mulandóság: a teremtett lét időbeli korlátozottsága. - A Szentírásban. a) a világ és a világ javainak ~a: „szétoszlik az ég, mint a füst, a föld, mint a ruha, úgy elavul, és lakói elenyésznek, akár a féreg” (Iz 51,6; vö. 40,6-8; Zsolt 102,26; Sir 14,19; Bár 3,16-19). A korai zsidóságban ez a meggyőződés főleg az „e világ” kifejezésben tükröződik (→eón); mert ezt a világot felváltja az eljövendő új világ. Az ÚSz átveszi ezt a felfogást. Mk 13,31 szerint Jézus hirdette: „Az ég és a föld elmúlnak”; vö. Mt 5,18; Lk 16,17; Róm 8,20 („A természet mulandóságnak van alávetve”); 1Kor 7,31 („ez a világ elmúlik”); 1Jn 2,17 („a világ elmúlik a kívánságaival együtt”) és a Jel-ben. A Ter 3,19 szerint ez Isten büntető ítéletének a következménye: „por vagy és a porba térsz vissza”. - b) Az ÓSz más helyein az emberi élet ~a fogalmazódik meg (vö. Ter 18,27; 2Sám 14,14; Jób 7,7-9; 8,9; 14,1.2.5; Zsolt 39,6; 90,10; 102,4; 103,14-16; 104,29; 109,23; 144,4; Péld 21,1; Préd 3,20; 12,5-7; Bölcs 2,1-5; 5,8-13; 9,5; Sir 14,17; 18,10; 40,11; 41,3.10-13; Iz 40,6-8). Az élet ~át gyakran hasonlatok érzekeltetik, amelyekben árnyék, lehelet, virág, pókháló, füst, felhő, madár, hajó, fű, víz szerepel. Az ÚSz is hirdeti az élet ~át, így Lk 12,16-21 (az esztelen gazdagról szóló példabeszéd); Jak 1,9-11; 4,13-15; 1Pt 1,24. Ez a minden teremtmény végességét és esetlegességét illető meggyőződés az önértelmezésre és a világ értelmezésére is nagymértékben hatott, ugyanakkor nem szorította háttérbe a reményt, hogy az Isten készítette üdvösség elérkezik, és minden ~on győzedelmeskedik (vö. Iz 51,6; Róm 8,18-23). **

BL:1292. - Schütz 1993:270.