modern (lat. modernus): mai, átmeneti, →új. - 1. Eredetileg csak időhatározást, nem értéket jelölt. Jelzőként már 495: I. Geláz p. használta. Főnévi értelemben Chateaubriand-nál 1849: a modernitè a romantikus világkép ellentéte. Fil. fogalomként vsz. Eugen Wolf 1887: vez. be. Túlhangsúlyozásából születik a →modernizmus a szellemi élet minden ter-én. - 2. A ~ a 19. végén kezdte fölvenni (mai) kizárólag pozitív jelentését. Addig a ~ mint a mindenkori jelenhez tartozó ismeretlen fogalom, tárgy, személy jelzője utalt arra is, hogy a ~ dolog értékét, megbizhatóságát még nem igazolta az idő. Ebben az értelemben volt, ha nem is negatív, de a →konzervatív mellett mindenképp óvatosságra intő tartalma is. Még a kk-ban is az „új” csak akkor volt pozitív jelző, ha az általa jelölt dolognak voltak gyökerei, s így az új az elmúlt korokban már igazolódott tények gazdagítását, kibontakozását hozta (pl. az ÚSz az ÓSz-gel szemben). Ugyanígy az „átmeneti” a jelen mulandóságából következő sajátossága mindannak, ami nem →örökkévaló.  **

LThK VI:513.