pergamen: írás céljára kikészített juh- vagy bárány-, kecske-, borjú-, esetleg más állatbőr. Nevét feltalálási helyéről, Pergamonról kapta. Plinius szerint ui. II. Eumenész (ur. Kr. e. 197-159) szorgalmazta készítését, hogy az egyiptomiak által akadályozott papiruszbehoztal hiányát pótolni tudja. - A ~ kezdetben nagyon drága volt, de Kr. u. a 4. sz: leesett az ára, és a könnyen töredező →papirusszal szemben általánosan elterjedt. Annyira azért nem volt olcsó, hogy ismételten fel ne használták volna, ha erre lehetőség nyílt (→palimpszeszt). Nemcsak →könyvtekercsnek göngyölték össze, hanem - mert elég kemény volt - hamarosan könyvet (→kódex) készítettek belőle. A Bibliában csak a 2Tim 4,13 utal a ~re. - A megtisztított bőrt mészpéppel bekenték, majd korpacsávában mésztelenítették, a szőrt, gyapjút leszedték, a szőrtüszőket késsel kikaparták. Ismét mésztejben állasztották, a hús kivakarása után szárítókeretre feszítették. Miután késsel simára vakarták, faggyúval és krétaporral bedörzsölték, végül tajtkővel simára csiszolták. Kétféle pergamen dívott: D-en ált. kecske- v. birkabőrt használtak, a bőrnek csak egyik oldalát tették írhatóvá (D-i hártya). ÉNy-on ált. a vastagabb borjúbőrt használták, és mindkét oldalát írhatóvá tették (É-i hártya). - Eu-ban a 4-6. sz-tól általánosan használták. A 13-15. sz. során egyre ritkábban, csak a jelentősebb iratokra korlátozódott, majd végleg kiszorította a kínai eredetű, arab közvetítéssel Eu-ba került papír, a növényi rostnemez (→papírkészítő). Sz.V.-R.É.

Nagy-Türk: Kv-kötés. Bp., 1957. - BL:1472.