magány, egyedüllét (lat. solitudo): szoros értelemben hosszabb egyedüllét (külső ~); átvitt értelemben közösségben megélt szeretethiány (belső ~). Viselésében meghatározó szerepe van annak, hogy tudatosan választott, vagy kényszerből viselt ~ról van-e szó. - 1. A tudatosan, mértékkel és okosan vállalt ~ a tanulás, a lelki és szellemi gyarapodás nélkülözhetetlen feltétele, munkálja és fejleszti az →összeszedettséget, elmélyíti az imádságot, segít elkerülni a fölösleges és haszontalan dolgokat és társalgásokat. A ~ különleges formája a →remete élete, mely annak bizonysága, hogy Isten képes a teljes egyedüllétet is betölteni és az ember minden szellemi, közösségi igényéről gondoskodni. Ugyanennek a példái a fiatalok számára azok a magukra maradt idős emberek is, akik hosszú életük folyamán megtanultak Istenre figyelni a ~ban. - 2. A belső ~ lehet a →tökéletesség útjának egy állomása. Jóllehet nem önként választja a lélek, elfogadásával nagy kipróbáltságra és erősségre tehet szert. Ilyenkor ui. azt éli meg, hogy egyedül marad a megismert igazság iránti hűségben, miközben akiket övéinek tudhatott (elöljáró, lelkivezető, szülők), elfordulnak tőle, ami elbizonytalanodáshoz, az Istentől elhagyatottság belső ~ához is elvezethet. A ~ e fajtájának teljességét élte meg Krisztus a kereszten (vö. Mt 27,46; Mk 15,34). - 3. A társadalmi méretű elmagányosodás a civilizáció egyik legnagyobb problémája. A fogyasztásra kiélezett szemlélet ui. nem képes élő kapcsolatok ápolására. Mivel azonban a szellemi lelket a véges dolgok nem köthetik le tartósan, az ember magára marad, elborítják és elszigetelik saját véges termékei. Az ateista világnézet egyik legsúlyosabb következménye, hogy megfosztja az embert a ~ emberhez méltó megélésének képességétől. **

BTSz 1976:869. - Schütz 1993:244.