leánykérés, megkérés: a legény házassági ajánlattétele a leány szüleinek. - A ~ valójában a szülői beleegyezés kikérése, ezért a 20. sz. közepéig elmaradhatatlanul hozzátartozott a házasságkötéshez. A →házasságot és a vele született új családi közösséget ugyanis életre szólónak tekintették, ezért minden oldalról a lehető legjobban megalapozták és előkészítették. A szülők tapasztalatát, véleményét és beleegyezését, mint a gyermekről való gondoskodás részét, nagyon fontosnak tartották az új életközösség megalapozásában. - 1. A ~ fontosságát bizonyítja a sok hozzá kapcsolódó (olykor játékos) népszokás. Az 1930-as években még élő hagyomány szerint a ~ a →leánynézőt követte. Táji elnevezései: kéretés, csoszogó, kérő, kiszü, követküldés, kulacsos, leánykérő, puhatolódzó, leánynéző helnizés, a modvai csángóknál pistor, a tirpákoknál pitacska. A ~kor derült ki, hogy „széna, vagy szalma, vagy kalaposinas?” - Vidékenként, ünnepélyessé téve, más-más jelképeket használva, szokásjogi ceremóniákhoz kötötték: a legény egyedül ment el a leány szüleihez, fölkért követe(i) (kérő, kérőgazda, nász) mentek, akik apja, idősebb közeli rokonai, keresztapa, nagybácsi stb. lehettek. - A kérők ált. előzetes bejelentés alapján, ill. a lányos ház válaszadása nyomán indultak ~re. A kora reggeli v. a késő esti órákat választották, hogy lehetőleg senki se lássa fontos, de tapintatból még mindig titokban tartandó küldetésüket. Ahol azonban a sihederek tudomást szereztek a ~ről, csengőt, kolompot rázva, tepsit verve föl és alá szaladgáltak, különösen a lányos ház tájékán. - A kérőbe indulók kalapjukat szépen fölszalagozták, fölbokrétázták. Jóllehet útjuk a legtöbb esetben el volt egyengetve, előfordultak a szerencsés kimenetelt biztosító, ártalmakat eltávolító varázscselekmények is. - Nem mindig léptek föl nyíltan, hanem valami játékos ürüggyel jelentkeztek: elfáradt utasokként szállást kértek, máskor valami eladó tárgyat (gabonát, malacot, szénát stb.) kerestek. A háziak is játékosan válaszoltak: mutatóba először egy maskarába öltöztetett öregasszonyt, majd serdülő leányt vezettek be, csak ezután az igazit, a keresett leányt. - Magát a ~t a násznagy az ált. illemnek megfelelően állva végezte. Mondandója lényegét igen változatos, hol rövid, egyszerű, hol bibliai idézetekkel tarkázott, hosszan tekergő szavakba burkolta. Igen elterjedt volt az Ádám-Éva históriájával cicomázott ~. - A ~re legtöbbször azonnal megadták a választ, régebben azonban „sora volt a dolognak”: ált. halasztást kértek, s tudakozódtak a legény után; elmentek a legényes házhoz →háztűznézőbe, s csak egy újabb ~ után adtak választ. Néhol a határidőkitűzés már maga is jelképes válasz volt; a rövid halasztás ugyanis „nem”-et jelentett. Ha a határidő leteltével nem értesítették a kérőt, az jót jelentett; ha üzentek, az legtöbbször elutasító, mentegetőző volt. - A határidő elteltével a legény a násznagya s néhány rokona kíséretében ellátogatott a lányos házhoz, ahol a kérést és odaígérést ünnepélyesen megismételték, s meghatározták a kézfogó napját. -

