mérték: 1. fizikai jelenség nagyságának megállapításához szükséges, közmegegyezéssel elfogadott, meghatározott egység, amit vagy fizikailag, vagy más módon meghatározva rögzítenek (etalon). Gyakorlatban alkalmazott eszköze a ~eszköz. A ~et a mindenkori társad. igénye és ismerete alakítja. Gyökere az őshorda idejére vezethető vissza, s a csere, majd a keresk., ill. a földművelés fejlesztette tovább. Az első ~egységek emberi testrészek (kéz, láb, könyök, ujj, tenyér, marok stb.), ill. az ember munkavégző képessége voltak (máig léteznek). Később a föld műveléséhez szükséges munka, a föld vetőmagigénye, termőképessége teremtett egységet, vagyis a ~ természetesen keletkezett, csak kevés közülük a számításon alapuló mesterséges alkotás; a kettő együtt adja a ~típust, ill. a ~készletet. Az ókori műveltségek öröksége gör., majd róm. közvetítéssel került Eu. népeihez. Ezek egyeseket átvettek, esetleg módosítottak, de megtartották sajátjukat, és újakat is alkottak. Az egyes országokban tehát sajátos ~ek alakultak ki. A ~fajtákat a méréstárgyak is alakították, a többség tehát sajátos; kevés köztük a több jelenség mérésére alkalmas. - A tárgyon kívül a földr. hely is alakított ~egységet, elsősorban annak a nagyságát, így az esetleg ált., országosan használt ~nek (pl. hold) sokféle nagysága keletkezett (ami esetleg még az idő tengelyén is változhatott). A ~egységek jelzője tehát fontos, azokhoz csatlakozva építenek alegységeket. A ~ek egy része országos v. helyi rendszert is alkotott az egységek közötti, többnyire term-es összefüggések alapján. Így volt ez a magyarságnál is, és →mérésügyünk intézői a 19. sz. közepéig hasztalan próbálkoztak a ~ek sokféleségének egységesítésével. Tört. ~eink fajtái →hosszmértékek, →föld- és területmértékek, →űrmértékek (folyadék és száraz anyag mérésére), →térfogatmértékek, →súlymértékek és →darabmértékek. - 2. átvitt értelemben klasszikus érték. Nagyon fontos mind a nevelésben (szülő, tanító), mind a lelki életben a ~adó, de követhető →példa. Az Egyh. számára a ~ Jézus Krisztus és a szentek. - 3. A Szentírásban. A teremtésben Isten bölcsessége mindent ~, szám és súly szerint rendezett el (Bölcs 11,20). Az általa fölállított ~et szentnek tartották (Szám 3,47.50; 7,13.19.25.31.37.43.55.61.67.79.85-86; 18,16); torzítása (hamis mérleg) utálatos Jahve előtt (Péld 11,1;16,11; 20,10.23; Sir 42,4; Oz 12,8; Ám 8,5; Mik 6,11; Lev 19,36; Jób 31,6). A törv. óvott a visszaélésektől (MTörv 25,13-16; Lev 19,36). - Isteni eredetűnek tartották a királyi (vö. 2Sám 14,26) és az emberi ~et is (vö. pl. könyök: Ter 6,15: Noé bárkája, Kiv 25,10: a szövetség ládája; Kiv 25,17: az engesztelés táblája készítése). Az áldozati ajándékot ~ben is adták meg: „Ha nincs módja két gerlét vagy két galambot szerezni, akkor hozzon egy tized mérték lisztlángot áldozatul a bűnért” (Lev 5,11). - Az ÚSz-ben a szt ~ a hit és Krisztus ajándékozásának ~e (vö. Róm 12,3; Ef 4,7). A felebaráti szeretet ~e az önmagunk iránti szeretet (vö. Mt 22,34-40). - Isten olyan ~kel mér az embernek, amilyen ~kel az ember mér másoknak (Mt 7,2; Mk 4,24; Lk 6,38), vagyis amilyen mértékben gyakorolja a →megbocsátást s az →irgalmasság cselekedeteit. A balga önmagát teszi meg ~nek (2Kor 10,1). A mennyei Jeruzsálemben az emberi ~ (könyök) egyenlő az angyal ~ével (Jel 21,17), ami a föltámadt, szellemi test tulajdonságára utal. B.I.-**

Fej-ek a m. mérésügy tört-éből. Bp., 1959. - Lukács Ernőné-Tarján Rezsőné: Megmérjük a világot. Uo., 1978. - Bogdán 1978; 1987; 1990. - BL:1236. - Bogdán kz. 1991.