népének, egyházi népének, magyar egyházi népének: a nép énekes részvétele a liturgiában és a népi ájtatosságokban. - Legrégibb hazai gyakorlatát dokumentumok hiányában nehéz föltárni. Első emlékei a Krisztus feltámada, a Surrexit Christus hodie m. ford-a a 15. sz-ból, és a Te Deum hangjegyes lejegyzése a →Peer-kódexben (1500 k.). 3, ugyancsak kottával ellátott ~ maradt fenn a →Nádor-kódexben (1508), s ugyanebből az évből ismerjük →Vásárhelyi András Angyaloknak nagyságos asszonya kezdetű Mária-énekét. Vitatott, hogy kódexeink himnusz-fordításai ~nek tekinthetők-e. Vsz. több, jóval később lejegyzett ~ már ebben az időben használatos volt. - A további sajátos, más eu. népekétől eltérő m. ~-fejlődést a reformáció, a török hódoltság és Mo. ter., pol. széttagoltsága határozta meg. A ~ a prot. felekezetek életének szerves része volt, s első virágzása ennek köszönhető (→protestáns népének). A kat. egyh-ban a reformáció terjedése idején szó sem lehetett énekeskv-ek kiadásáról. A 16. sz. azon évtizedeiből, melyek a m. kat. egyh. élet mélypontját jelentették, nemcsak nyomtatott gyűjt-eket, de még kézírással lejegyzett ~eket sem ismerünk. A nép közös és gyakori éneklésének töretlen hagyománya nélkül azonban aligha bontakozhatott volna ki oly gyorsan a prot-ok m. nyelvű gyülekezeti éneke, melyet már 1560: összegyűjtöttek és kinyomtattak. Ugyanekkor, 1560: a nagyszombati zsin. csak azokat a lat. és m. énekeket engedélyezte, melyeket már legalább 100 éve jóváhagytak, v. ezután hagynak jóvá. Vsz. régi gyakorlatot szentesített I. Ferdinánd dekrétuma 1564: megengedte a communio után himnusz v. zsoltár éneklését. Nyomtatásban először →Telegdi Miklós prédikációs köt-eiben (Bécs, 1577, Nagyszombat, 1578) találkozunk régi ~-szövegekkel. - A ~ terjedéséről a 17. sz. 1. feléből származó források adnak képet. Ima- és perikópás kv-ek, prédikáció- és elmélkedésgyűjt-ek sorra közölték újabb és újabb himnuszok, →cantiók, Mária-antifónák verses fordításait, eredeti vallásos költ-eket, verses imádságokat és elmélkedéseket, ill. éneklésre szánt szövegeket, melyeknek nagy része bekerült az →énekeskönyvekbe, s gyarapították a kántorok kz-os gyűjt-eit (→kántorkönyv). A korai verses kz-ok is tartalmaznak ~eket (pl. a Kuun-kódex, 1621-47), szerzőik/fordítóik közül →Hajnal Mátyás és Nyéki →Vörös Mátyás emelkedik ki. Énekeskv. nyomtatásával 1629, 1636: a zsin. is foglalkozott, s 1651: megjelent a →Cantus Catholici, nyomában számos más, különböző jellegű gyűjt. Kassán, Nagyszombatban, Csíksomlyón. - A helyzet a századfordulón a ~ szigorúan lit. keretekben betöltött szerepét illetően megváltozott. Az 1670-es években megjelentek az →ordinárium énekeinek m. ford-ai az évközi vasárnapokra és a főbb ünnepekre, szabadon interpretáltan, közismert dallamokra alkalmazva. Az állandó miserészeket →Kájoni János és →Náray György is közölte m-ul. A turóci jezsuiták megkísérelték a Kyrie-trópusok ford-át is. A 17. sz. végén az ált. gyakorlat szerint a vasárnapi ünnepi miséken (missa solemnis), kivéve a saját énekekkel bíró ádventi, karácsonyi, húsvéti és pünkösdi