oltár (gör. trapeza, lat. altare): az áldozat bemutatásának helye. - 1. Szómagyarázat. A lat. altare szót kezdetben az adolere, 'elégetni, elfüstölögtetni' szóból eredeztették, mivel az ~ az →égőáldozat helye volt; a késői latin grammatikusok szerint az altus, 'magas' szóból származik. A klasszikus lat. csak a többes számú altaria, a keresztény lat. az egyes számú alakot használta. - 2. A vallástört. adatai szerint az ég isteneinek mindenütt a föld fölé emelt ~on mutatták be az →áldozatot, a föld alatti isteneknek gödörben áldoztak. Ahol rendszeresen akartak áldozni az égieknek, ~t építettek: útkereszteződéseknél, városok utcasarkain, isteneknek szentelt körzetekben, kisebb-nagyobb tp-okban és magánházakban. Az ~ kiképzése az áldozatbemutatóktól függött: egy városállam hivatalos ~a nagyobb és díszesebb volt, mint egy törzsé v. családé. Az ~építés változatai a paraszti közösségek faragatlan kövekből összehordott ~ától a lépcsőzetes talapzatra állított ékes márvány ~ig (pergamoni ~, Ara pacis Rómában) terjedt. A nagy kultikus helyek közelében mellék~okat is állítottak. - Ált. volt a meggyőződés, hogy az istenség nemcsak letekint kultikus képéből az áldozatra, hanem az ~on, melyen bemutatják neki az áldozatot, jelen van, ezért az ~ az istenség helye is volt. Az ~t áldó imaformával átadták az istenségnek (→dedikáció), olajjal fölkenték, majd bemutatták (föláldozták) rajta az első áldozatot. Ettől kezdve fölszenteltnek tekintették. A fölszentelt ~on a ráhelyezett áldozati adományok megszentelődtek, e megszentelő erőből az ~ megcsókolásával, érintésével v. megkerülésével lehetett részesülni; ha egy üldözött megkapaszkodott az ~ban, az istenséggel került kapcsolatba, oltalma alá került, s érinthetetlenné vált (→menedékjog). Különleges erejűnek számított az ~ érintése közben kimondott eskü. -

3. A Szentírásban. a) Az emlékül állított ~ok jelzik az ősatyák vándorlásait (Ter 12,9; 13,4; 26,25; 33,20). Az ~ fölött és az ~ közvetítésével lépett kapcsolatba Isten a népével; így az egy (egyetlen) ~ Izr. erőforrása és egységének jelképe (2Krón 32,12; vö. 1Kor 10,18). Az ÚSz-be is átkerült az ~nak ez az értelmezése, mert „Krisztus is egyszer áldozta fel magát” (Zsid 9,28), az új Izr-nek Istennel való közössége a Krisztussal való közösséget jelenti. Bár az ~ asztal formájú, az ÓSz csak ritkán nevezi az ~t asztalnak (Mal 1,7.12; Ez 39,20), vsz. szándékos szembeállításul a pogány ~okkal, melyeket az istenek asztalának tekintettek (vö. Iz 65,11). A kerség viszont asztalnak tekinti az ~t, mivel az euch. áldozat az Úr vacsorája (1Kor 11,20). - b) Az ~ fajtái. Míg az Izr-lel szomszédos népek körében az ~ok zöme szikla~ (szikla, melyen gyakran csészeszerű bemélyedés van v. vándorkő), Izr. fiai csak kivételesen használtak ~ként vándorkövet v. áldozásra alkalmas sziklatömböt (Bír 6,20; 13,19; 1Sám 6,14; 14,33). A Kiv 20,24 szerint az Úr ezt mondta Mózesnek: „Földből építs nekem ~t...”; ugyanakkor 20,25; MTörv 27,5; Józs 8,31 (vö. 1Kir 18,30-32): az ~ kőhalom, faragatlan kövek halmaza; ezt az előírást tükrözi az a nemrégen Aradban, a tp. udvarán felszínre került ~, mely az egyetlen régészetileg is igazolt Jahve-~nak számít; mérete (5x5 könyök) összhangban van a Kiv 27,1 tartalmazta előírással. Izr. fiainak felfogása szerint nem volt szabad a természetes követ megmunkálással „megszentségteleníteni” (20,25); de ebben nincs maradványa a kő fetisizálásának. Lépcsőt nem építettek az ~hoz, „nehogy meztelenséged látható legyen” (20,26). Kőből rakott halom a Megiddóban feltárt kánaáni ~ is (kb. Kr. e. 2700). Az ~ jellegzetes tartozékai a 4 sarkán a szarvak (1Kir 1,50; 2,28); más népek köréből is ismerünk rá példát. Izr-ben ezek a szarvak Isten hatalmát és erejét jelképezték, megragadásuk védelmet biztosított (1,50; 2,28; vö. Kiv 21,14), és egy egészet kellett alkotniuk az ~ral (27,2; 37,25; 1Kir 1,50; Zsolt 118,27); Palesztinából csak olyan ~ok ismeretesek, melyek szarvai az ~ral egy tömbből vannak kifaragva. Ha letörték, leütötték az ~ szarvát, megszentségtelenítették az ~t (Ám 3,14). Az →engesztelés napján →vérrel kenték meg az ~t (Lev 8,15; 16,18). Az ~ fajtáira nézve →égőáldozati oltár, →illatáldozati oltár, →kitett kenyerek. -

