megszólítás: személyes kapcsolat kezdeményezése →név használatával. - A ~ az →én-te kapcsolat megnyilvánulása. A m. hagyományban nagyobb tiszt-et kifejező formája a magázás (önözés), bensőségesebb, közvetlenebb (olykor lekezelő) formája a tegezés. - 1. A néphagyományban a ~t a családi viszony szabályozta. A →gazda és gazdasszony minden családtagot tegezett, őket azonban valamennyien magázták, kendezték. A feleség urának idősebb fiútestvérét öregbik uramnak, az ifjabbat kisebbik uramnak mondta, mindkettőt magázta. E ~i formákat egyesek az ősi nőközösség maradványának vélik. A többi családtag egymás közti megszólítása vidékenként nagyon különböző. - 2. A liturgiában az →istengyermekség alapján a ~ ált. tegező formájú: a celebráns testvéreknek szólítja a hívőket, akik a válaszban külön ~t nem használnak és kölcsönösen tegezik egymást. - 3. Az imádságokban nevén szólítjuk a →Szentháromságot, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, és mindazokat, akikhez imádkozunk, és tegezzük őket. - 4. Az Egyházban a ~ a megszólított klerikus voltától és hivatalától függ. A kispap és a diákonus ~a: Tisztelendő. A fölszentelt papok ~a: Főtisztelendő (Ft) plébános, esperes, kanonok. A megyéspüspök ~a: Excellenciás és Ft. A bíborosé: Eminenciás és Ft. A pápáé: Őszentsége. - Szerzetesnő ~a: Tisztelendő nővér, szerz. elöljárónőé: Tisztelendő Anya. **