Palesztina (gör. 'a filiszteusok földje'): a bibliai események, Jézus Krisztus életének színhelye. - I. Elnevezése. A gör. hajósok és kereskedők a Földközi-tenger K-i partvidékét Kr. e. az 5. sz-tól két részre osztották: a Kármeltől É-ra húzódó sávot a föníciaiakról, a D-i sávot a →filiszteusokról nevezték el Gé Palaisztiné, 'a filiszteusok földjé'-nek. Kr. u. 135: a Bar Kohba-felkelés leverése után a rómaiak a korábbi Júdeának adták a ~ nevet. Az óker. irod-ban az egész Szentföldet jelenti. - II. Természeti földrajza. ~ a szír térség D-i, a termékeny félhold Ny-i része. Földr. határait csak hozzávetőlegesen lehet megvonni. É-i határa a Nar-el-Kasimije alsó folyásától a Dzsebel-es-Sejk (Hermon-hegység, 2760 m) D-i lábát átszelve a Dzsebel-ed-Druzig (Hauran-hegység, 1830 m) húzódik. K-en az Arab-sivatag, D-en a Negeb-sivatag, Ny-on a Földközi-tenger a határa. - Felszínét az üledékes kőzetekből kialakult, asztal simaságú táblát meggyűrő, s a Jordán-árkot és a Kison-fennsíkot létrehozó kéregmozgások ill. az eróziós erők alakították ki. - Tagolása. A) Ny-ról K-re haladva 4 sávot különböztethetünk meg. 1. Tengerparti sáv. A partot a Nílus hordaléka feltöltötte, ezért a Kármelig (Joppe kivételével) a homokos part lassan emelkedik a szárazföld felé. Hajóval nem is járható, kikötők csak a Kármeltől É-ra Ptolemaiszban, Tiruszban és Szidonban voltak. A parti sávot alföld követi, melynek D-i határa a Vádi-el-Arisz (Szám 34,5; Józs 15,4: Egyiptom patakja), É-i határa a Kármel. E síkság neve a Joppe-Lod vonaltól D-re →Sefela, ettől É-ra →Száron; a szélén futott végig a →Via Maris. A Kármeltől É-ra a Ptolemaiszi-síkság folytatódik. - 2. A Ny-Jordániai hegyvidék a Jordán-árokig tart; a Galileai-, Szamariai- és Júdeai-hegyek tömbjei alkotják. - 3. →Jordán-árok. - 4. K-Jordániai felföld. Ez őrzi az eredeti táblajelleget, csak három K-Ny-i irányú folyóvölgy tagolja. A Jarmuktól É-ra lévő rész →Básán, a Jarmuk és a Jabbok között van Adzslun, Gileád és Dekapolisz vidéke, a Jabbok és az Arnon közötti rész →Perea, az Arnontól D-re van →Moáb. - B) É-ról D-re haladva: 1. →Galilea, 2. →Szamaria, 3. →Júdea. - Vízrajza. Fő folyója a →Jordán. Tőle Ny-ra számottevő állandó vízfolyás nincs, az esőzések idején sok vádi szállítja a vizet a Földközi-tengerbe ill. a Jordánba. Még →Holt-tenger. - Éghajlata a tengertől való távolságtól és a felszíni alakzatoktól függ. Két évszaka van: tél (okt-márc) és nyár (ápr-szept.). Eső csak télen esik. A csapadék eloszlása szélsőséges, de amíg a dombok és hegyek felszínét erdők borították, az aránylag kis ter. sokféle tájegységre (trópusi, szubtrópusi) tagolódott, rendkívül gazdag növény- és állatvilággal. Fő terményei már a MTörv 8,7-8 szerint a búza, árpa, bor, füge, gránátalma, olaj és méz, legfontosabb háziállata a juh volt. Joggal nevezték tejjel-mézzel folyó földnek. Az erdők kiirtása már az ókorban megtörtént, ennek következtében erős karsztosodás indult meg. - III. Történeti földrajza. 