben zajlik a tettei nyomán, hanem inkább démoni v. mitológiai jellegű. A ~ fogalmának valamivel világosabb megfogalmazását tartalmazza, ha csak szórványosan is, a →Tizenkét pátriárka testamentuma (Ruben végrendeletében már a ~ szó is szerepel). A →judaizmus kibontakozásával inkább a külsőségesre, a törv. szerinti tettekre fordítottak figyelmet, semmint a személyes tettek létrejöttének lélektani indítékaira, amivel a befelé fordulás (ismerd meg magadat) is háttérbe szorult. -

III. Az egyházatyáknál már a →Didakhé, a Barnabás-levél, Antiochiai Szt Ignác, Alexandriai Kelemen és Órigenész szóltak a ~ről. Szt Ágostonnál a ~ Isten hangja a lélekben. Főként a Vallomásaiban ír a ~ről, de más műveiben is gyakran beszél róla (vö. PL 34,1283; 36,673; 37,1887; 33,681). - A szentek képes nyelvében a ~ a lélek várának őre, az értelem csiszolója Isten, de a világ dolgaiban is (Sziénai Szt Katalin). -

IV. A ~ fajtái: A) Az időt tekintve lehet: 1. visszatekintő, ha a múltról; 2. egyidejű, amikor a cselekvést kísérően ítél; 3. jövőbe néző, ha előttünk álló kérdésben ítél. - B) Lényegét tekintve lehet vagy rossz. 1. A jó ~: a) helyes, ha mindenben megegyezik Isten és az Egyh. parancsaival, ill. állapotbeli kötelességeinkkel; b) biztos, ha határozottan, kételkedés v. ingadozás nélkül ítél az egyes esetekben; c) éber, ha a nehezen fölismerhető helyzetekben is jelez; d) hűséges, ha nemcsak a nagy és fontos, de a legjelentéktelenebb dolgok esetén is figyelmeztet, mégpedig a legjobb tudásunk és igyekezetünk szerinti megoldásra. - 2. A rossz ~: a) téves (hibás), ha megengedi azt, amit Isten, az Anyaszentegyház v. a hivatásbeli kötelesség tilt, v. nem a törv. igazi szelleme szerint kötelez; b) tág (laza), amikor látszólagos v. semmitmondó okokból megengedi a tiltott dolgot, csekélységnek mutatja a bűnt, bocsánatosnak a halálos bűnt stb.; c) farizeusi, ha nagynak és fontosnak tartja a külsőségeket és a kis dolgokat, de az igazán nagy és fontos dolgoknál a törv. szellemét semmibe veszi; d) aggályos, ha a cselekedet végrehajtása után alaptalanul nyugtalankodik, bűnt követett-e el, v. sem; e) kétes, ha nem tud dönteni, ingadozik a jó és a rossz, a megengedett és tiltott dolog között; f) alvó (tompa), ha csak a nagy dolgok iránt érzékeny, a kisebbek érintetlenül hagyják; g) kihalt, ha a nagy és fontos kötelességek iránt is érzéketlen. -

V. Alapelvek. 1. A jó ~ szavát mindig követnünk kell, ellene cselekednünk sohasem szabad, mert a ~ számunkra Isten akarata. Amit parancsol, meg kell tenni, amit tilt, nem szabad megtenni; amit megenged, megtehetjük. Cselekvés előtt tehát mindig kérdezzük meg a ~ünket, mit tegyünk? Ez a ~re figyelés megfontolttá és kiegyensúlyozottá teszi az embert. - 2. Kétes lelkiismerettel sohasem szabad cselekednünk. Előbb szerezzünk bizonyságot arról, hogy az illető dolgot megtehetjük-e, v. sem. Jó lelki kv., tapasztalt lelkivezető eligazíthat. - 3. Ha egyszerre két kötelességet kellene teljesítenünk, és nem tudjuk, mit tegyünk, a következőket kell szem előtt tartanunk: a) a természeti törv. előbbrevaló a parancsolt törv-nél, az egyh. törv. a világi törv-nél, a kinyilatkoztatott törv. az emberi törv-nél; b) a tiltó törv. mindig előbbrevaló a parancsoló törv-nél; c) a jog szerint kötelező előbbrevaló a szeretetből kötelező cselekedetnél; d) ha a kettő közül nehezen tudunk választani v. nem tudunk helyesen dönteni, és mégis dönteni kell, nem vétkezünk, akármelyiket is választjuk. →erkölcsi rendszerek - 4. A ~ nevelése egész életen át tartó feladat. A jó ~et finomítja, ha a megismert és átgondolt isteni igazságokat meggyőződésünkké tesszük és napjainkat azok szerint igyekszünk átalakítani; ha ~ünket gyakran és jól megvizsgáljuk, s szavát a legjelentéktelenebb dologban is őszinte jóakarattal követjük. - Bármiképpen is nyilvánulna meg a rossz ~, mindenkinek kötelessége tanulás v. kérdezés útján megszerezni a szükséges ismereteket, és ~ét ezeknek megfelelően módosítani és javítani. Ennek elmulasztásáért az ember felelős és számon lesz kérve. -

