mítosz (gör.): a →kinyilatkoztatás nélküli vallások válasza a lét végső kérdéseire. A köznapi nyelvben homályos, nem bizonyítható állítások. - 1. Szómagyarázat. A gör. müthosz eredeti jelentése: végérvényes, vitathatatlan tartalmú kijelentés, „szó”, amely tényt, megtörtént dolgot közöl, s melyet meg nem kérdőjelezhető tekintélyű hagyomány ad tovább. - Ellentéte a →logosz, mely az értelem számára bizonyítható igazságot hordoz. A logikus megismerés az elvonatkoztatással fogalmakat alkot; ezzel szemben a ~ konkrétumokat közöl, nem ítéletet alkot, hanem a valóságot írja le. Állításait nem is védi, nem közöl bizonyítékokat, hanem egyszerűen állít. - A ~ mindenekelőtt az istenek létét tételezi föl valóságként, és történeteket, elbeszéléseket, olykor csak szavakat közöl az istenek és a szellemek tevékenységéről, melyet az égben, a földön és az alvilágban hajtanak végre. A ~ mint istenek és szellemek története, a →többistenhit és a démonhit talaján született. A mitikus gondolkodás az isteni/szellemi és emberi tevékenység között csak fokozati, s nem lényeges különbséget lát, e két szférát szorosan összekapcsolja. A történések, melyeket a ~ az istenek világából elmond, példa és törv. jellegűek az emberi világ számára. Az ősi emberi gondolkodásban a mitikus elképzelések minden létezőre vonatkoznak; a ~ nem föltételezés (fikció), hanem igaz történet, megtörtént és a jelenben is ható események elbeszélése. A ~ tehát nem elmélkedés, hanem tényleges valóság. Lényegéhez tartozik, hogy szavának hatalma van: amikor újra elmodják a ~t, alakítóerő árad ki belőle, életet fakaszt, és ezáltal nyer a világ maradandóságot és szilárdságot. Az időben lejátszódó történések a ~ban általánossá és örökkévalóvá válnak: ami a természetben minden nap megtörténik (napfölkelte), az a ~ban egyszeri s attól kezdve mindig döntő esemény. Ezen ált. és normatív mitikus történések időfelettiek. A ~ tehát túllépi a történelem határait (transzcendens), eseménye az ősidőkben v. a végső időkben játszódik; ezáltal minden történés kezdetét és végét határozza meg. Az idő fölötti mitikus események azáltal teszik lehetővé az időben történő dolgokat, hogy az ember a →kultuszban megismétli a mitikus eseményeket. A ~ azáltal teszi hihetővé a kultuszt, hogy az ősidőkben lezajlott első szent cselekményekre utal. A kultikus cselekményben elhangzó mitikus szó (hierosz logosz) a világ és az élet fenntartásához szükséges erőt hordozza. A kultikusan megismételt mitikus szó megvalósítja és érvényre juttatja a mitikus ősesemény örökkévalóságát. Éppen ezért a ~ minden változtatás nélküli továbbadása alapvető követelmény. - A ~t az emberek addig élik át teljes valóságként, amíg a „töretlen” ~ világában vannak. A hiteles →monoteizmus kiüresíti és hatástalanná teszi a ~t. Ezenkívül a mitikus gondolkodás válságát okozza a racionális, oksági és praktikus gondolkodás is, akár kívülről, akár a mitikus gondolkodás részeként jelenik meg. Ilyenkor próbálkozások történnek a ~ tartalmának értelmes megvédésére, legalább valószínűséget eredményező bizonyításokkal. Amikor a ~ elveszíti kötelező erejét, az allegorikus/szimbolikus ismeretközlés eszközévé válik. -

2. Típusai. A ~ első feladata, hogy a jelen történéseket isteni cselekményekre vezesse vissza, s e cselekmények kultikus ismétlésével megalapozza azokat. A ~ lényegében a kezdetükhöz (gör. arkhé, lat. principium) vezeti vissza a létező dolgokat, így ad választ a világ mibenlétének és miértjeinek kérdéseire. Ezáltal minden létező magyarázatát (aitía) adja. Ezen →etiológia alapján lehet megkülönböztetni a ~ fajtáit: a teogonikus ~ az istenek eredetének kérdésére válaszol (→theogónia). A kozmogónikus ~ a →kozmosz keletkezéséről és fennmaradásának feltételeiről beszél (→kozmogónia). Ennek folytatása az ember (antropogónia) és az élő és élettelen természet (→asztrálmitológia) keletkezésének és tevékenységének leírása. Az ősállapot-~ az emberi élet föltételeit és idő fölötti rendjét alapozza meg. Az ősi boldog idők (→Paradicsom) és a jelen állapot közé gyakran beiktatja az emberi bűn által kiváltott isteni beavatkozást, büntetést, amiről a →metamorfózis-~ok beszélnek. Sokfelé ismerték a vízözön-~t, de kultikusan nem ismételték meg. A büntetés korszakát gyakran egy üdvözítő érkezése zárja le: a szoteriologikus ~ az isteni segítségről beszél, mely megmenti az embert. A végső időkről s annak előjeleiről az eszkatologikus ~ beszél. - A ~ elmondása, ill. tud. feldolgozása a →mitológia. -