4. A keresztény ~ liturgiatörténete. A kat. tp. ~a az eucharisztikus áldozat bemutatásának asztala. Szilárd, ha a padlóval egybeépített formában van kiképezve, hordozható, ha áthelyezhető. A szó többesszámú szóhasználatával (altaria) szemben a ker-ek egyesszámú szóhasználata (altare) azt jelzi, hogy a lit. térben egyetlen ~ állt. Nagy Szt Leó (ur. 440-461) miseszövegeiben feltűnő, hogy a →secretában az ~ többesszámban, a →postcommunióban egyesszámban áll, ami arra utal, hogy a nagy római lit-ban a jelenlévők sokasága olyan mennyiségben hozta az áldozati adományokat, hogy az áldozati ~ mellett több fölajánlási asztalt kellett állítani, a konszekrálás azonban csak az egyetlen áldozati ~on történt. - Ameddig az ősegyház lit-ja magánházakban folyt, vsz. a házi asztal szolgált ~ gyanánt. Az első szilárd, azaz padlóval egybeépített ~ról Szíriából van adat (3. sz.). Rómában 313 u. a vt-k sírjai fölé állították az ~t. A népvándorlás korában a fosztogatók elől a vt-k ereklyéit a városba mentették, s tp-ok ~a alatt helyezték el. A 6. sz: ált. vált, hogy minden ~hoz vt-sír v. ereklye tartozik. Ettől kezdve az →oltárszentelés abból állt, hogy elhelyezték az ~ban az ereklyét és bemutatták rajta az első sztmisét. A hagyományossá vált ~szentelési szert. a 8-9. sz: a frank birod-ban alakult ki. - Az ~ terét, a →szentélyt a klérusnak tartották fenn, és szentélyráccsal (→cancellus, →szentélyrekesztő) választották el a közösség terétől (bizánci megfelelője az →ikonosztáz). - Az ~ kezdetben aránylag kicsi és szögletes volt, az óker. tp-okban a bejárattal szemben lévő falnál, a baz-kban az apszis előtt v. a kereszthajó közepén állt, lépcsőzetes emelvényen, hogy mindenfelől látható legyen. A miséző az ~ mögött a néppel szemben állva végezte szolgálatát, de még az ezredforduló előtt szokásossá vált az ~ nép felőli oldalán a „háttal misézés”, majd lassanként az ~t a szentély végébe helyezték át. - 600 k. Ny-on szokássá vált a →mellékoltár állítása, főként a →magánmisék gyarapodása miatt. - Az ~t miséhez vászonkendővel takarták le (→oltárterítő), csak kenyeres tányért, kelyhet, evangéliumoskönyvet, szükség esetén a lit. szövegét tartalmazó pergamenlapot, a 8. sz: szentek ereklyetartóit tették rá. Ny-on 1000-től szokás az ~ra →gyertyát és feszületet tenni. Amint az ~ fal elé került, adódott a képzőműv. díszítés lehetősége és igénye (→oltárkép). Az Euch. tiszt-éből született meg a fő~ra épített →tabernákulum, mely egyúttal a →monstrancia trónusa is lett. - A II. Vat. Zsin. után a fő~ újra →szembemiséző oltár. -

