🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > R > Román
következő 🡲

Román, Szt (Gallia, 5. sz. eleje-463): apát. - Jómódú keresztény család sarja. Szerz. lett, majd 35 é. korában remeteéletet kezdett a Jura-hegységben. Idővel társult hozzá öccse, (Szt) Lupicinus, később mások is, s rövid időn belül két ffi (Condat és Lauconne) és egy női ktort is alapítottak, melyeket ~ és Lupicinus közösen kormányoztak. ~t Szt Hilarius szent. pappá. A hagyomány szerint bélpoklosokat gyógyított.  - Ü: febr. 28. **

Schütz I:217.

Román, Adame Rosales, Szt (Teocaltiche, Jalisco áll., 1859. febr. 27.-Teocaltiche, 1927. ápr. 21.): plébános, vértanú. - A guadalajarai érsség papjává sztelték, Nochistlán (Zacatecas áll.) plnosa lett. A tanyákon élők számára kpnákat épített, hogy az Oltáriszentség közelében lehessenek. Az üldözés idején elrejtőzött és titokban látta el híveit. Felfedezték rejtekhelyét és éjszaka fogták el. A vele együtt kivégzésre vitt szökevény katonát még próbálta megtéríteni, majd lelőtték. - II. János Pál p. 24 társával együtt 2000. V. 21: avatta sztté. →mexikói vértanúk **

Román Anna M. Ambrosia, ASzFL (Taksony, Pozsony vm., 1881. dec. 1.-Radna [Máriaradna], Ro., 1949. jan. 14.): szerzetesnő. - 1903. VI. 1: Bpen lépett a kongr-ba. 1906. VIII. 12: első, 1931. VIII. 15: örök fog-át uo. tette. Máriaradnán betegápoló. r.k.

Román Antal (Felsősárad, Ugocsa vm., 1910. dec. 25.-Ungvár, 1990.): g.k. parókus. - 1943: Bruszturán szolgált. Kökényesi (Ternove) parókusként 1949. V: az aposztázia elutasítása miatt letartóztatták, 25 év munkatáborra, 5 év jogfosztásra és vagyonelkobzásra ítélték. Ungvárról VIII. 26: szállították a GULAG-ra. 1955. XI: rokkantként tért haza, 1973-ig Ungváron raktári munkás. 88

Pilinyi 1943:58. - Hetényi Varga I:514. (*Felsősárad; Bruszturán par.) - Dupka 1993:64. (*Nagyrákóc-Sárdik; kökényesi [Ternove] par.)

Román György (Zebegnyő, Zemplén vm., 1910. jún. 25.- Őrhegyalja, 1979.): g.k. parókus. - 1943: Pálosremetén szolgált. 8 gyermek apja, őrhegyaljai (Mukacseve-Podhorjani) parókusként 1949: az aposztázia elutasítása miatt 25 év munkatáborra, 5 év jogfosztásra és vagyonelkobzásra ítélték. Karagandai (Kazahsztán) lágerekben építőmunkásként dolgoztatták, 1956: tért haza. 88

Pilinyi 1943:61. - Hetényi Varga I:515. (*Zebenyő) - Dupka 1993:64.

Román János (Nagyrákóc, v. Ugocsa vm., 1921. máj. 12.-): g.k. parókus. - 1946: pappá szent, a máramarosi Szuhabaranka parókusa. a g.k. vallás betiltása után Beregszászon kőműves, Kovácsréten és Salánkon favágó, közben titokban gyakorolta papi hivatását. Kövesligeten 1951. III. 3: provokátor besúgására egy esketés után letartóztatták, VI. 8: 25 év munkatáborra, 5 év jogfosztásra és vagyonelkobzásra ítélték. 1951: Lembergben, 1952: Omszkban raboskodott, 1956. V. 18: szabadult. 1961-ig az egresháti szovhozban dolg. és mezőgazd. technikumot végzett, agronómus okl-et szerzett. 1964-81: nyugdíjazásáig a nagyszőlősi szőlőszovhoz agronómusa. Közben illegálisan gyakorolta hivatását. Első nyilvános miséjét 1989. IV: tartotta a nagyszőlősi temetőben, több mint 600 hívő részvételével. Nagyszőlősi parókusként azután is a szabad ég alatt, a pravoszlávok birtokolta g.k. tp. előtt tartotta az istentiszt-eket. 88

Hetényi Varga I:515. - Dupka 1993:64. (Szuhabronykai [-Boronyka] par.)

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.