ostya (a lat. hostia, 'áldozat' szóból): kovásztalan (kelesztés nélküli), vékony, köralakú, fémlapok között sütött kenyér. - 1. A latin Egyházban az →Eucharisztia (→konszekráció) anyaga. A II. Vat. Zsin-ig (1962-65) csak hófehér búzalisztből és vízből készült; a zsin. után kísérletek történtek a vastagabb, barnás színű ~ használatára is. - A szentmisében a →szentostya a →keresztáldozatra utal (tehát nem →égőáldozat, hanem hostia: →áldozat). Kezdetben az ősegyházban a hívők fölajánlott adományai közül választották ki a konszekrálandó ~t. Később az ~ sütése a papok és a szerz-ek feladata lett. Kolostorokban nagy tiszt-tel és áhítattal válogatták és tisztították a búzát: az ~t albába öltözve, zsoltárokat énekelve sütötték. Mo-on a kántor v. a sekrestyés feleségének feladata volt az ~sütés. 1950-: a föloszlatott szerzetesr-ek tagjai közül sokan ~sütők lettek. A 20. sz. végétől a ppségek tartanak fönn ~sütő „üzemeket”. - Ikgr: →szentostya. - Páduai Szt Antal (kehely fölött), Clairvaux-i Szt Bernát (kehely fölött), Szt Borbála, Reutei Szt Erzsébet (paténán), Toletinói Szt Miklós (gyermekkorában úrfölmutatáskor meglátta az ~ban Jézust), Szt Onofrius remete, Bayloni Szt Paszkál (a kezében) attrib-a. - Baja környéki magyarok, bunyevácok, sokácok a karácsonyi termőfára ~díszeket is kötnek. Hercegszántó magyar családjai vacsora előtt ~t kötöttek a mestergerendára. **

Kühár-Radó 1933:319.