5. Az egyh. jelképrendszerében az ~ Krisztus trónusa, de magának Krisztusnak is szimbóluma. Központi elhelyezése a megváltó áldozat fontosságát hangsúlyozza. Híveinek gyülekezetében Krisztus úgy van jelen, mint a megváltásunkért fölajánlott áldozat és a nekünk ajándékozott mennyei eledel. Szt Ambrus szerint: „Mi más Krisztus ~a, mint testének képe?” (De sacramentis 5, 7) - Az ÚSz ~a Krisztus keresztje (vö. Zsid 13,10), melyen a szentségi jelek alatt megjelenik a →keresztáldozat. Ez az Úr asztala is, ahová Isten népe meghívást nyert. Egyes keleti lit-kban az ~ az Úr sírját is jelképezi. - Egyéb jelentései: Krisztus jászola, az Utolsó vacsora asztala, a Kálvária, a kereszt, a hívők szíve és hite. A K-i egyh-ban a mennyei ~ és a szt sír. Az ~szentelés egyes mozzanatai e szimbolikát fejezik ki. -

6. Ikgr. a) ~formák. A vt-k sírja fölé épített ~t nem közvetlenül a sírra, hanem a köréje emelt falra állították, ez volt a →confessio. Ezzel egyidőben megjelent a tömb ~forma is, melynek vízszintes v. előlapjára helyezték az ereklyéket. A 4. sz-tól a fa asztal~okat arany v. ezüstveretekkel díszítették, esetleg drága szövetekkel borították. A láda~ oldalait olykor fakeretre erősített arany v. ezüst lemezekkel borították (→antependium). A kő~okat ornamentális v. alakos faragással díszítették. - A román műv. idején a retabló szögletes, keretezett kép v. relief, mely az ~ teljes szélességét kitöltötte. A gótika a →szárnyasoltárt, a reneszánsz a magas, festett retablót kedvelte, melyet oszlopos építménybe foglalt (aedicula-retablo). A barokk ~építők szobrokkal, ereklyetartókkal és további építészeti elemekkel bőv., s egész a mennyezetig kitöltötték a tp. zárófalát. A modern tp-építészetben a retabló jelentőségét vesztette. - Az ókori szokásból, mely szilárd →baldachinnal emelte ki a kiváltságos helyeket, ered a →cibóriummal díszített ~. Nagy Konstantin bazilikáiban a gazdagon díszített cibórium külön építészeti hangsúlyt kapott. A cibórium legszebb példája a római Szt Péter-baz-ban 1633: Bernini műve. Az újkori tp-építészetben egy-két kivételtől eltekintve nem alkalmazzák. - Az ~t körülvevő rács első formája K-en az 5. sz-tól az oszlopok közé fogott, gazdagon díszített kőlapok. Ny-on K-i hatásra érvényesült (pl. Róma, S. Maria in Cosmedin). A kk. végén az ~ok körül megjelent az alacsonyabb, széles fedőlappal és térdeplővel ellátott áldoztató rács; a barokk korban művészi díszítéssel is. Az újkori tp-okban megformálásánál egyszerűségre törekedtek. - A →monstrancia megjelenése a →tabernákulumot gyakran emeletes forgószekrénnyé alakította: alul a cibórium, felül a monstrancia 2 v. 3 részes forgatható fülkében. Modern ~okon a tabernákulum különálló fémszekrény, rendszerint ötvösmunkákkal díszítve. A II. Vat. Zsin. után a tabernákulum v. a korábbi fő~on, v. oldalt kap helyet. -