2. A ~nek vidékenként sok változata született. A szlavóniai magyaroknál a kérők a „szenesházba” mentek, s a szabadtűzhelyen égő tüzet botjukkal szétverték, annak jeleként, hogy a régi tűzből (családból) új készülődik. Ezután megzörgették a szoba ajtaját, s megkérdezték, van-e eladó lány. A kérőket csak a harmadik kérdezés, ~ után vezették be a szobába. A kérő násznagy az őt megillető helyen, a tükör alatt az asztalfő irányában ült le, a legény tőle jobbra az ágy előtti székek elején. A násznagy fölkérte a háznépét, hogy akit keresnek, szólítsák be. Az eladó leány a kísérővel, egyik ünnepélyesen felöltözött szomszédasszonyával lépett be. - Gömör vm-ben a lány és legény a ~ alatt künn maradt a pitvarban. - Perecsenen (Kraszna vm.) a felek megbeszélése után a legény a beszédben járatos rokonát kérőként küldte a lányos házhoz; a ~t követő szombat este a két ház követével együtt mentek kikérdezésre a paphoz, utána tartották a →kézfogót. -

3. A beleegyezést v. elutasítást sok helyen szavak helyett szokásokkal jelezték: Komárom vm-ben, ha a kérővel meg voltak elégedve, a kérés utáni napon a leány anyja egy nagy mákosrétest sütött, s este a leány a rétest kötényébe téve, pruszlikja alá egy üveg bort rejtve átment a legényhez, a legény rendes hálóhelyére, az istállóba. Együtt megették a rétest, megitták a bort, hajnalig beszélgettek, s a leány még a sötétben hazament. Másnap a legény ment át a lányhoz az istállóba hasonló enni-innivalóval. A kölcsönös látogatás válaszadás volt a kérésre. - Zomborban (Bács-Bodrog vm.) a legény piros almát kínált, ha a lány elfogadta, beleegyezésnek számított. Szeged-Alsóvároson a leány, ha a legény megtetszett, piros nyargaló kendőt adott neki, amivel elkötelezte magát. Az Alföldön, a Bakony környékén, a palócoknál a legény a szűrét felejtette a lányos háznál, ha „kitették a szűrét”, akkor elutasították. Máshol 2 pohárba bort töltöttek, s ha a leány ivott a pohárból, elfogadta a legényt. Tápén biztatásnak tekintették, ha a leány először a legénynek töltött bort. Szentesen a kulacs borral jelentkező legényt be sem engedték a házba, ha nem tartották megfelelőnek. Az Alföldön, ha a legény a szülőknek nem tetszett, a leányt nem hívták be a szobába. Mezőkövesden a legény kendőt tett az asztalra, ha azt a leány fölvette, beleegyezett. Kocsárdon (Aranyosszék) a násznagyok az asztalra tették a legény jegyét (gyűrű, kendő, pénz) és a leány jegyét (gyűrű, nyakkendő, ing), s ha a letett jegyet kicserélve vették el, összeházasodtak. Bogdánd (Közép-Szolnok vm.) környékén a legény egy kis sulykot dobott be a kiszemelt leány ablakán, mely biztos jele volt házasulási szándékának. Bürgezden (Kraszna vm.) a leány szándékát jelezte, ha kimosásra elkérte a legény zsebkendőjét, amit lepecsételt papírcsomagban adott vissza; amit a legény lepecsételt csomagban egy pár tallérral viszonzott. - Helyi szokástól függött az is, hogy 2-3 elutasítás után mit kell tenni az eredményért. Nemespátrón (Somogy vm.) a násznagynak 7x kellett megkérni a lányt, akkor is, ha biztos volt a válaszban. **-88

Réső Ensel Sándor: Mo-i népszokások. Bp., 1867:56. - Bálint Sándor: Lakodalmi szokások Szeged-Alsóvároson. Szeged, 1933:37. - Ethnográfia 1936:57. (Wichmanné Hermann Judit: Moldvai csángó mennyegző Szabófalván) - Vásárhelyi Szó 1956:1. sz. (Belovai Sándor: Leánykéréstől a lakodalomig. Algyői házassági népszokások.) - Tárkány Szűcs 1981:323.