Magyar Katolikus Lexikon > M > Máté evangéliuma


Máté evangéliuma, Mt: protokanonikus újszövetségi könyv, az első a szinoptikus evangéliumok csoportjában. - I. Keletkezése. 1. Olvasói. Akik számára ~ készült, semmi esetre sem keresendők a zsidók körében (Ireneusz, Th. Zahn) v. a kumráni esszénusok közt (C. Ugyan Wolf), de ugyanígy nem lehettek tisztán zsidóker-ekből álló közösségek tagjai sem (sok egyhatya, W. Michaelis, J. Schmid stb.). Az az egyh., amelyben és amelynek ~t szerzője végső formába öntötte, a 2. ker. nemzedékhez kellett hogy tartozzon, amely a →zsidókeresztények és a →pogánykeresztények közti különbségtételt már nem ismerte. Ezen túlmenően: voltak határozottan körvonalazható egyh. szabályok és hivatalok, amelyek már magától értetődőnek látszanak, s már az idők jellegzetes jelenségeire is találhatók ~ban utalások (konkoly a búza közt, tévútra vezető hamis próf-k, egyenetlenség, botránkozás és árulás). A címek és a tisztségek keresését éppúgy ostorozza a szerző, mint a restséget, a langyosságot és az evilághoz való kötődést. Mindez valószínűtlenné teszi azt a föltevést, hogy ~ Palesztinában keletkezett. A legtöbben Szíriából eredeztetik, sokan Antiochiára v. Pellára gondolnak. - 2. Szerzője. Korábban föliratára hivatkozva Máté ap. művének tekintették, de a „Máté szerint” fölirat későbbi időből származik (először Alexandriai Kelemennél ill. Tertullianusnál szerepelt). Alapvető Hierapolisz pp-ének, Papiasznak a tanúsága a 137 k. évekből. Eszerint ~t az Úr beszédeiből állította össze szerzője, héb. nyelven. A 'beszédei' megfelelőjeként a →logia szerepel Papiasznál, tehát ugyanaz a szó, amelyet saját művére és Mk-ra is vonatkoztat, így nem kell egy logia-forrást föltételeznünk. A régi források (Ireneusz, Origenész, Euszébiosz stb.) közvetve v. közvetlenül mind Papiaszra vezethetők vissza, és a ~ szerzőjét az evang-ban szereplő Lévi-Mátéval (Mk 2,14-17; 3,18; ApCsel 1,3) azonosítják. Papiasz adata azonban v. téves (W. G. Kümmel), v. másként értelmezendő: Papiasz kifejezése (héb. nyelven) nem jelent egyebet, mint 'zsidó elbeszélésmódot követő' összeállítás (J. Kürzinger). Annyi bizonyos, hogy ~ nem ap. írások hatását mutatja, az irod. és teol. sajátosságok, a mű rendeltetése, a háttérül szolgáló körülmények („Sitz im Leben”) és a gör. nyelvi forma egy előttünk ismeretlen ker-re enged következtetni, aki lelkipásztorként és „keresztény írástudóként” működött (Mt 13,52). - 3. Keletkezésének ideje. ~ nem keletkezhetett előbb Kr. u. 70-nél. Mivel Antiochiai Szt Ignác használta, azt kell föltennünk, hogy szerzője 100 után állította össze. A zsinagógával kapcsolatos állásfoglalásra való tekintettel sem gondolhatunk sokkal korábbi keletkezésre. Az ApCsel 2 és 3 szerint a zsidók és a ker-ek még közösen imádkoznak a Tp-ban, a ker-ek pedig arra számítanak hogy Jézust egész Izr. elismeri Megváltónak (2,40; 3,26; 5,31). ~ keletkezésének idején mindez már a múlté; az elkülönülés a zsinagógától ellentétté fokozódott. Már Jeruzsálem pusztulására is találunk ~ban utalásokat, amelyek nem értelmezhetők próf. jövendölésnek (Mt 22,6; 24,29). Ebben az összefüggésben figyelmet érdemel a „még ma is” v. „mind a mai napig” kifejezés (27,8; 28,15), amely egy hosszabb