magaslat, magaslati kultusz: a környezetből kiemelkedő hely, amelyet különösen alkalmasnak tartottak az istenség tiszteletére, mert úgy érezték, ott közelebb vannak hozzá. - Az ÓSz a ~i helyeket, az ott emelt oltárokat, kőoszlopokat, szentélyeket kárhoztatta. A ~i szentélyt rendszerint a település közelében, valamely magasabban fekvő helyen, dombon emelték, de olykor völgyben is épült (Jer 7,31; →Tófet). Kezdetben Jahvénak is ~okon áldoztak Izr. fiai, pl. Sámuel Rámában (1Sám 9,12), Salamon Gibeonban (1Kir 3,4), Illés a Kármelen (1Kir 18,30). Míg a →kultusznak nem lett Jeruzsálemben közp-ja, addig általában nem kifogásolták a ~i helyeket, főleg ha nem jártak együtt a kánaáni kultikus szokások átvételével. A pogány ~i kultusz természetesen tilos volt (Lev 26,30; MTörv 12,2), mégis újra meg újra követőkre talált Izr. fiai körében, sőt Baal és Astarte kultuszát megpróbálták összeegyeztetni a Jahve-hittel (Bír 6,25; Ez 20,28). Így a ~ 'pogány kultikus hely' értelmet kapott (2Kir 23,8; Ám 7,9). Bár a próf-k mindig tiltakoztak a ~i szentélyek ellen (Iz 1,29; 57,7; 65,7; Jer 2,20; Ez 6,13; 16,16; Oz 4,13), a nép látogatta azokat. Az ország É-i részében a ~i kultusz Jerobeám korától egészen az utolsó kir., Hósea idejéig (1Kir 12,31; 2Kir 17,9) fönnmaradt; D-en Hiszkija és Jozija mindent megtett megszüntetésére (18,4; 23,8), Aza és Jehosafát viszont megkímélte a ~i helyeket, ha csak Jahve tiszteletére szolgáltak (1Kir 15,14; 22,44). Teljesen csak a →babiloni fogság vetett véget a ~i kultusznak. →Isten hegye **

BL:1136.