1. A Biblia előtti idő. ~ ősidők óta lakott ter. volt. Az ős-, az átmeneti és csiszolt kőkorból számos lelet került felszínre az egész ter-en szétszórva található lelőhelyeken. Ugyanakkor őskőkori (paleolitikum) eszközökkel erre a korszakra jellemző emberfajok maradványai is ismeretesek. Az ősember különféle típusaira bukkantak a kutatók; a leletek közt akadnak valódi neander-völgyiek, más esetekben - pl. a Kármel hegyén találtak esetében - átmenetet lehet feltételezni a neander-völgyi ember és a homo sapiens között. A korabeli fauna maradványai alapján arra lehet következtetni, hogy ebben a korszakban melegebb és csapadékosabb volt az éghajlat, mint a tört. időben ill. ma. Az átmeneti kőkorban (mezolitikum, kb. Kr. e. 10.000-6000) épültek ~ban az első →házak, majd megkezdődött a →földművelés és az erődök építése (pl. Enanban és Jerikóban). A csiszolt kőkorból (neolitikum, kb. Kr. e. 6000-4000) fennmaradt sajátos ~i kultúra maradványait a Jarmuk völgyében találták meg. A bronzkorba vezető átmeneti korszak a kőrézkor (kalkolitikum, Kr. e. 4200/4000-3200/3000), melyen belül külön szakasz a Telelat Ghasszulról elnevezett ghasszuli kultúra, mely a 4. évezred közepén jelent meg. Többszínű freskók és ház alakú →osszuáriumok jellemzik. A bronzkorból (Kr. e. 3200-1200) a modern kutatás egész sor várost kimutatott és részben fel is tárt. A régészeti leletekkel egybevágnak az egyiptomi fáraóknak, elsősorban III. Tuthmószisznak (ur. Kr. e. 1490-1436) a tudósításai és még inkább a IV. Amenóphisz (ur. Kr. e. 1364-1347) idejéből származó agyagtáblácskák (→amarnai levelek). Ezek a források azt mutatják, hogy ~ városállamokra oszlott. Egyiptom fennhatósága alá tartozott, de legalábbis III. Amenóphisz (ur. Kr. e. 1402-1364) óta ez a függőségi viszony egyre formálisabbá vált. Ugyanebben az időben a habiruk (→héberek) garázdálkodtak a ter-én. Szichem kir-ának az a kísérlete, hogy uralmát más városállamokra is kiterjessze, úgy látszik, csak átmenetileg bizonyult sikeresnek. I. Szeti (ur. Kr. e. 1304-1290) és II. Ramszesz (ur. Kr. e. 1290-1225) fáraók átmenetileg újra megerősítették ~ban Egyiptom fennhatóságát. A Papyrus Anastasi I., mely vsz. II. Ramszesz idejéből való és mely egy ~ ellen irányuló egyiptomi büntető expedícióról számol be, szintén megkülönböztet ~ ter-én letelepedett és nomád életet élő elemeket. Etnikailag ebben az időben nem egységes a kép; a részletekben nem is lehet kiigazodni, és e téren lényegében az ÓSz sem nyújt segítséget: egyszer 3 (Kiv 23,28), máskor 5 (13,5), 7 (MTörv 7,1; Józs 3,10), sőt 10 (Ter 15,19-21) népelemet említ úgy, mint ~ őslakóit. A legfontosabbak: az amoriták, a kánaániak, a →hettiták, a →hivviták, a →periziták, a →jebuziták és a →girgasiták. A Szám 13,29 szerint a hettiták, a jebuziták és az amoriták a hegyvidéket lakták, a kánaániak a tenger mellékén és a Jordán mentén éltek. A kánaáni egyébként földrajzi, nem etnikai fogalom. Az amoriták biztosan szemiták voltak; a hettiták, legalábbis nyelvüket tekintve, az indogermánok közé tartoztak. A többi nép etnikai hovatartozása kétes: lehettek - részben - a hettiták alcsoportjai is. Ennek a kornak a vége felé a partvidéken felbukkantak az ún. tengeri népek; a legfontosabb csoportot az ÓSz-ből jól ismert →filiszteusok alkották. - 2. Az ÓSz kora. Izr. fiaival új népelem érkezett ~ba. Az őslakosokat csak lassan sikerült kiszorítaniok (Bír 1,16-36); különösen a megerősített városokban élő lakosság tanúsított szívós ellenállást. 