időtartamot tételez föl. De fontos az Izajástól való idézetben a minden nép számára kifejezés elhagyása is (21,13;. Mk 11,17). Mindent egybevéve minden bizonnyal közelebb kerülünk az igazsághoz, ha ~ végső formába öntésének időpontjául a Kr. u. 80-90-et tekintjük. - II. Tartalma és fölépítése. ~ tartalom és forma szempontjából először Mk időrendhez igazodó tört. beszámolóját követi, a leírtak történetiségét és a teol. szempontokat (reflexiókat) erősen hangsúlyozva. Mk kibővült: főleg beszédekkel egészítette ki ~ szerzője. Ugyanakkor az egész anyagot újrarendezve módszeresen át is dolgozta Mk-t a szerző. ~ fölépítésének minden olyan magyarázatát el kell vetni, amely nem veszi figyelembe Mk-t. Így pl. azt, amelyik a 7-es szám alapulvételét tételezi föl (E. Lohmeyer), v. amelyik tisztán tárgyi szempontokkal számol (X. Léon-Dufour). Ugyanígy nem fogadható el az a nézet sem, amely szerint ~ a beszédek záróformulái szerint (Mt 7,28; 11,1; 13,53; 19,1; 26,1) 5 részre tagolódik, és így a Pentateuchussal mutat párhuzamot (B. W. Bacon, G. D. Kilpatrick, K. Stendahl, P. Benoit stb.). Tehát leginkább a következő fölépítés látszik vsz-nek: 1. Előtört.: a Messiás előfutára (3. f.) és Jézus megkeresztelkedése (4,1-11), kiegészítve →Jézus családfájával és a Messiás születésére és gyermekkorára vonatkozó különféle részletekkel (→gyermekségtörténet). - 2. Jézus nyilvános működése Galileában (4,12-13,58) Mk 1,14-6,6a nyomán. Az első tanítványok meghívását követi a Messiás tanításának összefoglalása (Mt 5-7. f.) és egy beszámoló Jézus tetteiről (8,1-9,34). Ehhez csatlakozik a tanítványok küldetésével kapcsolatos tanítás (9,35-11,1), s ezt követik olyan részletek, amelyek az emberek hitetlenségét tanúsítják (11,2-13,58); ezekbe épülnek bele a példabeszédek. - 3. Jézus útja Jeruzsálembe, ahol a kereszt vár rá (14-20. f.). A Mk-hoz hasonló sorrendben leírt főbb állomások: Péter vallomása és Jézus Péternek tett ígérete (Mt 16,13-20), a szenvedés 3x-os megjövendölése (16,21-23; 17,22-23; 20,17-19), Jézus színeváltozása (17,1-3) és a Jézus tökéletes követéséről szóló tanítás (19,1-20,16). - 4. Jézus Jeruzsálemben (21-28); ez a rész Jézus utolsó nyilvános föllépéséről tudósít, jóval több beszédet beleszőve, mint Mk. Különösen fontos a Máté által formába öntött 2 beszéd a farizeusok és írástudók ellen (23. f.), valamint a világ végéről és az Úr újraeljöveteléről (24. f.). Ezután következik a →szenvedéstörténet (26. f.), saját részekkel kiegészítve. ~ az üres sírról és a Feltámadott megjelenéseiről (28,1-15) szóló tudósítással, valamint az evang. hirdetésére és a keresztelésre (28,16-20) vonatkozó megbízatással zárul. - III. Irod. és teol. sajátosságai. ~nak írásos forrásai Mk és a Jézus beszédeit tartalmazó logia-forrás (Q) voltak, de ~ nem szorítkozott csupán átvételre. Anyagának mintegy a fele hiányzik Mk-ból, kb. negyede saját anyag, negyede pedig Lk-ban is megtalálható, Lukács ui. éppúgy merített a Q-forrásból, mint Máté. Azt a nézetet, amely szerint ~nak saját anyaga egy Mk által is használt ős ~ból (P. Benoit, L. Vaganay) v. a Q-forrásból (B. W. Bacon, G. Strecker) származik, csak kevesen vallják. ~ vsz. különféle szóbeli hagyományokat dolgozott föl, és csak esetenként