VI. A II. Vatikáni Zsinat tanítása a ~ről: „Az ember ~e mélyén egy olyan törvényt fedez föl, amelyet nem ő ad önmagának, hanem engedelmességgel tartozik iránta, s e törvény hangja, mely mindig arra szólítja, hogy szeresse és cselekedje a jót és kerülje a rosszat, a kellő pillanatban fölhangzik szívében: »ezt tedd, amazt kerüld!« Isten ugyanis törvényt írt az emberi szívbe, melynek engedelmeskedni maga az ember méltósága, és szerinte ítéltetik meg. A ~ az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol egyedül van Istennel, akinek szava visszhangzik bensőjében.” (GS 16) A zsin. síkra száll az ember joga mellett, hogy ~e szerint élhessen (GS 26, 87; DH 2). - II. János Pál p. a →Veritatis splendor enc-ban a 20. sz. tévedéseivel szemben megerősítette, hogy a) a ~ ítélete a személy erkölcsi jóságát v. rosszaságát mondja ki, a törvény elé állítja az embert, és az ember „tanúja” lesz: tanúja törv. iránti hűségének v. hűtlenségének, azaz erkölcsi igazságának v. rosszaságának. A ~ az egyetlen tanú: ami a személy bensőjében történik, az mindenki más szeme elől rejtve van. A ~ tanúságát egyedül a személy felé mondja ki, és viszont, egyedül a személy ismeri a ~ szavára adott válaszát. (57) - b) A ~ az ember dialógusa Istennel, a törvény Szerzőjével, az ember ősképével és végső céljával. Tanúskodik az embernek az ember erkölcsi igazságáról v. rosszaságáról, ugyanakkor Isten tanúsága is, akinek szava és ítélete behatol az ember belsejébe egészen lelke gyökeréig, s határozottan és kedvesen engedelmességre szólítja föl. (58) - c) A ~ az erkölcsi cselekvés konkrét szabálya. Praktikus ítélet, azaz olyan ítélet, mely közli, hogy az embernek mit kell v. mit nem szabad tennie, ill. értékel egy már bevégzett cselekedetet. (59) - d) A ~ az objektív, egyetemes törv. szavát hallatja, ezért követni kell. De a ~ nem törvényhozó, hanem tanúsítja a →természetes erkölcsi törvény és a gyakorlati értelem tekintélyét a →legfőbb jóra való hivatkozással, melynek vonzerejét az emberi személy érzi és parancsait elfogadja. (60) - e) A ~ nem önkényes, hanem a →jó igazságát követi. (61) - f) A ~ mint egy cselekedet megítélése nem mentes a tévedés lehetőségétől. Olykor a ~ legyőzhetetlen tudatlanság (ignorantia invincibilis) miatt tévesen ítél, anélkül, hogy emiatt elveszítené méltóságát. Ez azonban csak akkor igaz, ha az ember törekszik a jó és az igazság megismerésére, és bűnös szokás miatt a ~ nem lesz fokozatosan vakká (vö. GS 16). -

