művészet (gör. tekhné, lat. ars): az emberi alkotó erő és tehetség egyik legmagasabb rendű, új szellemi szintet teremtő megnyilvánulása. Alanya a →művész, tárgya a →szép, →igaz és →jó. - A ~ a mindenkori valóságból indul ki, annak állandó és változó összetevőivel dolgozik, a feszültségekből harmóniát rendezve. A mindenkori művelődési környezetből nő ki, s az egyéni v. közösségi alkotó meggyőződése hatja át. A műalkotást meghatározza a →művész képességeinek minősége és lelkülete. - A hangzó ~ek lényegükben annyiban különböznek a képző~ektől, hogy anyaguk a hang és a nyelv, világuk időbeli, s hatásukban az érzelmi tényezők az értelmieknél általában erősebben érvényesülnek. - 1. Kezdetei. A ~ az emberrel egyidős. Régészeti nyomai (temetési, vadászattal kapcsolatos szert-ok) meghatározhatatlanul ősiek. Kr. e. 60.000 k. időből ismerünk barlangrajzokat, a kőkorszak végéről szobrokat; Kr. e. 6000 k. épültek az első városok, Kr. e. 4000 k. az első emlékmű-épületek. A ~ kialakulásában 2 tényező fedezhető fel: a megformálás öröme, és ennek révén kapcsolatteremtés egy magasabbrendű hatalommal. Ha e kettő az adott lehetőségek szerint tökéletesen együtt van, „klasszikus” ~ születik. - A gör-öknél a ~ magába foglalta a →kézművességet, az alkotást (techné) a term. és a természetes keletkezés részének tekintették. Platón és Arisztotelész a ~et utánzásnak (mimészisz) tartotta. A ~nek és kézművességnek ez az összetartozása a kk-ban megmaradt, amit az ars (~) és artifex (művész) szó használata is mutat (→hét szabad művészet). Az artes liberales (szabad művészetek) a szellemi képességekkel végzett tevékenységet, az artes mechanicae v. serviles (szolgai művészetek/munka) a fizikai képességekkel végzett tevékenységet jelentette. A kk-ban az írástudatlan ember számára a bibliai képek a hit katekézisei voltak (→Biblia pauperum). - Később a szót mindenfajta emberi tevékenységre alkalmazták (pol., tud-ok, élet ~e). -

2. A vallástört. tanúsága szerint a kezdeti idők ~e mindig vallásos. A nagy műveltségek világképét vallásos lelkülettel fogalmazták meg, így a suméroknál, Egyiptomban, a gör-öknél, a rómaiaknál, a kínaiaknál, az aztékoknál, az inkáknál, de ugyanígy a kerségben, a buddhizmusban és az iszlámban is a ~ mindenekelőtt az istenség szolgálata. Az öncélú ~ (→l'art pour l'art) jóval később és csak bizonyos ter-eken alakult ki. Az első ~i emlékek áldozatot bemutató emberek, szimbolikus jelek és színek. A vallások s a belőlük fakadt kirság és papság intézménye teremtette meg azt a szellemi környezetet, melyben a művész konkrét és értelmes feladatként kapta az istenség szolgálatát. Az összes teljesen kibontakozott műveltségekben megfigyelhető a ~ profanizálódási folyamata (→humanizmus, →reneszánsz), mely rendszerint az illető műveltség hanyatló korszakának első jele. E profanizálódás során a ~ eltávolodik vallási rendeltetésétől, s a mindennapok szellemi életében keres magának feladatokat. Az eddigi tapasztalatok szerint ezt a folyamatot egyetlen műveltségben sem tudták feltartóztatni, megfordítani v. elejéről újraindítani. E profanizálódás pontos kiértékelése csak a →szekularizáció értékelésével együtt történhet. Eu-ban a 16. sz. elején kezdődött, a barokk és a kat. megújulás lefékezte, végkifejletét a 19. sz: érte el. -