merített az ősegyh-nak már írásban is rögzített hagyományaiból. Mivel ~ban már az 1. missz. beszédből való visszautaló idézet („Ez azért történt, hogy beteljesedjen az Írás...”) sem alapszik héb. forráson, föltehető, hogy ~t eredetileg gör. nyelven írták, s hogy szerzője az említetteken kívül más nagyobb írásos forrásból nem merített, és hogy a logia-forrás (Q) arám előzményét nem lehet egy ős-~val azonosítani. Számolni kell azzal a föltevéssel is, amely szerint Máté evangélista előtt Lk is ismeretlen volt. L. Vaganay kísérletet tett rá, hogy a tört. kutatás ezen eredményeit fölcserélje egy bonyolult új hipotézissel, de ez eredménytelennek bizonyult. Saját maga is kénytelen volt elfogadni, hogy ~ a jelenlegi formájában nem egyszerűen fordítás, és gör. forrásokból kell magyarázni. Anyaga földolgozása során ~ szerzője bizonyos részeket kihagyott v. máshova iktatott be, egyszóval „szerkesztett”. Tárgyi szempontból rokon ill. hasonló részeket - az események tört. lefolyásának rendjét és a már készen talált megfogalmazásokat figyelmen kívül hagyva - nemegyszer teljesen másként rendezett el, egészen önálló módon dolgozott föl. Ebből a szempontból jellemző a 6 nagy „beszéd”: a →hegyi beszéd, a tanítványok oktatása, a példabeszédek, az egyh. közösségről szóló beszédek, a farizeusok és írástudók elleni beszédek és a világ végével kapcsolatos beszédek. Ugyanilyen önállóan bánt Máté a csodákról szóló beszámolókkal is. Így a 8-9. f-et a következő séma szerint építette föl: 3 csoda + 2 beszéd + 3 csoda + 2 beszéd + 3 csoda. Az 5-9. f. módszeres bemutatása a 4,23: említett témának: a messiási tanításnak és Jézus gyógyításainak (vö. 9,35). Ha Máté Jézus szavait az általa fölhasznált 2 forrásban eltérő formában találta, akkor úgy kapcsolta őket össze, hogy egyik forrás se sikkadjon el (pl. 18,6), ha Jézusnak valamely szavait 2x idézi, nem azért teszi, mintha Jézus ismételte volna a szavait, hanem mert más összefüggésben az Úr szavai mást jelentenek az Egyh. számára (5,29 = 18,8; 7,16-20 = 12,33-35; 9,32-34 = 12,22-24; 10,17-21 = 24,9-14). Így nem csoda, hogy az időrendre Máté evangélista nem vetett ügyet, az időhatározók (akkor, akkoríban, azokban a napokban) sem az időpont megjelölésére szolgálnak, hanem egyszerűen irod. segédeszközök, töltelékszavak. A földr. iránt sem tanúsított a ~ szerzője érdeklődést, innen érthető módon adatai nemegyszer egészen sajátosak (pl. 15,21.29). Jézus tetteit lerövidítve találjuk ~ban: az Írás beteljesedésének bizonyságai és kinyilatkoztatások (vö. 14,32 és Mk 6,51). Máté a mellékszereplőktől és a kisebb részletektől gyakran eltekint, de az Úr szavait a hagyományhoz teljesen híven, minden rövidítés nélkül közli. Teol. szempontból ~nál különösen szembeötlő a „gyümölcsöző” továbbadásra törekvés. Máté megfogalmaz, Jézus ajkára ad beszédeket, ezekből következtetéseket von le, figyelmeztetéseket önt formába, így időszerűsíti a hagyományt (pl. Mt 18,4.14.35). Kedveli a szónoki fordulatokat, az általánosításokat, a kérdéseket, a fokozást, mert azt akarja, hogy minden ker. konkrét választ kapjon kérdésére Krisztustól. ~nak egyh-ában a fő kérdés a Messiásban való hit volt. A zsinagóga tévtanával szemben, amely a Názáreti Jézus el nem fogadásával