nemzetek (héb. gojim, lat. gentes): a Szentírásban az Izraelen kívüli idegen népek gyűjtőneve, akik a végső időkben mind összegyűlnek a Megváltó körül (vö. Iz 2,2; 11,10; 55,5; 60,3; 62,2; Jer 3,17; vö. Mt 25.32); a keresztény szóhasználatban a →pogányok. - A Krisztus korabeli talmudisták tanítása szerint: a) a törv. puszta megtartása nem teszi Isten népének tagjává a ~hez tartozó személyt, hanem körülmetéletlensége miatt Isten számára idegen marad, sőt, büntetést érdemel, mert illetéktelenül közeledett a törv-hez (→prozelita); nem lesz része az eljövendő világban, az ítéletkor a gyehennára kerül; b) a ~hez tartozók tisztátalanok, mert bálványimádók, vérrel érintkeznek, paráznák, ezért tiltották a velük való társas érintkezést és házasságot (→tisztátalanság); c) a jeruzsálemi tp-ban külön udvarrészt tartottak fenn, korláttal elválasztva a belső udvartól, figyelmeztető táblákkal, hogy halál fia, aki átlépi e határt; d) a ~hez tartozótól nem fogadtak el tp-adót, csak önkéntes és fogadalmi áldozati tárgyakat. **

Strack-Billerbeck III:120, 139; IV:353.