3. A kereszténység kezdetben azzal a ~tel találkozott, mely a klasszikus világ érett gyümölcse volt, annak esztétikai törvényeit fejezte ki és értékeit adta tovább. A hit a ker-ektől a ~ ter-én éppúgy megkívánta a megkülönböztetést, mint az élet és a gondolkodás kérdéseiben, s e különbségtétel tiltotta az automatikus átvételt. A ker. ihletésű ~ ezért szinte észrevétlenül kezdődött, olyan új jelek és szimbólumgyűjtemény (→hal, →kenyér, →pásztor) születésével, melyekkel a hívők főleg az üldözések idején fel tudták ismertetni magukat és igazoltatni tudták egymást. E gyakorlati szempontok mellett azonban ezek a jelek egy új ~ alapjai is lettek. - Nagy Konstantin felszabadító engedélye (→milánói ediktum) után a bazilikák építésekor az ókori pogányság építészeti ismereteit illesztették az új kultusz követelményeihez (régi Szt Péter-baz., Lateráni baz., Hagia Szofia). Az építészet megalkotta a szakrális teret, s az igény, hogy a misztériumot az egyszerű emberek számára is megközelíthetővé tegyék, lassanként a festészet és szobrászat alkalmazásához vezetett. A román és gótikus tp-épületekben a célszerűség találkozott a ~tel. - K-en virágzott a pontos teol. és esztétikai szabályokhoz igazodó ikonfestészet, abban a meggyőződésben, hogy az ikonok a szentségek analógiájára a megtestesülés valamelyik szempontját jelenítik meg. -

4. A Szentírásban a teremtés Isten kézműves és művészi tevékenysége; az emberi ~ (ars humana) az isteni ~ből (ars divina) való részesedés. A mesterség és a ~ egységét mutatja, hogy Uzija „Jeruzsálemben ~tel kitervelt hadigépeket készíttetett” (2Krón 26,14). A jeruzsálemi tp. mindvégig nemcsak a bank- és üzleti élet, hanem a ~eknek is közp-ja volt. A Szentírás figyelmeztet a negatív (hamis) ~ről is: a →bábeli torony az önmagát Istennel egyenlőnek képzelő ~ jelképe; s lehet a ~et rossz céllal is használni: „Hárfázó nővel ne ülj egy asztalhoz, nehogy foglyul ejtsen a ~ével” (Sir 9,4). - Az ÓSz-i Törv. kifejezetten tiltotta, hogy a láthatatlan és kimondhatatlan Istent „faragott vagy öntött képmással” (MTörv 27,15) ábrázolják, mert Isten felülmúl minden képi ábrázolást. A →megtestesülés misztériumában azonban Isten láthatóvá tette magát (Gal 4,4). A megtestesüléssel Isten Fia az igaz, a szép és jó egész evangéliumi gazdagságát beleszőtte az emberi történelembe, s ezáltal a ~ új dimenzióit is föltárta. -

5. II. János Pál pápa tanítása szerint az Egyh. számára a Szentírás a ~ „kimeríthetetlen kincstára” és „képeskönyve”. A teremtés, bűnbeesés, a vízözön, a pátriárkák sora, a kivonulás Egyiptomból és az üdvtörténet sok más személyéről (Jób, Eszter, Tóbiás) és epizódjáról szóló elbeszélés, Jézus élete és az apostolok cselekedetei számtalanszor váltak képpé, zenévé és költeménnyé, s ezek az alkotások a ~ nyelvén a megtestesült Ige misztériumáról beszélnek. De a Szentírás ihlette műalkotások mindenkinek, akár hívő, akár nem, annak a fölfoghatalan misztériumnak a tükröződései, mely körülveszi a világot és betölti azt. - A modern korban egyre erősebben mutatkozik a humanizmusnak az a formája, melyet az Istentől való távolság, sőt a vele való szembehelyezkedés jellemez. Ez olykor bizonyos távolságot alakított ki a ~ és a hit világa között. Az Egyh. mégis változatlanul nagyra becsüli a ~ értékeit; az igazi ~ ugyanis a sajátosan vallásos kifejezési formákon túl is belsőleg közel van a hit világához, annyira, hogy olyan időszakokban, amikor a műveltség kifejezetten elfordul az Egyh-tól, a ~ hidat képez a vallásos élményekhez. A szép keresése, ami a képességeket meghaladó tehetség gyümölcse, természete szerint utalás a misztériumra. - A Krisztustól rábízott üzenet továbbadásához a Egyh-nak szüksége van a ~re, melynek megvan a képessége, hogy az üzenet egyik v. másik szempontját kiragadja, és olyan színekbe, formákba, hangokba öltöztesse, amelyek megfelelnek a szemlélő v. hallgató intuíciójának, s ugyanakkor nem sérül az üzenet transzcendens tartalma, sem misztérium jellege nem vész el. - A ~nek is szüksége van az Egyh-ra, mert a ~ mindig a dolgok rejtett értelmét kutatja; kínzó gondja, hogy sikerül-e a kimondhatatlan világát kifejeznie. →mágikus művészet, →keresztény művészet, →egyházművészet, →templomépítés E.G.-**

LThK VI:682. - II. János Pál: Levél a művészeknek. 1999 húsvétján.