eretnekké vált, ~ rámutat: Jézus az Izr. várta →Messiás (1,1), aki teljhatalmat kapott Istentől (28,18). Következésképpen ~ban különös hangsúlyt kap Jézus messiási címe és az ósz-i jövendölések beteljesedése Jézus személyében és üdvözítő művében (1,22; 2,15.17.23; 4,14; 8,17; 13,35; 21,4; 26,56; 27,9). Izr. elvetésével (21,42) nem vesztette érvényét a →Törvény és a próf-k, ellenkezőleg: az új szövetségben tovább él a régi törv. Jézus a törv-hez való nagyobb hűség képviselője, benne vált teljessé a törv. (5,21;. 3,15), a ker-ek a nagyobb igazság követői. A hegyi beszéd antitézisei Isten akaratának, amely a szeretet parancsában éri el tetőpontját, nem az elvetését, hanem az időszerű és következetes megfogalmazását jelentik (7,12; 9,13; 12,7; 22,40; 23,32). - ~ annak az →Egyháznak az evang-a, amely nem tagadhatja zsidó eredetét, de gondolkodása szempontjából már teljesen elszakadt a zsidóságtól. ~ban találhatók olyan zsidóker. hagyományból átvett részek, amelyek Mk zsidóknak szánt újrafogalmazásának látszanak. ~ban mennyei királyság, a mennyek országa szerepel Isten országa helyett. ~ egyfelől mintegy megmagyarázza Mk-t a pogányker. olvasóknak (Mk 7,3), másfelől kiegészíti a zsidóker. gondolkodásmódnak megfelelően (Mt 24,20), átveszi a különféle helyi zsidóker. egyh-ak szabályait (18,15-18). Így érthető ill. magyarázható pl. a 5,17 v. a házassággal kapcsolatos tanítás (5,32; 19,9). De azért ~nak egyh-a ugyanakkor már világegyh. is (13,38; 24,14); csak ~ban találhatók meg az egyh-alapítással kapcsolatos beszédek, és csak itt szerepel az evang-ok közül a ker. közösség a régi megtisztelő néven: ecclesia = zsinagóga (16,17; 18,17; 28,18). Ahol Mk-ban és Lk-ban Jézus tanító v. mester, ott ~ az egyetemes címmel illeti: az Úr (Mt 5,13-16; 28,19). Ez az Úr olyan feladatokkal bízta meg a ker-eket, amelyek az egész világot érintik (5,13-16; 28,19-20), újra eljön majd a világ végén a világ bírájaként (7,21; 25,11.37.44), és az Egyh. imádkozik hozzá mint az Isten Fiához (11,27; 14,33; 16,16;. 2,11). - ~nak az adott helyzetben betöltött szerepére mind a mai napig nem sikerült kielégítő választ találni. Így egyoldalú volta miatt sem az a föltevés nem fogadható el, hogy lit. olvasmánynak (G. D. Kilpatrick) készült, sem az, amely szerint kateketikai oktatás céljára írta szerzője (E. von Dobschütz, G. Schille). Ugyanígy nem ad kellő feleletet az a nézet sem, amely szerint ~t kézikv. jellegű, népszerű írásmagyarázatnak lehet tekinteni. Mindezekben a föltevésekben van valami igazság, és így együttvéve arra utalnak, hogy ~ a zsidósággal (10,17) való vita jegyében született, mintegy az Egyh. kv-eként, hogy segítsen Jézusban a Messiást fölismerni, előmozdítsa az egyh. életet és egy adott helyi egyh-nak, amely már meglehetősen magas fejlettségi fokot ért el, és különféle teol. kérdésekkel vívódott, megfelelő útbaigazítást nyújtson. ~ egyfelől apologetikai, másfelől didaktikai szempontok szem előtt tartásával akarta a Jézus Krisztusról szóló hagyományt továbbadni (W. Trilling), a bibliai kinyilatkoztatást végérvényes formájában rögzítve. Így érthető a befejező rész kapcsolódása a teremtéstört-hez és Ábrahám tört-éhez (28,18-20). **

BL:1174. - Jakubinyi György: ~. Bp., 1991.