Petrarca, Francesco (Arezzo, Itália, 1304. júl. 20.-Arquá, Padova m., 1374. júl. 18.): költő, humanista. - Apját, Pietro di Parenzót Dantéval együtt száműzték Firenzéből, ezért született ~ Arezzóban. A család 1312: Avignonba költözött. ~ Montpellier-ben és Bolognában jogot tanult, de sokkal inkább kedvelte az ókori klasszikusokat. Apja halála után 1326: egyh. tanulm-okat kezdett, 1330: fölvette a tonzúrát, majd vsz. a kisebb rendeket is. 1330-47: a Colonnák, 1353-61: a Viscontiak szolgálatában állt, hogy szabadon tanulhasson és írhasson. 1337-52: a Vaucluse forrás völgyében teljes visszavonultságban élt. XII. Benedekhez (ur. 1334-42) írt költeményéért, melyben a Rómába való visszatérésre buzdította a p-t, knk. javadalmat kapott. Eklogák és episztolák mellett írt egy nagyobb bölcseleti művet is (De vita solitaria). 1341: a római szenátus költői babérkoszorúval jutalmazta. A felajánlott ppi széket és a firenzei főisk. katedrát is elutasította, utóbbiért apja elkobzott javait is visszaszerezhette volna. A Viscontiak szolgálatában többször járt diplomáciai küldetésben a ném. és fr. udvarokban. 1362 u. Padovába költözött, majd házat kapott Velencében a Velencei Közt-tól, amiért híres humanista magánkvtárát a városra hagyta. Elsősorban latinult írt, mégis a Canzoniere olasz nyelvű költeményei tették az olasz líra megalapítójává és a humanisták példaképévé. Plátói szerelmi költeményeit Laurához (vsz. Hugo de Sade márki feleségéhez) írta, akit 1327: Avignonban látott meg. **

KL IV:3. - LThK 1993. VIII:86.