b) Ábrázolásai történésekhez, jelenetekhez kapcsolódnak. A jeruzsálemi tp. ~a szerepel az →Áron vesszeje, a tp-ban való bemutatás és Jézus körülmetélése képein; a sztmise ~a az →Utolsó vacsora- és a sztmisével kapcsolatos képeken (→bolsenai mise). Kat. tp-okban a tp-épület mellett az ~nak jutott a legfontosabb kép-hordozó szerep. Az asztal, szekrény v. tömb formájú ~t az ősker. kortól alakos v. jelképes díszítésű →antependiummal öltöztették. -

c) Attrib.: Szt András ap. (áldozatra akarták kényszeríteni bálvány előtt), Avellinói Szt András (mise közben halt meg), Szt István vt., Zakariás (Ker. Szt János atyja). -

7. Egyházjog. Misézni csak konszekrált ~on szabad. Mind a szilárd, mind a mozgatható ~t kizárólag az istentiszt. számára kell fenntartani, minden közönséges használat teljes kizárásával. V. Pius p. (ur. 1566-72) rendelkezése szerint az ~ csak természetes kőből, fedőlapja egy darabból készülhetett. Konszekrációkor az ~ titulust v. patrónust kap; a fő~ titulusa azonos a tp-éval. Fából készült ~on misézni csak akkor volt szabad, ha ~kő volt benne. Az ~t 3 megáldott terítővel kellett leteríteni, közülük a legfelsőnek kétoldalt a földig kellett érnie. A fő~on volt a tabernákulum helye (→eucharisztikus galamb). A keresztáldozatra való emlékeztetőül az ~on v. fölötte feszületnek kell lennie. - A tp. v. más szt hely közönséges használatra való átengedése által az ~ok, akár szilárdak, akár mozgathatóak, nem vesztik el fölszenteltségüket v. megáldottságukat (1235-1239.k.). -

