oblátus, obláta (a lat. offero, 'felajánl' igéből): felajánlott férfi vagy nő. - 1. a középkorban gyermek, akit szülei kicsi korban átadtak egy kolostornak, hogy szerzetessé neveljék. IX. Gergely p. (ur. 1227-41) külön rendelettel biztosította szabadságukat, hogy nagykorúságukat elérve dönthessenek: maradnak-e, v. visszatérnek a világba. Obláta volt pl. Árpádházi Szt Margit. - 2. bizonyos szerzetekben a nem örök fogadalmas segítő testvér (laikus testvér, laikus nővér). - 3. bizonyos harmadrendek tagja (bencések). - 4. újabb férfi vagy női szerzetes kongregáció tagja. **

KL III:425.