pásztorbot, püspökbot (lat. baculus pastoralis, virga, cambuta, ferula): 1. a →pásztor terelő és hajtó, támadó és védekező eszköze. A Szentírásban először →Támár tört-ében fordul elő mint zálog, amit →Júda személyes ismertetőjegyként adott át neki (Ter 38,15-26). A Zsolt-ben Isten gondviselő hatalmának (pl. 22,4), a próf-knál a kir. hatalomnak a jele (Iz 10,5.15; Jer 48,17; Ez 29,6, Zak 8,4). - A magyar hagyományban a ~ a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott ~ra a pásztor rávetette subáját v. szűrét, s ennek árnyékába húzódott. A gulyás ~ja mellig érő, kb. 1,5 ujjnyi vastag, lefelé vékonyodó, a marha után dobva terelte a jószágot. A lóhátról terelő kunsági gulyásnak külön vaskengyelvégű vékony botja is volt, a gajló, mellyel a lóhátról eldobott ~ot leszállás nélkül föl tudta venni. - A kondás v. csürhés ~ja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, szintén dobva használta terelésre. A Dunántúl Ny-i felén és a Felföldön ném. eredetű, vascsörgővel, lánccal ellátott görbe terelőbotot (csörgősbot) is haszáltak a csordások és csürhések, melyet ijesztésül megráztak v. a jószág után dobták. - A kezes, igás jószág terelésére szolgált az ösztöke, egy hosszú vessző, végébe szeggel az állat szurkálására, ösztönzésére. A bivalyt is kihegyezett v. szöges végű bottal szurkálták. - A juhász ~ja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- v. rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette és díszesre faragta, az alföldi pásztor a díszes vas- v. rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára. - 2. a püspöki méltóság és hatalom jelvénye. Kölnben őrzik Szt Péter ap. ~ját, mely egyenes →bot. A latin szertartásban felül kampóban végződő bot. Bizánci megfelelője a →patérissza. Kezdetben a lit-n kívül használt joghatósági jelkép. Első emlékét a 7. sz: Hispániából, megáldásának és átadásának formuláit a 10. sz-tól ismerjük. A 9-11. sz: ált. világi hatóság adta át a pp-nek (→invesztitúra). A lit-ban a 11. sz-tól használatos, kezdetben a tp. szentelésénél és körmenetekben. - Anyagára nem volt pontos előírás, de legtöbbször elefántcsontból v. nemesfémből készült (Bernward-~, Hildesheim, ezüst, 1010 k.), növényi mintákkal v. alakokkal díszítették. A 13. sz-tól kampójára szögletes kendőt erősítettek, hogy ne érintsék csupasz v. nedves kézzel a ~ot. - II. János Pál p. ~ja feszületben végződik. - Pp-ök, Aquinói Szt Tamás (lábánál) attrib-a. - Magyar püspöki címeren először Héderváry János győri pp-nél (1386-1415) jelent meg, majd 1410: Pál szerémi pp. címerén már a →mitrával, 1414: Benzi András kalocsai érs. címerpajzsán kereszttel, süveggel együtt. Annak ellenére, hogy főpapjaink a ~ot már a 15. sz. elején kezdték címereiken alkalmazni, ált. használata csak a 17. sz. végére, de jobbára csak a 18. sz-ra tehető. Elhelyezésére nem volt szabály, így hol a pajzs közepén egyenesen, hol jobb v. bal oldalán harántosan helyezték el; csigáját jobbra befelé v. balra kifelé fordítva. Ismerünk olyan címert is, amelyen a ~ a pp-süveg szarvai között tűnik elő. - A méltóságjelek elhelyezésére még egy címertani szokás alakult ki: a pp-ök, érs-ek és pátr-k címerén a ~ot a pajzs bal oldalán úgy ábrázolták, hogy csigája kifelé, azaz a joghatóságuk alá tartozó nép felé forduljon. Az apátok és prép-ok joghatóságukat csak apátságukon belül gyakorolhatják, ezért botjuk volutáját befelé fordítva kell ábrázolni és a címerpajzs jobb oldalára kell helyezni. Ez csak hagyományos szokássá vált, főként Ny-Eu. főpapjai körében. Ált. a m. főpásztorok erről sem a múltban, sem a jelenben nem vettek tudomást, címereikre a méltóságot jelképező kereszt, mitra és ~ többnyire olyan ötletszerű elrendezésben került, ahogy a címert rajzoló grafikus helyesnek v. ízlésesnek gondolta. A ppi szert-rend valóban előírja, hogy egyhm-jében a pp. lit. öltözetében, ünnepi szert-ok alkalmával ~ját mindig fordítsa a gyülekezet felé, de arról, hogy ezt a címereken is ki kell fejezni, egyetlen p. és a kánonjog sem írt elő semmilyen utasítást. VI. Pál p. 1969. III. 31: Instructiójával megszüntette a mitra és a ~ ábrázolását a főpapi címereken, a méltóság jelzésére csupán a keresztet hagyta meg. A ~ a selyemkendővel csak az apátok, prép-ok címertani méltóságjelzéseként maradt meg, kereszt és pp-süveg nélkül. **-G.M.

Kühár-Radó 1933:333. - MN II:91. - LThK 1933. II:378; 1993. II:508. - Sachs 1980:167.