🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Miltiades
következő 🡲

Miltiades, Szt, Melchiades (Afrika, 3. sz.-Róma, 314. jan. 11.): Szt Euszébiosz pápa utódaként 311. VII. 2-314. I. 11: pápa, az üldözések alól fölszabadult Egyház első pápája. - A →milviusi hídnál 312. X: történt csata, Konstantin győzelme és Maxentius halála fordulatot hozott az Egyh. életében. A →milánói ediktum után már szabad lett ker-nek lenni. A szabadság első évében ~nek a →donatistákkal kellett szembenéznie, akik vádat emeltek Karthagó pp-e, Cecilianus ellen és kétségbe vonták szentelése érvényességét is. Azt kívánták, hogy Konstantin cs. galliai pp-ökkel vizsgáltassa ki az ügyet. A cs. 3 pp-öt jelölt ki bírónak: Maternust Kölnből, Marinust Arles-ból és Reticiust Autunből, az elnöklést pedig ~re bízta. Ő, fölmérve a kérdés súlyát, további 19 pp. meghívásával zsin-tá bővítette a tárgyalást, mely Konstantin felesége, Fausta házában (ebből lett később a p-k lateráni palotája) 313. X. elején folyt le. A donatisták az első ülésen belátták vádjaik tarthatatlanságát, ezért a továbbiakban meg sem jelentek. ~ a zsin-tal együtt Cecilianust ártatlannak nyilvánította, Donatust elítélte, de a vádlókat, föltéve, hogy vissza akarnak térni a kat. Egyh-ba és érvényesen lettek fölszentelve, meghagyta hiv-ukban. - A Callistus-katakombában temették el. - Ü: dec. 10. - Utóda 314. I. 31: Szt I. Szilveszter. T.J.

LThK VII:421. - BS IX:488. - Mondin 2001:39.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.