8. A lit. szabályok szerint az ~, melyen a keresztáldozat a szentségi színek alatt megjelenik, az Úr asztala is, melyhez Isten népe meghívást kap, hogy részt vegyen a szentmisében, s a hálaadásnak is közp-ja, amit az Eucharisztia valósít meg. A szentmisét szt helyen, a templom ~án kell bemutatni. A tp-on kívül megfelelő asztal is lehet ~fölszereléssel (terítő, korporálé, feszület, gyertyák). Minden tp-ban kell lennie szilárd ~nak, mely világosan és maradandóan jelzi Jézus Krisztust, az élő követ (1Pt 2,4; vö. Ef 2,20). Egyéb misézési helyeken lehet →hordozható oltár. A szilárd ~ a padozattal egybe van építve, el nem mozdítható, a hordozható szabadon mozgatható. Az ~t a faltól függetlenül úgy kell építeni, hogy könnyen körüljárható legyen, a néppel szemben lehessen rajta misézni, a közp-ban álljon, hogy a részvevők figyelmét önkéntelenül is magára vonja. A szilárd ~t a Pontificale Romanum szert-a szerint konszekrálni kell, a hordozhatót csak megáldani is lehet. Az egyh. hagyományos szokása és értelmezése szerint a szilárd ~ asztalának természetes kőből kell lennie, de használható más, kemény és méltó anyag is. Az ~ törzse bármely maradandó anyagból megépíthető. A hordozható ~ bármely kemény és méltó anyagból megépíthető a helyi szokások és hagyományok szerint. A szokást, hogy szentek (nemcsak vt-k) ereklyéit helyezik az ~ alá fölszentelésekor, jó megtartani, csak ügyelni kell arra, hogy az ereklye hiteles legyen. - Új tp-ok építésekor lehetőleg 1 ~t állítsanak, mely a hívők körében az egy Krisztusnak és az Egyh. egy Eucharisztiájának jelképe. A régebbi tp-okban, ahol az ~ úgy áll, hogy megnehezíti a nép részvételét és nem helyezhető át műértékek sérülése nélkül, egy másik megfelelő stílusú szilárd ~ építhető. Fölszentelés után szentmisét csak ezen mutassanak be, s hogy el ne vonja a hívők figyelmét, a régi ~t ne nagyon díszítsék. - A szentmise és a szentáldozás iránti tiszt. kifejezésére az ~on legalább egy fehér terítő legyen, melynek formája, mérete és díszítése legyen összhangban az ~ral. - Az ~ díszítésében mértéktartónak kell lenni. Virágok inkább az ~ körül, mint az ~on legyenek. Ádventben az időszaknak megfelelő szerény virágdísz alkalmazható. Nagyböjtben nem szabad virággal díszíteni, kivéve a 4. (Laetare) vas-ot és a böjtbe eső ünnepeket. - Az ~ menzáján csak a szentmiséhez szükséges tárgyak lehetnek: evangéliumos kv. (→evangelistarium), →kehely paténával és pallával, →cibórium (ha külön konszekrálnak), →purificatorium, →misekönyv. - Az ~on v. az ~ mellett legalább 2, ünnepélyesebb alkalmakkor 4-6, ppi misén 7 gyertya égjen. Az ~ fölött v. mellett a hívők számára jól látható feszületnek kell lennie. -

9. A m. néphagyományban. Az ~ díszítése a vasárnapi szentmise előtt szombatonként v. közvetlenül a szentmise előtt történik. Régebben külön felkérés kellett hozzá és nagy megtiszteltetésnek számított, hiszen a díszítés az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztusnak szól. A csíki székelyeknél az ~egyleti tagok szombatonként és a nagy ünnepek előtt virággal, új gyertyákkal díszítették az ~t. A férfiak (mint a gyimesbükki Antal János „Rigó” Kárentából) karácsonyra fenyőket, s a tél elmúltával nyírfákat hoznak az ~ díszítéséhez. A gyimesi mesterszövőnők a legszebb terítőkkel, szőnyegekkel díszítik az ~t és környékét. Nagy ünnepeken a gyimesbükki ~t még ma is az egykori istensegítsi plnos édesanyjának, Bálint Józsefné Sárig Katalinnak az ~szőnyege borítja. - A csíkkarcfalvi kelyhek (1510, 1540) és monstrancia nemcsak muzeális értékűek, hanem az ~ iránti mély hódolat és áldozatkészség jelei is. 1936: a csíkszentsimoni Márta-kör tagjai (Veress Ida, Veress Margit, Jánosi Katinka, Fazekas Ilona, Márton Erzsike) ~terítőket horgoltak a tp-nak. A székely cselédlányok 1936: a Vasárnapi Harangszó szerkesztőségének azt írták: „A kenyér színébe öltözött Jézuska pólyája (kehelyfelszerelés) a mi kézimunkánk.” **

Flury, R. de: La Messe. Paris, 1883. - Braun, J.: Der christliche Altar in seiner geschichtliche Entwicklung. 1-2. köt. München, 1924. - Kühár-Radó 1933:303. - Rados, J.: Magyar oltárok. Bp., 1938. - LThK I:369. - Radó 1961:1407. - Jungmann, J. A.: Missarium solemnia. 1-2. köt. Freiburg im Br., 1965. - Sachs 1980:26. - Onasch 1981:24. - BL:1346. - Erdő 1991. - KEK 1182, 1383. - Institutio generalis Missalis Romani 2002:296.