1Kir 9,20 még arról tudósít, hogy Salamon az őslakosok leszármazottai közül azokat, akik még ~ban éltek, robotra kötelezte „mind a mai napig”. Pol. szempontból nézve ~ elfoglalása (→Ígéret földjének elfoglalása) még nem jelentett államalapítást, egységbe tömörülést. Az ország törzsi ter-ekre oszlott, melyek határait nem is lehetett mindig biztosan megállapítani. Így Simeon törzse osztozott Júda törzsével a mélyföld sávjain (Sefela), mely valójában Júda ter-éhez tartozott. E téren csak a kirság hozott változást, amikor Saul (ur. Kr. e. 1030-10), de főleg Dávid (ur. 1010-970) idején egységes birod. keletkezett, mely összefogta a 12 törzset. Salamon (ur. 965-926) közig-ilag is megszervezte az országot (1Kir 4,7-19). 926: ez az egységes ter. 2 részre szakadt, D-en a kis Júdára és É-on a nagyobb Izraelre. A határok a mindenkori hatalmi viszonyoknak megfelelően változtak, olykor Jeruzsálem közelében húzódtak. A Jordántól K-re eső országrész elvileg Izr-hez tartozott, de csak az É-i országrész erőskezű kir-ainak, mint Acháb (ur. 874-53) v. II. Jerobeám (ur. 783-43), sikerült uralmuknak ott érvényt szerezniük. 734: Galilea az asszír birod. része lett; II. Szárgon (ur. 722-705) 722: meghódította Szamariát, és az É-i országrész maradéka is asszír tart. lett. Asszír szokás szerint a lakosság nagy részét a birod. belső részébe hurcolták, és a néptelenné vált ter-et rég meghódított vidékekről népesítették be. Szancherib (ur. 705-681) idején a D-i országrész is csak nagy nehezen kerülte el ezt a sorsot. →Jozija kir-nak (ur. 640-609) az asszír birod. összeomlását kihasználva átmenetileg sikerült uralmát a korábbi Izrael Jordántól Ny-ra eső részére kiterjesztenie. 609: a megiddói vereség folytán először egyiptomi, majd babilóniai fennhatóság alá került Júda. Nebukadnezár (605-562) uralkodása idején az ismételt lázadás 598: Jojachin kir-nak és a vezető rétegnek elhurcolását, 587: Jeruzsálem elpusztítását és Júda megtizedelését vonta maga után. A meggyöngült Júda D-i részébe →edomiták szivárogtak be. - Cirusz (ur. 559-529) perzsa kir. idejében a megújulás jegyében keletkezett Jeruzsálem körül egy közig. egység (Jehud) Abarnahara tart-on belül, melyet egy etnikailag és vallásilag egységes népcsoport lakott, ti. a babiloni fogságból hazatért júdeaiak. Ezenkívül Szamaria is önálló közig. egységet alkothatott (Ezd 4,10.17). Itt bontakozott ki az újonnan alakult júdeai közösséggel való szembenállás közp-ja. - Nagy Sándor rövid uralma (332-323) a közig. terén, úgy látszik, nem hozott változást. Halála után egy ideig a →Ptolemaioszok (Egyiptom) és a →Szeleukidák (Szíria) versengtek egymással ~ért, végül III. Antiokhosz Paneász melletti győzelme 198: az utóbbiak kezére juttatta ~t. Az ország Cöle-Szíria és Fönícia stratégája (helytartója) alá tartozott (2Mak 3,5; 4,4; 8,8), és úgy látszik, eparchiákra, ezeken belül nomoszokra v. toparchiákra tagolódott, melyek határait csak részben és pontatlanul ismerjük. Az egyik ilyen eparchiának nyilvánvalóan Jeruzsálem volt a főv-a (vö. 4,28); másik eparchia volt Szamaria (vö. 1Mak 3,10), Idumea (vö. 2Mak 12,32), vagyis Júda ősi törzsi ter-ének D-i része, ill. „Paralia”, azaz Ptolemaisz (Akkó) partvidéke egészen Egyiptom határáig (1Mak 11,59; 12,48; 2Mak 13,24). IV. Antiokhosz Epiphánész (ur. 