politika (a gör. polisz, 'város' szóból): a →közjó okos szolgálata. - A kormányzók és kormányzottak közötti igazmondás, a nyilvános adminisztráció áttekinthetősége, a közügyek szolgálatában a pártatlanság, a pol. ellenfelek jogainak tiszteletben tartása, a vádlottak jogainak védelme a kollektív vádak és elítélések ellen, a közpénzek becsületes és helyes kezelése, a vagyonszerzés tiltott v. méltánytalan eszközeinek, a hatalom mindenáron való megtartásának és növelésének elvetése olyan elvek, melyeknek első gyökere és egyedülálló sürgőssége a személy transzcendens értékében és az állam működésének objektív erkölcsi követelményeiben található. Valahányszor ezeket nem tartják tiszt-ben, meginog a pol. együttélés alapja, s fokozatosan az egész társad. élet válságba kerül és fölbomlik (Zsolt 13,3-4; Jel 18,2-3.9-24). - Miután sok országban megbuktak azok az ideológiák, melyek a ~t a világ totalitárius fölfogásához kötötték (közöttük első a marxizmus), ma nem kisebb veszedelem fenyeget arra, hogy megtagadják az emberi személy alapvető jogait és a ~ban fölszívódjék a vallási kérdés, mely minden ember szívében lakik: ez a demokrácia és az etikai relativizmus szövetségének veszedelme, mely a polg. együttéléstől elvesz minden erkölcsi fogódzópontot s, még mélyebben, megfosztja az igazság elismerésétől. Ugyanis „ha nincs végső igazság, mely irányítja és vezeti a pol. cselekvést, nagyon könnyű hatalmi célok eszközévé tenni az eszméket és meggyőződéseket. Miként a tört. mutatja, egy értékek nélküli demokrácia könnyen átfordul nyílt v. rejtett totalitarizmussá. Így az erkölcs, mely az igazságra alapszik és az igazságban kitárul a hiteles szabadság előtt, a személyes, családi, társad. és pol. élet minden területén eredeti, pótolhatatlan és igen nagy értékű szolgálatot tesz, nemcsak az egyes személynek, hogy gyarapodjék a jóban, hanem a társad-nak is igaz fejlődése érdekében. - Minden intézmény, kimondatlanul is az emberről és céljáról alkotott elképzelést követ, amelyből származtatja ítéleteinek kritériumait, saját értékrendjét és viselkedési formáit. A társad-ak nagy része az intézményeket az embernek a dolgokkal szembeni elsőségére alapozza. Csupán az istenileg kinyilatkoztatott vallás ismerte föl világosan Istenben, a Teremtőben és Megváltóban az ember eredetét és rendeltetését. Az Egyh. arra hívja a közhatalmat, hogy ítéleteit és döntéseit az Isten és ember ezen igazságának inspirációjához igazítsa. Azok a társad-ak, amelyek nem veszik figyelembe ezt az inspirációt, v. az Istennel szembeni függetlenségük nevében elutasítják azt, arra kényszerülnek, hogy hivatkozási alapjukat és céljukat önmagukban keressék v. ideológiáktól kölcsönözzék. Nem tűrvén a jó és a rossz objektív kritériumának állítását, a tört. tanúsága szerint bevallva v. alattomosan, az ember és sorsa fölött totalitárius hatalmat gyakorolnak (vö. CA 45-46). - Az Egyh., amely küldetésénél és illetékességénél fogva semmilyen módon nem elegyedik a pol. közösséggel, az emberi személy transzcendentális jellegének egyszerre jele és biztosítéka. Küldetéséhez tartozik, hogy „mindig és mindenütt legyen meg az a joga, hogy igazán szabadon hirdesse a hitet, adhassa elő szociális tanítását, akadálytalanul teljesíthesse hivatását az emberek között, s erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a pol. rendre vonatkozó dolgokról is, amennyiben megkövetelik az emberi személy alapvető jogai v. a lelkek üdvössége; s közben használhassa mindazokat az eszközöket - de csakis azokat -, melyek a korhoz és a körülményekhez mérten összhangban vannak az evangéliummal és mindenki javával.” (GS 76) **

Kecskés 1943:140, 275, 307. - VS 101. - KEK 2244-46. - Hittani Kongregáció: Állásfoglalás a ~i tevékenységgel kapcsolatban. 2003.