🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > modernizmus
következő 🡲

modernizmus: bölcseleti-teológiai irányzat, amelyet X. Pius pápa 1907: →Lamentabili sane exitu kezdetű dekrétumával és →Pascendi kezdetű enciklikájával elítélt. - Első képviselői: Laberthonnière és Le Roy. Az előbbi M. →Blondelhez áll közel, akinek alapgondolatát, az „action”-t (az élettapasztalat keresését) élményközpontú moralizmussá alakította át, az utóbbi →Bergson antiintellektualista bölcs-e mellett szállt síkra. A szentírástud. ter-én a ~ legkiélezettebb formáját a fr. →Loisy és az ang. Tyrrell képviselte. Koruk historizmusa és evolucionizmusa hatására meg akarták reformálni az akkoriban igen fejletlen kat. bibliakutatást és dogmatikát. A kinyilatkoztatást és az egyh. hagyományt belső tudati tényekből próbálták értelmezni. A fr. és ang. modernisták és a tanítóhiv. között Hügel igyekezett közvetíteni, nem teljes sikerrel. A dogmatörténet ter-én Turmel a szélsőséges ~ mellett állt ki. „Népszerűsítő” szinten Buonaiuti terjesztette a ~ nézeteit. No-ban a ~nak nem akadtak követői, az ott föllépő reformkatolicizmus más forrásokból táplálkozott. - A ~ kiindulópontja az a minden tört. korban jelentkezett törekvés, hogy a fiatalabb nemzedék nem elégszik meg a hagyományos tanítással, világi és egyh. téren egyaránt a „haladó” irányzatok híve lesz; továbbá a feltételezés, hogy a teológia nem válaszolt időben a „modern” tört., termtud. és szociológiai kérdésekre. Főbb összetevői az →agnoszticizmus és az →immanentizmus. - A ~ szemléletében egybemosódik a term-es és termfölötti világ, a →kinyilatkoztatás a „természetes vallás” logikus folytatása. A hitigazságok viszonylagosak, az ember megítélésétől függenek. Az →Egyház tört. képződmény, ezért az érte való munkálkodás értelmét veszti. A →tanítóhivatal merő egyh. „intézmény”, krisztusi alapítása nem mutatható ki. Hit és tudás, Egyh. és állam egymástól független fogalmak, a →vallás nem szólhat bele az egyes emberek életébe. - Mivel a ~ képviselői nem szóltak, írtak mindig nyíltan, egyértelműen, hanem „katolikus tanítás” köntösébe rejtőztek, X. Pius p. (ur. 1903-14) fontosnak tartotta, hogy Pascendi kezdetű enc-jában egész sor intézkedést hozzon a hit védelmére, amelyek főleg a teol. tanításra vonatkoztak. E célból írta elő 1910: az →antimodernista esküt is, amely a Pascendire épül. Az enc. pozitív törekvéseket is magába foglalt, föltételezte a legjobb teol-ok együttműködését. X. Piusnak ez a reménye csak a II. Vat. Zsin-on (1962-65) valósult meg többé-kevésbé. - A ~ tulajdonképpeni problémája a modern korral, annak termtud-ával, bölcs-ével való szembesülés; szentíráskutatása azokra az ellentmondásokra épül, amelyeket a kortárs liberális prot. teol. föltárt. Ezekre a kihívásokra a ~ azzal válaszolt, hogy a hit, a kinyilatkoztatás gyökereit az ember alanyi világára vezette vissza. Így viszont kérdésessé vált mindaz, amit a hagyományos teol. „természetfölötti”-nek tekintett, és erre a tanítóhiv. elítéléssel reagált. Az „alanyi” és immanens fordulatot szubjektivista-idealista filozófiák hatása is alátámasztotta. A kat. teol. csak sokkal később, a 20. sz. közepén jutott el oda, hogy a merő elítélésen túl alkalmazza a történelmi (pl. formatörténeti) módszert a biblikumban, figyelembe vegye a történelmiséget a dogmatört-ben, hogy az ember belső igényeit pozitív, hitalapozó ténynek tekintse (antropológiai teol.). A bibliakutatásban főleg M-J. →Lagrange munkássága vezetett el a ~ tagadhatatlan eredményeinek előremutató alkalmazásához. A II. vh., majd a II. Vat. Zsin. után a ~ újabb és újabb hulláma (immár új~) mutatkozott. Hit és tudás eggyéötvözése minden kor teol-jának feladata, amely elől sohasem térhetünk ki. G.F.

LThK VI:513.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.