A Zsinat e néhány mondata összefoglalja azt a tanítást, melyet az Egyház a századok során dolgozott ki a téves ~ről. A ~ nem tévedhetetlen bíró: tévedhet. Mindazonáltal a ~ tévedése lehet legyőzhetetlen tudatlanság gyümölcse, azaz fakadhat olyan →tudatlanságból, melynek a cselekvő nincs tudatában és egymaga nem tud tőle megszabadulni. Ilyen esetben a ~ nem bűnös (ahogy a Zsinat mondja: nem veszíti el méltóságát), mert jóllehet valójában másképp irányít, mint az objektív erkölcsi rend, mégis annak nevében szüntelenül beszél az igazságról, melyet a cselekvő alanynak őszintén keresnie kell. (62) - A vétkesen téves ~ viszont bűnös. A helyes ~ esetében az ember az objektív igazságot teszi; a téves ~ esetében az ember tévesen valami olyat tesz, amit szubjektíven igaznak tart. De mindig különbséget kell tenni az erkölcsi jóval kapcsolatos szubjektív tévedés és az objektív igazság között, mely értelmes célként áll az ember előtt; és nem tehető azonos értékűvé a helyes ~tel végrehajtott tettel az, amelyet téves ~i ítélettel cselekszenek. A legyőzhetetlen tudatlanságból vagy nem bűnösen téves ítéletből fakadó tett nem mindig beszámítható a cselekvő személynek; de a cselekedet ebben az esetben is rossz, a jó igazságához mérve rendetlenség marad. Továbbá a föl nem ismert jó erkölcsileg nem gyarapítja a cselekvő személyt: nem tökéletesíti és nem készíti elő a legfőbb Jóra. A ~ bűnös, amikor vétkesen téves, azaz „amikor az ember keveset törődik a jó és az igazság keresésével, vagy amikor a ~ bűnös szokás miatt szinte vakká válik” (GS 16). A ~ deformálódásának veszélyeire utal Jézus, amikor figyelmeztet: „A test világossága a szem; ha tehát a szemed tiszta, az egész tested világosságban lesz; de ha a szemed rossz, egész tested sötét lesz. Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség!” (Mt 6,22-23) (63) - A ~et hasonlóvá kell alakítani az igazi jóhoz. Az Úrhoz és a jó szeretetéhez megtért „szív” a forrása a ~ igaz ítéleteinek. Ugyanis „hogy meg tudjuk ítélni, mi az Isten akarata, mi a jó, mi kedves és tökéletes előtte” (Róm 12,2), nagyon fontos ismerni Isten törvényét általában, de ez nem elegendő: elengedhetetlen a hasonlóság, a „természetbeli hasonlóság” az ember és az igaz jó között. Ez a természetbeli hasonlóság az ember jó elhatározásaiban gyökerezik és növekszik: az okosságban és a többi sarkalatos erényben, és még inkább a hit, a remény és a szeretet isteni erényeiben. Ebben az értelemben mondta Jézus: „aki az igazságot cselekszi, a világosságra jön” (Jn 3,21). A keresztények ~ük alakításához igen nagy segítséget találnak az Egyházban és annak Tanítóhivatalában, miként a Zsinat mondja: „A keresztényeknek ... ~ük alakításában gondosan figyelembe kell venniük az Egyház szent és biztos tanítását. A katolikus Egyház ugyanis Krisztus akaratából az igazság tanítója, s feladata hitelesen hirdetni és tanítani az igazságot, aki Krisztus, s ugyanakkor tekintélyével tisztázza és megerősíti az erkölcsi rendnek azokat az elveit, melyek az emberi természetből fakadnak.” (DH 14) Ezért az Egyh. tekintélye, amikor ezekről az erkölcsi kérdésekről nyilatkozik, semmiképpen nem sérti a keresztények ~ének szabadságát: egyrészt azért nem, mert a ~ szabadsága soha nem az „igazságtól”, hanem mindig az „igazságban” való szabadság; másrészt azért nem, mert a Tanítóhivatal a keresztény ~ számára nem idegen igazságot hirdet, hanem olyat, melyet a ~nek a hitből eredően már birtokolnia kell. Az Egyh. mindig és csakis a ~ szolgálatára cselekszik, segítvén, hogy ne sodródjék ide-oda a téves emberi tanítások szeleitől (vö. Ef 4,14), hogy le ne tévedjen az ember igaz javának útjáról, hanem főként a nehezebb kérdésekben biztonsággal érkezzék meg az igazságba, és meg tudjon maradni benne. (64) **

Prümmer I:302. - Palazzini I:906. - BL:1109. - Schütz 1993:23. - KEK 1777-94. - LThK 1993. IV:620.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.