175-164) erőszakos hellénizáló törekvései kiváltották a →Makkabeusok felkelését a Szeleukidák uralma ellen. A kemény harcok, melyek először a Jeruzsálem környékén létesült eparchiában lángoltak fel, de gyorsan átcsaptak Galileába, a Földközi-tenger partvidékére és a Jordántól K-re eső országrészre is, végül azzal végződtek, hogy 143: Makkabeus Simon lett „a zsidók főpapja, hadvezére és vezetője” (1Mak 13,42). A fia, Johannesz Hürkánosz (ur. 134-104) és ennek utóda uralmukat Idumeára, Szamariára, Galileára és a Jordántól K-re eső ter-re is kiterjesztették. De a →Hasmoneusok állama nem állt szilárd alapokon, a dinasztia utolsó tagjai alkalmatlannak bizonyultak az uralkodásra, és erkölcsileg is lesüllyedtek, úgyhogy Pompeiushoz folyamodtak, aki 63: Syria provinciához csatolta ~t. - 3. Az ÚSz kora. Sok belső zavargás után sikerült az Ideumeából származó Nagy →Heródesnek (ur. Kr. e. 37-Kr. e. 4.) Róma támogatásával uralomra jutnia. Uralkodása végén ter-e a Jordántól Ny-ra eső országrészen kívül a Jordántól K-re fekvő →Gaulanitiszre, Bataneára, Auranitiszre, →Trachonitiszre és →Pereára is kiterjedt. Itt Heródes uralmának egy Pompeius alapította városszövetség (→Tízváros) szabott határt, melyhez a Jordántól Ny-ra eső ter-en Szkütopolisz (Bet-Seán) is hozzátartozott; D-en a →nabateusok birod-a gátolta a terjeszkedésben. Halála után a birod-at fiai között osztották szét: Archelausz mint etnarcha megkapta Júdeát és Szamariát, →Heródes Antipász negyedes fejed-ként Galileát és Pereát, →Fülöp pedig szintén mint negyedes fejed. a Jordán K-i partvidékét a forrásoktól egészen a Genezáreti-tóig, valamint Trachonitiszt (Lk 3,1), amibe vsz. Bataneát is bele kell értenünk. Kr. u. 6: Archelauszt letették és Galliába száműzték, Júdea és Szamaria róm. fennhatóság alá került; legismertebb helytartója Poncius →Pilátus (ur. 26-36?) volt. - Nagy Heródes unokájának, I. →Heródes Agrippának királysága, mely 37: Lizániás és Fülöp negyedes fejed-ek ter-eit, Abilinát, Itureát és Trachonitiszt (Lk 3,1) ölelte fel, de melyekhez 39: Galilea, végül 41: Júdea és Szamaria is hozzá tartozott, inkább csak Caligula cs. (ur. 37-41) szeszélyének köszönhette létrejöttét, állampolitikailag nem volt megalapozott a léte. A fia, II. →Heródes Agrippa (ur. 53-93) először Lizániás és Fülöp negyedes fejed-ek ter-eit kapta meg Claudius cs-tól (ur. 41-54), majd 55: Nero cs. (ur. 54-68) Tibériást, Taricheát (→Magdala) és Liviászt is neki adta. ~ többi része az újra kinevezett, Cezáreában székelő helytartó fennhatósága alá tartozott, így Galilea is. - 66-70: a zsidó fölkelés, mely Jeruzsálem és a Templom pusztulásával végződött, ~ függetlenségének végérvényes elvesztését vonta maga után. Ezen 132-135: a →Bar Kohba-féle felkelés sem változtathatott. Ennek lett a jelképe, hogy Jeruzsálem helyét a róm. kolónia: Aelia Capitolina foglalta el. - A bibliai ~ Kr. u. 135: szűnt meg, s ~ teljes egészében római tart. lett. 395: Bizánc, 614: a perzsák, 636: az arabok foglalták el. 1099: a keresztesek megalapították a →jeruzsálemi királyságot. 1187: az egyiptomi mamelukok, 1517: a törökök hódították meg. 1948. V. 14: megalakult →Izrael (5) állam. - Palesztina Nagyasszonyának ünnepe okt. utolsó vasárnapja, ill. okt. 31. **

Kroll 1993:28.