3. Az újkor és a ~ok. A 17. sz-ig az eu. gondolkodók a ~t úgy tekintették, mint az emberi tört. isteni szférákban zajló részét. Ezután értékelése egyre negatívabb lett: az emberi fantázia, ill. az érzelmek, vágyak, félelmek termékének tekintették. A 19. sz. romantika, mely nagyra becsülte a lélek életének irracionalis összetevőit, a ~ban látta a kultúra ősforrását. J. J. Winckelmann és J. G. →Herder újra fölfedezte, hogy a ~ nem közelíthető meg pusztán racionalis módszerekkel. A romantika gondolkodói a ~ban a →végtelen szimbólumát látták. →Schelling e pozitív értékelést tovább erősítette, és a ~ vallásos tartalmát s az emberre gyakorolt lelki hatását hangsúlyozta. J. Grimm szerint a ~ egy-egy nép alkotása, kísérlete a kozmikus és emberi élet végső kérdéseinek megválaszolására. A 19. sz. régészete és etnológiája, a 20. sz: C. G. →Jung pszichológiája segítette a ~ megértését. A gör. ~ok megértéséhez →Kerényi Károly vallástörténész járult hozzá. -

4. A kinyilatkoztatás és a ~. Úgy tűnhet, hogy a mitologikus gondolkodás alapja az volt, hogy az ember nem ismerte tapasztalati világának oksági összefüggéseit, s kiszolgáltatottnak érezte magát a természet erőinek. Ezzel ellentétben a ~ok annak bizonyságai, hogy az ember fölismerte: lényegében különbözik a világtól és Istentől, ugyanakkor Istenre van utalva, ezért megindokoltan fogadja el önmaga és a világ tapasztalatot meghaladó magyarázatát. Az isteni kinyilatkoztatás, mely Jézus Krisztusban érte el a teljességét, olyan emberekhez szólt, akiknek gondolkodását saját kultúrkörükön belül ~ok határozták meg. A kinyilatkoztatás azonban nem a ~ok folytatása, hanem azoknak kifejezett ellentéte (ti. nem az ember mondja el elképzeléseit Istenről, hanem Isten maga tárja föl transzcendens valóságát). - Mivel a kinyilatkoztatás olyan eseményről szól, mely a világ üdvösségét akaró és megvalósító Isten szabad elhatározásából származik, a kinyilatkoztatás tárgya látszólag rokon a ~okban kifejezett valósággal, ti. a képszerűen, szemléletesen, eseményekben elmondott elképzelésekkel (természetfölöttiről, a világról és az emberről, s ezek egymással való kapcsolatáról). A mitikus képek szemléletessége és drámaisága nélkül az igazság pusztán fogalmi megragadása nagyon halvány ismeretet adna az üdvözítő Istenről. Ezért a helyesen értett mitikus felfogás nem mond ellent a kinyilatkoztatás megismerésének, hanem arra van rendelve, és analógiákat szolgáltat annak a misztériumnak a megismeréséhez, melyet az ember csak tükörben és homályosan ismerhet meg itt a földön, de így megismerheti és meg is akarja ismerni. A ~okban inkább sejtett és vágyott, mint pontosan elbeszélt találkozás Isten és a világ között a →megtestesülésben emberileg el nem képzelhető módon történt meg. A ~t jellemző drámaiság, szemléletesség és konkrétság Jézus Krisztus földi életében tökéletesen beteljesedett. Ezért sok mitikus elem teológiailag kifogástalan módon alkalmazható Jézus Krisztusra: ő a tökéletes Héliosz, Hermész, Odüsszeusz, Orfeusz. A mitikus képek, elképzelések segítenek Krisztus misztériumának leírásában és felfogásában. Ettől sem Krisztus, sem a tőle kapott kinyilatkoztatás nem válik ~szá, hanem a ~ kapcsolódik Őhozzá. Ebből következik, hogy sem az ósz-i, sem az úsz-i kinyilatkoztatás nem tekinthető ~nak. Szt Péter és Pál beszél ~okról, melyek a kinyilatkoztatáshoz képest üres mesék (1Tim 1,4; 2Tim 4,4; 2Pt 1,16), ugyanakkor a szt szerzők a transzcendens valóság leírásánál nemegyszer használnak mitikus elemeket. -

5. A ~okban az fogalmazódik meg, hogy meddig tud eljutni a lét végső kérdéseire választ kereső ember kinyilatkoztatás nélkül. Ezért van meg minden kultúrának, a tört. előtti időkben is, a maga mitológiája, amit más szóval →vallásnak nevezhetünk. Az ÓSz szempontjából az ókori Kelet (→babiloni birodalom [vallása]) és →Egyiptom, a kereszténység szempontjából az ókorban a gör. és róm. (→görög vallás, →istenek, →római ősvallás), később a germán népek (→germánok [hite]) mitológiájának ismerete fontos. A 18. sz: kezdődött prot. mítosztalanítási törekvés éppúgy tévesnek bizonyult, mint annak tagadása, hogy mitikus elemek előfordulhatnak a Szentírásban. -

6. Irodalmi műfaja lehet költői (dráma, líra) v. prózai forma, tört. mű, s föllelhetők benne a legkülönfélébb műfajok elemei. A ~ azonban lényegileg különbözik a monda és a mese elbeszélő műfajától. A monda ugyanis egy többé-kevésbé pontosan megadott múltban játszódik le; szereplői tört. nevet viselnek; színhelye meghatározott; inkább tört., mint vallási v. világnézeti igazságot közöl. A mese pedig időtől független, tipikus történést beszél el, gyakran vallási, mitikus, mágikus motívumokkal is. -

7. A mitikus elem nem mitológiai szövegben előforduló motívum, mely a valódi ~ból is kimutatható. Ha mitikus elemet tartalmaz valamely szöveg, emiatt még nem minősül ~nak; azt, hogy a tört. körülményekhez igazodó használata révén vajon megvilágítja-e a vele kifejezni akart értelmet, v. ellenkezőleg: elhomályosítja, esetenként kell megvizsgálni. **

LThK VII:746; 1993:597. - Rózsa I:141.