időt, a szentbeszéd előtt és után, az evang. előtt, a Credo, az úrfelmutatás és az Agnus Dei után is volt ~. - A 17. sz. kat. énekeskv-einek dallamkincse több forrásból származott. A kerség közép-eu. közös dallamvilágát a reformáció is magáénak tartotta és továbbhagyományozta. Az ellenreformáció során visszatért közösségekben szinte változatlanul éltek a sajátos reformátori énekek, egy részük idegen dallamokra vezethető vissza. Lényegesebb az ún. históriás énekek melódiavilágának hatása. Az önálló fejlődés során a továbbiakban nem szűnt meg a ném., cseh, lengy. nyelvű énekeskv-ekből való kölcsönzés, de greg. dallamokból is keletkeztek ~ek. E korszakban Mo-on kialakult egy kat. barokk dallamkincs, melyet minden nemzetiség a maga nyelvén énekelt. - Mivel a török kiűzése után a lakatlanná vált vidékeket főleg ném-ekkel telepítették be, ~einkben erősödött az idegen jelleg, s az így meghonosodott énekek már nem voltak alkalmasak oly méretű hasonulásra, mint az előző századok melódiái. A főpásztorok és az újra működő szerzetesr-ek vezetői egyaránt szorgalmazták a hívek tevékeny részvételét a lit-ban s az egyre szaporodó →búcsújárásokon. Azokban a tp-okban, ahol sem a greg. éneket, sem kórus, ill. zenekar működését nem tudták biztosítani (és ez volt a gyakoribb), a nép közös éneklése volt szokásban. A növekvő Oltáriszentség- és Jézus Szt Szíve-tiszt., a →Mária Kongregációk és más kegyes társulatok (→confraternitas) alapítása egyre több új éneket hozott. A régi énekeskv-ek a növekvő igényeknek már nem tudtak eleget tenni. A kántorok a 18. sz. elején a korábbi gyűjt-ekből a népszerűbb énekekkel, majd a búcsúkon terjesztett nyomtatványokból, kisebb imakv-ekből, énekfüzetekből - melyek idők folyamán szép számmal jelentek meg - és saját szerzeményeikkel egészítették ki készletüket. A 18. sz. új műfaja az →olvasmányénekek, s idegen hatásra a 19. sz-é a →miseénekek. A dallamokat a kántorok és énekvezetők egymástól tanulták el. A kántorok képzetlensége miatt a közszájon forgó énekek egy része sem esztétikailag, sem dogmatikailag nem felelt meg, azok énekei viszont, akik kellő hozzáértéssel próbáltak ezen segíteni, ritkán váltak közkinccsé, még akkor is, ha közismert dallamokra készültek. Így éppen legelterjedtebb ~eink költőit, dallamszerzőit nem ismerjük. - A köv. hanyatló korszak 1774: annak az osztrák énekeskv-nek a megjelenésével kezdődött, melyet Mária Terézia rendelettel tett kötelezővé a Habsburg monarchiában, s a 18. sz. végére tartalmatlan, egyhangú, dallamaiban az istentiszt-hez méltatlan egyházzenei gyakorlatot alakított ki. A kor D-ném. zenei nyelvezetének érzelgős, köznapi rétege semmitmondó énekszövegekkel társulva elárasztotta a m. tp-okat is. Az énekkészlet e megváltozott és bővült anyagát →Bozóki Mihály, →Szentmihályi Mihály és →Andrási Rafael Péter OFM gyűjt-eiből ismerhetjük meg. 1800 k. az eredetileg helyenként az egyhm-kben kezdeményezett énekeskv-ek egyre terjedelmesebb közös réteget tartalmaztak, s bennük nagyjából egyenlő arányban voltak a kántorok megőrizte régi és a hagyományellenes új divatú énekek. - A 19. sz. jelentősebb énekeskv-ei inkább a hagyománytól való eltávolodást mutatják. 