🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > mandula
következő 🡲

mandula (gör. amügdalai, lat. Amygdalus communis): a rózsafélék családjába tartozó fa vagy bokor csonthéjas gyümölcse. - A Szentírásban az 'ékesít' jelentést is hordozó héb. sáqéd kifejezés fát, hajtást és termést egyaránt jelent, az arám ford-ban lúzra változik. Ugyanakkor a héb. szövegben is két helyen szintén lúz szerepel (Ter 28,19: település; 30,37: fa). Az arab és kurd zsidók a lúz szót ma is a ~fára, a sáqéd szót a termésére használják. A Közel-Keleten található fajták száma arra mutat, hogy igen korán megkezdődött a vad fajok háziasítása. Könnyen lehetséges, hogy a két héber név két különböző ~fajt v. fajtát jelölt. - A bibliai tájakon elterjedt vad és kivadult ~fák 5-6 m magas, lombhullató, tövises, sötétbarna, repedező kérgű fák. Megnyúlt lándzsás, aprón fogas levelekkel a szentföldi tájkép meghatározó elemei, amire sok palesztin helységnév is utal: Luza, Tell el-Loz (~-domb), Ain el-Lauza (~-forrás). A ~fa tél végén, januárban a gyümölcsfák közül elsőként, jóval lombfakadás előtt megdöbbentő gyorsasággal egy nap alatt virágba borul. Frissen rózsaszín, majd kifehéredő virága a fakadó tavaszt, az ébredést jelképezi. Magja Szíriában ma is fontos népélelmezési cikk, amelyből a babiloniak kezdtek először olajat préselni. A keserű~ olaját Plinius fontos gyógyszerként említi. A szegények rájöttek, hogy a vad ~ lágy, félérett magvai pirítva kevéssé keserűek és fogyaszthatók. - A néphitben a papság buzgóságát és hűségét jelképezi az izraelita pénzeken „makkabeusliliom”-ként ismert Áron vesszeje. A Szám 17,23: →Áron vesszeje kihajtott, virágba borult és ~t érlelt (vö. Ter 28,19; 30,37; 35,6; 43,11; 48,3; Kiv 25,33; 37.19; Józs 16,2; 18,13; Bír 1,23.26; Préd 12,5; Jer 1,11). - A tavasszal elsőként kihajtó, s az éjszaka folyamán gyorsan kivirágzó és termést hozó ~fa a Jer 1,11 alapján az állandó éberség, ébrenlét jele. Szerepel a Paradicsom fái között is. Isten állandó jelenlétét szimbolizálják a menóra ágain és a frigyszekrényen lévő ~ alakú díszítések, amelyek egyúttal Isten hatalmát és hűségét is szimbolizálják. - Ikgr. A ker. műv-ben a Megváltó, a kiválasztottság és a föltámadás jelképe. Vezérek, kir-ok ruházatán v. a kezükben a ~fa hajtása tekintélyt, hatalmat jelképez. Mint Áron vesszeje a szüzesség és az Istenanya képe. Ky.Z.

KML 1986:213. - BL:1154. - Kirschbaum III:146. - Kereszty 1998:99.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.