parúzia (gör. parouszia): általános értelemben eljövetel, látogatás; dogmatikai értelemben a →végső dolgok legfontosabb eseménye, Krisztus második eljövetele. Akkor a dicsőséges Krisztus újra eljön hatalommal és dicsőséggel, feltámasztja a halottakat, megtartja az →utolsó ítéletet: örök boldogsággal jutalmazza a jókat, és örök kárhozattal bünteti a gonoszokat, és országát átadja az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenben. -

I. Az ókorban az →epifániához hasonló uralkodói látogatás. A hellén korszakban a király hivatalos látogatása egy városban v. tart-ban. E látogatás alkalmával megjavították az utakat, újakat építettek, külön adót szedtek és nagy ünnepségeket rendeztek. A császárkorban a ~ új korszak kezdete volt, érmeket vertek, emlékműveket emeltek és ünnepet rendeltek el, hogy emlékezete megmaradjon. A ~ a lakosságra súlyos terheket rótt, mégis sokak számára örvendetes esemény volt, mert alkalom nyílt arra, hogy panaszaikat v. kéréseiket az uralkodó elé terjesszék. -

II. A Szentírásban. 1) Az ÓSz-ben (LXX) a ~ szó 'megérkezik' jelentéssel csak Neh 2,11 (Nehemiás Jeruzsálembe); Jud 10,18 (Judit Holofernész sátrához); 2Mak 8,12 (Nikánor seregével Júdeába) és 15,21: (Nikánor és Makkabeus Júdás tárgyalásra) fordul elő. Azonban Jahve eljövetele, ~ja Izr. tört. tapasztalata és reménye volt. A nép az Egyiptomból való kivonuláskor, a szövetségkötéskor, a vándorlás és későbbi tört-e folyamán megértette, hogy Isten ura a tört-nek és szükség idején közel van népéhez. A próf-k figyelmeztették a népet, hogy elérkezik Jahve napja (→Úr napja), amelyen számon kéri az emberek tetteit és megfizet népe ellenségeinek (Ám 5,18; Jo 1,15; Iz 2,12-22). Isten ~jának tehát kettős értelme van: büntetést és jutalmat hoz. Egyetemes ítélettel helyreállítja Isten megsértett jogát, és érvényt szerez hatalmának (Iz 34,8). Ebben a megújulásban nagy szerepet játszik majd a Messiás, aki az ég felhőin jön mint az →Emberfia (Dán 7,14), akinek királysága örökre megmarad (Zsolt 110). - A késői zsidó irod. egyik fő témája az eljövendő korszak, a Messiás napja, de egyöntetű tanítás nem alakult ki róla (→apokaliptika). Emlegetik a katasztrófákat, az üldöztetést, a jók és a rosszak küzdelmét, a próféta megjelenését és a →Messiás szerepét, kinek alakja hol próf., hol papi, hol uralkodói vonásokat mutat. -

2) Az ÚSz-ben a ~ az igehirdetés lényegéhez tartozik (Mt 24; ApCsel 3,20; Jn 21,22). Jézus személyében megvalósul Isten kir. uralma és kinyilvánul istenfiúi méltósága. Földi életében hatalma még rejtve volt, de csodái és feltámadása a hívők számára már bemutatták dicsőségét, amely az idők végén véglegesen kinyilvánul. ~ tehát a végső és teljes megnyilatkozás (epiphania) lesz (Tit 2,11-14; 2Tesz 2,8) és meghozza a végleges üdvösséget. Idejét azonban nem lehet megmondani, mert az titok (Mk 13,32; 1Tesz 5,2). A Szentírás még próf. stílusban beszél róla, s a közeli eljövetelre utalás a bizonyosságnak s annak is kifejezése, hogy a tört. már belépett végső fázisába, azért szükséges a készenlét és a virrasztás. De a ~ a hívőknek vigasztalás is lesz, mert meghozza a teljes igazságszolgáltatást. - Ha az ap-ok úgy beszélnek, hogy a ~ még az ő életükben bekövetkezik (1Tesz 4,15), saját emberi reményükre utalnak, és nem a kinyilatkoztatást közvetítik, hiszen azt is hangoztatják, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. A ~ eltolódása nem okozott törést az Egyh-ban, mert a várakozás egyszerre ki tudja fejezni az éberséget és a szeretetet. Ez tükröződik a lit-ban (Marana-tha, 1Kor 16,22), a keresztségben (Róm 6,3-4) és főleg az Euch-ban (1Kor 11,26). A várakozás arra is figyelmeztet, hogy a hívő nem adhatja át magát egészen a világ javainak (1Kor 7,29), s hogy az időt jól kell fölhasználnia (Ef 5,15). - A szentírási helyek azonban nem akarják a ~ valódi képét elénk vetíteni. Jézus istenfiúi hatalommal érkezik, s ezt az ÓSz-ből vett színekkel ecsetelték. Ott Isten közeledését mutatják be az angyalok harsonájával, az ég felhőiben és kozmikus katasztrófákkal. Mindez az isteni hatalom termfölöttiségének a kifejezése. - A dogmatikai értelmezésben a ~ kifejezés nem pontos. Ő ui. már nem ebbe a földi tört-be jön vissza, hanem lezárja és megadja végső termfölötti célját. Tehát inkább a világ megy őhozzá, nem ő jön a világhoz. Isteni dicsősége rejtett módon megnyilvánult föltámadásában, megjelenéseiben, mennybemenetelében és a Szentlélek elküldésében, a ~ban minden teremtmény számára tapasztalható módon jelen lesz. - A ~ egyszerre jelenti majd a tört. lezárását, a holtak föltámasztását és az ítéletet. Mint az üdvtört. kifejlete teljesen Isten szabad tette, azért titkába a teremtett értelem nem hatolhat bele. Amikor azonban az ítéletet emlegetjük, akkor is szem előtt kell tartanunk, hogy a ~ Isten szeretetének megnyilatkozása lesz. Minden teremtmény látni fogja, hogy Isten valóban szerette a világot, és célhoz vezette. Az ígéretek teljesedése is ennek bizonyítéka lesz. - A Szentírás alapján szoktak beszélni a ~ előjeleiről is: az evang. hirdetése az egész világon (Mt 24,14); Izr. megtérése (Róm 11,25); az Antikrisztus föllépése (2Tesz 2,3); tört. és kozmikus katasztrófák (Lk 2,25) stb. De ezek inkább csak arra utalnak, hogy az Egyh-nak még lesz tört. élete, vagyis a vég bekövetkezése előtt sok dolognak meg kell történnie. Pl. az evang. hirdetése az egész világon olyan jelenség, amit nem lehet egy időpontra összpontosítani, hiszen már évsz-ok óta hirdetik mindenfelé. Hasonló bizonytalanság marad a többi „előjelnél” is. - Ikgr. A ~ jele az égbolton megjelenő kereszt és az ítélő Krisztus számára előkészített trónus, →hétoimaszia. Az epifániával együtt tp-kapukat v. egész homlokzatokat kitölthet. G.F.

Kirschbaum III:384. - LThK VIII:120. - Sachs 1980:276. - BL:1430. - Schütz 1993:308.