polaritás (a lat. polus, 'sarkpont' szóból): a fizikából eredő filozófiai fogalom: az ellentétes viszony sajátos esete, ahol (az ellentétes vagy ellentmondó viszonnyal ellentétben) a két, egymással a lehető legteljesebben szembenálló létmozzanat mindenestől egymásra irányul. - A meghatározott másikra való irányulás mindkét pólus fő alkotóeleme, korrelációban és feszültségi egységben állnak egymással. A ~ mélysége attól függ, hogy létezők közti, létezőn belüli v. lételvek közti belső viszonyról van-e szó. Szellemtört-ileg legősibb formája a „jin és jang” kettőse (ffi és női elv) a kínai gondolkodásban. ~t fejeznek ki az égi és a földi istenségek ellentétpárjai is a mitológiákban. Napjainkban főleg a →mélylélektan tételez fel hasonló „alap~”-okat a lélek mélyén (vö. animus és anima kettőssége Jungnál), ezért sokan a mitológiákat is archetípusok fényében értelmezik. Az eu. gondolkodásban Hérakleitosz fogalmazta meg először, hogy a →kozmosz ellentétek összhangjára épül. Az arisztotelészi-tomista bölcs. egész sor ilyen ~t állított föl (lényeg és létezés, anyag és forma, potencia és aktus, test és lélek kettőssége), melyek a véges létezők szerkezetéhez tartoznak. A fény-metafizika - metaforikus formában - világosság és sötétség kettősében látja az alap-~t. Kant nyomán (aki szerint a vonzás-taszítás az anyag lényegéhez tartozik) a ném. idealizmus elsősorban term-magyarázó elvnek tekinti a ~t. A kategóriát a perszonalista irányok ma az →én-te kapcsolatra alkalmazzák elsősorban. Guardini fönn és lenn kettősségéről beszélt, Przywara tárgy és alany, lét és valamivé-válás, személy és forma nem annyira sztatikus, mint dinamikus ~airól, amelyek ti. mind továbblendítik a létezőket a végtelen felé. Jaspers a tudaton belül végesség és nyitottság egységét fedezte föl, Heidegger föld, ég, isteni, halandó „négyesének” „tükör-játékát” írta le. Bár sokaknál keveredik a ~ és a →dialektika szempontja, a különbséget úgy húzhatjuk meg, hogy utóbbi azt föltételezi: minden egyetlen lételvből, esetleg az abszolútumból fejlődik ki, szükségszerű kiáradással, esetleg tükröződési formákon keresztül, míg a ~okkal azt fejezzük ki, hogy a konkrét valóság, a konkrét történések ellentétes, mégis korrelatív mozzanatokra épülnek, amelyek a dolgok belső meghatározottságai, épp ezért ezeket sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem lehet megkerülni, „fölülmúlni”. Cs.I.

LThK VII:581.