🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > megszentelő kegyelem
következő 🡲

megszentelő kegyelem (lat. gratia sanctificans): olyan természetfölötti hatás és adomány (→kegyelem), mely az embert bensőleg megszenteli és Isten fogadott gyermekévé teszi; rejtett módon benne van az →örök élet elővételezése is. - A Szentírásban az ÓSz nem nevezi meg, de beszél róla, amikor a jövendő végleges szöv-et Isten és ember között azzal jelzi, hogy Isten átalakítja az ember szívét és új lelkületet ad neki (Ez 11,19). Az ÚSz sem használja a szót, hanem a →megigazulásról beszél, mely →hittel, →megtéréssel és a →keresztséggel nyerhető el, s magában foglalja a bűn eltörlését és a maradandó megszentelést. Általa az ember a lelki halálból átmegy az életbe, újjászületik, új teremtmény lesz. Benne lakik az Isten lelke, és maga is lelki emberré válik. A ~mel tehát maga Isten van jelen a lélekben (teremtetlen kegyelem), s ugyanakkor az ember új készséget, minőséget kap, ami által analóg módon az isteni term. részesévé válik (teremtett kegyelem). - Dogmatikailag. A hivatalos egyh. tanítást a →trienti zsinat fejtette ki, de előkészítette már a pelagiánusokkal (→pelagianizmus) folytatott vita, az ókori és a kk. teol. A zsin. a prot. értelmezéssel szemben kimondta, hogy a megigazulásban Isten valóságosan eltörli a bűnt, a bűnösből igaz lesz, s ezt a változást Isten ingyenes tette hozza létre Jézus Krisztus kegyelme által (D 796, 799). Az ember bensőleg megszentelődik, és a ~ mint →habitus benne marad. A zsin. nem azonosította a teol. erényeket (hit, →remény, →szeretet) a ~mel, de következményének tartja azokat. Az „Isten belénk önti, kiárasztja a kegyelmet” kifejezések mutatják, hogy az Egyh. a ~et termfölötti teremtett valóságnak tartja. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Szentlélek által kapjuk a megszentelődést (D 799). - A ~et az emberek nem egyenlően kapják, hanem Isten szabad elhatározása és az egyéni előkészület alapján, s annak növekedése sem egyenlő bennük (D 799, 803, 834, 842). A ~ tartalmi meghatározásánál a tanítóhiv. is beszél a bűn eltörléséről, a fogadott gyermekségről, az örök élet zálogáról és a misztikus test tagságáról (D 799, 803, 895, 1042). - A ~et növeli bennünk az →imádság, a →jó cselekedet és a →szentségek. A ~ állapotában végzett jó cselekedetek érdemszerzők, hiszen a Krisztushoz tartozás arra való, hogy sok gyümölcsöt teremjünk (Jn 15,5). - A ~ jelenléte nem esik tapasztalásunk alá (D 802, 822). Ha mégis beszélünk a ~ megtapasztalásáról, az csak annyit jelent, hogy a hitbeli meggyőződés alapján megéljük, hogy elhatározásainkat, tetteinket, áldozatainkat nem az önzés, a földi érdek, hanem az Isten iránt való szeretet vezeti, s ez eltöltheti békével a lelkünket. - Az egyházi hagyományban végig lehet követni a ~ről szóló tanítás fejlődését. A gör. atyák tanítása szerint az ember megkapta a Szentlelket, s általa részese lett az isteni természetnek (→istenivé válás), szemben a →gnosztikusok fölfogásával, akik az átistenülést fizikailag, erkölcsi előzmények nélkül gondolták el. -

A Ny-i atyák tanítását Szt Ágoston fogalmazta meg a Szentírás alapján: ő is beszélt újjászületésről, a Szentlélek lélekben lakásáról, de legmélyebben azzal érintette a ~ valóságát, hogy az irgalmas Isten eleven, maradandó ajándékának tartotta, mely legyőzi bennünk a rosszra való hajlamot és ébren tartja az Isten iránti szeretetet. - A kk-ban Ágoston tanítását azzal fejlesztették tovább, hogy habitusnak, a lélek új minőségének tekintették. Ezzel biztosítva volt a ~ ontológiai valósága és az ember érdemét megelőző ingyenes adomány jellege. Az ember már a ~ hatása alatt válaszol Istennek hitével, reményével és szeretetével. Isten pedig épp a teremtett kegyelem által közli magát. A teremtett kegyelemnek ezt a valóságát védelmezte a kat. teol. a prot. és a janzenista fölfogással szemben is, akik inkább csak Isten kegyét, jóindulatát értették rajta. - A →kegyelem állapota az →örök élet kezdete bennünk, és abszolút módon szükséges az üdvösségre, hiszen az ember termfölötti célra kapott meghívást, s azt saját erejéből nem érheti el. A túlvilágon az válik majd tapasztalhatóvá, amit már itt magunkban hordozunk. - A →kegyelem elvesztését csak a bűn, az Istentől való elfordulás okozhatja. Az alapvető elfordulás az első ember bűnében megtörtént, ezért mindenki a kegyelem hiányával kezdi emberi életét (→áteredő bűn). - A ~et a Krisztus által végbevitt megváltásból kapjuk. Személyes bűnnel ismét elveszíthetjük, s azzal együtt elveszítjük a jogot is az örök életre. Krisztus azért hívott föl állandó éberségre, készenlétre, s azért adta a további megigazulásra a →bűnbánat szentségét. G.F.

LThK V:138.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.