🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > masztixfa
következő 🡲

masztixfa, örökzöld pisztácia (gör. terebinthosz, schinosz, lat. Pistacia lentiscus): a szömörcefélék családjába tartozó növény. - Közép-ázsiai eredetű lombhullató cserje, 2000: csak Kis-Ázsiában él vadon, de finom magjáért minden déli országban régóta termesztik. Levélkéi a pisztáciák között a legnagyobbak, csaknem kerek-elliptikusak, fiatalon bársonyosak. Édesen, fűszeresen csípős, mogyoró nagyságú, halványzöld magját, a zöld mandulát v. hólyagos mogyorót ma is árulják a mediterrán országokban. - A Gileádban ma is tömegesen élő őshonos cserje v. kis fa a nemzetség leggyakoribb képviselője a K-mediterrán térségben, ahol dús elágazású, illatos bokrai sűrű, magas cserjéseket képeznek. A Jeruzsálemből Gáza felé vezető ősi út közelében fekvő Elah völgye is, ahol Dávid megvívott Góliáttal, a lejtőit borító masztix-bozótról kaphatta nevét. - A ~ 4-5 m magas, rendszerint tövéből vastagon elágazó, nagy bokor formájú növény. Örökzöld lombjával, 3-5 pár egyenlőtlen hosszúságú, keskenylándzsás, bőrnemű levélkéjével és pirosból feketére váltó termésszínével különbözik rokonaitól. Legértékesebbek az ágakon természetesen kiizzadt, apró, átlátszó, illatos gyantacseppek, de nagyobb mennyiség gyorsabb kinyerésére itt is bevágják a vastagabb ágakat. Egyébként a fának szinte minden részét hasznosították. Leveléből, kérgéből és gyökeréből általánosan ismert gyógyító olajat főztek. A masztix-gyantát nemcsak lakkozásra és illatosítószerként, de közkedvelt, enyhén serkentő hatású rágógumiként is használták, mely kellemes illatot ad a leheletnek, fehéríti a fogakat, a fogínyt s a gyomrot erősíti. A görögök hajnövesztő hatást is tulajdonítottak neki. Még szeszes italt (mastikhi) is készítettek belőle, finomra őrölt pora, a glüko édességek, sütemények ízesítője volt. Ehető, de íztelen magjából jó minőségű lámpaolaj készült. Lombját a gör. lányok a szűzies tisztaság szimbólumaként tűzték ruhájukra. K.L.

Haynald 1871. - Löw I/1. - Kereszty 1998:367.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.