Rig-véda: vallásos himnuszok gyűjteménye, a →hinduizmus ősi szövegeinek (→védák) legrégibb rétege. - Kr. e. 1500-1000: ÉNy-Indiában, az Indus felső vidékén keletkezett, 10 kv-ben kb. 1020 himnuszt tartalmaz. A himnuszok könyörgések az istenekhez, melyeket a szert-t végző papok énekeltek, akik külön kasztot alkottak, hivataluk apáról fiúra szállt, s imájuk titokzatos erővel bírt. - A ~ himnuszai a természeti erőket megszemélyesítő istenekhez szólnak, kiknek egyénisége és működési köre korántsem domborodik ki oly élesen elhatárolva, mint az a politeista vallásokban szokásos. Gyakran ugyanazokat a tetteket különböző isteneknek tulajdonítják. A különböző nevek mögött az egy Isten hite szunnyad. Ezért a ~ vallása a →monoteizmus és a →politeizmus közti →henoteizmus. Leggyakrabban fordul elő Indra, a légköri tünemények istene, később hadiisten, kinek Brihaspati v. Brahmanaspati a házi papja; Agni a tűz-isten, Visnu a Napisten, Usasz a hajnal istennője, Varuna a mindent észrevevő bíró, akitől a világrend (Rita) is ered; Rudra, a későbbi Siva, a harag istene. Az emberek és az istenek kölcsönösen egymásra vannak utalva: az istenek szükségleteit elégítik ki az áldozati ajándékok és az imák, különösen a részegítő szoma-ital, mely Indrát a hőstettekre képesíti. - a) A világmindenség rejtélyét fejtegető ének (I. 164) a természeti jelenségek titokzatos változásait, valamint az áldozati szert-ok és a világrend közt fennálló összefüggést az Egy-re vezeti vissza, melyet a költők ugyan sokféleképpen neveznek, de Agni, Jáma, Matarisván ugyanannak az Egynek különböző nevei. - b) Nagyobb függetlenséget árul el a mitológiától a teremtés himnusza (X. 129), mely nyíltan felveti a lét eredetének a kérdését. Az ősállapot nem lehetett a lét teljes hiánya. Mielőtt a világ lett volna, csak az Egy (tadékám) létezett. Egyedül lélegzett, de lélegzete nem a fizikai lény sajátságos életmegnyilvánulása, hanem a „leheletnélküli lélegzés”. A belső hév (tapasz) ereje adott neki létet. A szellem (manasz) első kiáradása a vágy (káma = érosz), mely a világ teremtésének lett a princípiuma. Így „a létező gyökerét a nemlétezőben találták meg a bölcsek elmélyedéssel kutatván szívükben” (4. vers). Miután a következő versben a szerző homályosan az őselv kettéosztását jelöli meg a világ keletkezésének okául, mintegy visszariadva az ezzel az állítással felmerülő kérdések nehézségétől, lemond a reményről, hogy bárki is biztos tudással rendelkezhetne a teremtés mikéntjéről. Nem tudhatják azt az istenek sem, mert maguk is teremtett lények. Csak aki a legmagasabb égben, a világ felett őrködik, tudja azt, talán még ő sem. A bölcseleti absztrakció meglepő élességét itt abban találjuk, hogy a szerző az Abszolútumra csak bizonyos óvatossággal és megszorított értelemben alkalmazza a tapasztalati világ jelenségeiről általában állított sajátságokat. - c) A „kérdező-himnusz” (X. 121). minden versszaka végén refrénszerűen visszatér az ismeretlen Istent kereső költő kérdése: ki az az Isten, hogy neki áldozatot bemutatva szolgáljunk? Öröktől való, ő teremtette az ősvizeket, melyekbe elmerült, s az aranytojásból megszületett. Mint a világ egyetlen ura vetette meg az ég és a Föld alapjait, hatalma hozta létre a hófedte hegyeket, a tengert és az égitesteket. Ő ad mindenhez erőt, neki engedelmeskednek még az istenek is, az ő segítségét kéri a harcosok serege. Hatalma teljében tekinti át az ősvizeket, melyekben az áldozat csírái pihennek. Későbbi betoldás az ismeretlen Istent Pradzsápatival azonosította. - d) Két himnusz (X. 81, 82). Visvakarman (mindentalkotó) néven emeli ki az őslétező teremtő tevékenységét. - e) A világegyetem panteisztikus magyarázatát mítosz formájában a purusa-himnuszban találjuk meg a legkifejezettebben (X. 90). A mindenséget úgy írja le, mint egy hatalmas emberi organizmust. Az őslényt egyszerűen embernek, purusának nevezi, kinek teste a világegyetem: feje az ég, szeme a Nap, lehellete a szél. Mint ezerszemű, ezerfejű óriás fogja át a világot, melynek minden jelensége a purusa tevékenysége, de a látható világ testének csak egynegyede, háromnegyedrésze halhatatlan és a fizikai világ fölé emelkedik. - Az egyetlen világelv véges és végtelen létmódjának értelmezése irányában az első szerény kezdet ez az ősi himnusz. - Etikai tekintetben a himnuszok sürgetik a rendhez (Rita) való alkalmazkodást. Isten törvényének megtartása az erény, a vele való szembehelyezkedés a bűn (V. 85, 7). A himnuszok előírják az imákat, a szert-okat, melyek pontos megtartásától függ a világ java. Az erények közül különösen a vendégszeretet részesül nagy dicséretben (VIII. 6, 5; I. 2, 6). A boszorkányság, a házasságtörés a legsúlyosabb bűnök. A jók haláluk után az örök fényesség hazájába jutnak, hol Jáma, az első ember uralkodik felettük. A gonoszok rossz sorsára is történik utalás. A →lélekvándorlás hite csak a későbbi kor szülötte. **

Kecskés 1943:19. - König 1985:188.