1842-44: →Kovács Márk a tudatos, ám elhibázott reform jegyében dolgozott; →Szemenyei Mihály és →Kapossy György közös munkája az egyéni becsvágy érvényesítésének tipikus példája. A Tárkányi-Zsasskovszky-féle Énektár megfelelt a nép jámbor igényeinek, s hosszú időn át hatott a hívek ~-tudására. A későbbi, olykor nagy terjedelmű, csak szövegeket tartalmazó ima- és énekeskv-ek is őrzik hatását. A hagyományos →halotti énekek továbbélését sokáig →Illyés István és Bozóki szerkesztései támogatták, de 1850 u. már új gyűjt-ek is megjelentek, főleg a kántorok és dalárdák készletének frissítésére. - Az egyházzene megújítását célzó →cecilianizmus a népéneklésben vissza szeretett volna térni őseink egyháziasabb énekeihez. Ehhez tanulmányozni és közkinccsé tenni kellett legrégibb énekgyűjt-eink anyagát. E munkát →Bogisich Mihály kezdte meg. 17-18. sz. énekeskv-eink ismertetése után adta ki gyűjt-ét (→Őseink buzgósága, 1888), melyről a tp. gyakorlat nem vett tudomást; nem volt sikere →Kersch Ferenc munkájának (→Sursum corda!, 1902) sem. Mindezektől függetlenül az erdélyi kat-ok számára elsőként →Baka János állított össze 1921: hangjegyes gyűjt-t a kz-os, nyomtatott és helyi szóbeli hagyomány egyeztetésével. - A ~ reformját 1931: a →Szent vagy, Uram! indította el. Az énekek válogatásakor →Harmat Artúrnak és társainak lényeges szempontja volt, hogy a tp. gyakorlatban nagy törés ne következzék be. - A II. Vat. Zsin. lit. reformja új helyzet elé állította a klérust és az egyh. muzsikusokat. Hivatalos támogatást nyert a lit-ban eddig csak megtűrt népnyelvű ének. Az ordinárium jóváhagyott fordítására zeneszerzőink (→Bárdos Lajos, →Kodály Zoltán, →Szigeti Kilián OSB, →Werner Alajos és mások) tömegéneklésre alkalmas dallamokat komponáltak orgonakísérettel. - A legújabb népénektár (→Éneklő Egyház, 1985) megtartotta az értékes és ált. ismert énekeket a szövegek és dallamok bizonyos mértékű fölülvizsgálatával. Kihasznált korábban mellőzött forrásokat, elsősorban a népi gyakorlatot, mely →Domokos Pál Péter, →Kiss Lajos és →Volly István úttörő munkája nyomán csak 1950 óta vált ismertté →Lajtha László, →Rajeczky Benjámin OCist, →Dobszay László és →Szendrei Janka módszeres gyűjtése eredményeként. Emellett a greg. kincstárából válogatva ~re alkalmas anyagot adott közre az utolsó évtizedekben föltárt m. lit. hagyomány alapján, nem csupán a szentmise, hanem a zsolozsma és más szert-ok céljaira is. E gazdag lehetőségekkel főleg az egyre gyarapodó →szkólák élnek.  P.G.

Péterffy I:60. (XLVI.); II:254. - RMKT I. - EPhK 1941:270. (Petró Sándor: A m. nyelvű egyh. ének kk. emlékei) - Papp 1942. - Harmat 1944. [1985] - Eckerdt 1944. - Magyar Mihály: A magyar egyh. népének a XVII. sz-ban. Üllő, 1941. (Dissz.) - Petróczi 1948. - Lajtha 1956. - Schram 1958. - Vigília 1964:394. (Szigeti Kilián: M. lit. énekeskv.); 1972:237. (Dobszay László: A ~ hazai tört.) - RMDT II:32, 39, 66. - Szendrei-Dobszay-Rajeczky 1979. - Volly 1982. - Mo. zenetört. I:457; II:160. - Farkasfalvy 1984.