reneszánsz (fr. renaissance, ol. rinascimento, 'újjászületés'): az antik kultúra újjászületése Nyugat-Európában 1400-1640 között. - A Nyugat eredetileg az antik filozófusok irataihoz az →arabok révén jutott, akik azokat a saját eszmevilágukhoz idomított formában közvetítették a 7. sz-tól. A 12. sz. végétől már →Arisztotelész eredeti műveit is ismerték Ny-on. A klasszikus gör. művelődés egész bősége a 14-15. sz: a törökök elől Itáliába menekülő gör. tudósok által került Ny-ra. -

1. A ~ világszemlélete. Az antik alkotások kezdetben a forma, a kifejezés tökéletességével hódítottak, majd az antik világ gondolkodásmódja is meghonosodott. A ~ gondolkodás azonban nem elégedett meg csupán az ókori rendszerek felújításával. A gör. szellem hatalmas kifejezőkészsége inkább ösztönzésül szolgált arra, hogy világképét a saját lelke eszméi szerint rajzolja meg. - A skolasztika és a ~ határán Nicolaus →Cusanus világképe a misztika, az →újplatonizmus, a →nominalizmus, a →humanizmus és a →tomizmus elemeiből állt össze, és a ~ születő eszmevilágának minden jellegzetes vonását magán viselte. A mat. módszernek az arisztotelészi szillogisztika helyébe emelésével, a végtelen uralkodó gondolatával, a világegyetem belső egységének, az ember nagyságának a hirdetésével Cusanus igazi ~ gondolkodó, aki a kerségben törekedett kibékíteni az újkori és a kk. szellem ellentétét, fenntartva Isten és a világ különbözőségét. Cusanus után azonban a teozófikus természetszemlélet (→teozófia) egyre jobban elmosta a véges és a végtelen határait. Giordano →Bruno (1548-1600) a skolasztikát (→Rajmundus Lullus kivételével) kevésre becsülte, Arisztotelésznek engesztelhetetlen ellensége volt, és már nyíltan →panteizmust hirdetett. A ~ eszméket a ker. világkép kereteibe igyekezett összefogni Tommaso →Campanella OP (†1639) is. -

2. A ~ etikáját az ember egyre fokozódó öntudata jellemzi (ennek jele a Prometheus-monda folytonos visszatérése is a ~ íróknál). Már Cusanus vallotta, hogy bár nem az emberi szellem hozza létre, de az értékeli a dolgokat; az ember nélkül a teremtett világnak tehát nem lenne értéke. →Pico della Mirandola az ember nagyságát abban látta, hogy önmagát szabadon alakítja: ha az érzékiséget követi, állattá, ha az észt fejleszti ki, angyallá és Isten fiává lehet. Ficinus szerint az ember nem szolgája, hanem versenytársa az alkotó természetnek. - Míg a korábbi humanisták az emberi nagyság teljességét Krisztushoz, az Istenemberhez való hasonulásban látták, ez idővel egyre lazábbá vált: Bruno már csak annak tulajdonított értéket, amihez az ember nem Isten kegyelméből, hanem a saját erejéből jut; Montaigne az erkölcsi magatartáshoz elegendőnek tartotta, ha az embert a helyes önismeret vezeti, eszménye az autonóm ember, aki Isten kegyelme nélkül a saját erejéből is boldogul. A →szabadság fogalmának ugyanakkor nem kis akadálya volt az averroisták végzet-hite (→Averroës), amit a →gondviseléssel próbáltak feloldani. Pomponazzi a sztoikusok nyomán a fátummal azonosította a gondviselést. - A ~ gondolkodói a →kozmosz egységének gondolatát átvitték az emberiség vallási egységére is, ami a gyakorlatban a vallási →tolerancia mellett a vallási →közöny kifejlődéséhez is vezetett. Cusanus a különböző vallások azonos vonásaira mutatott rá, Ficinus egy fil. vallástól remélte a nemkeresztény gondolkodók megnyerését, s az egyetemes vallás gondolata Picónak is kedves eszméje volt. A ném. humanisták vezére, →Erasmus kijelentette, hogy a kerség alaptanai azonosak →Platón, Cicero és →Seneca vallásával. -

3. A ~ természettudománya. Az arisztotelészi világkép →nominalisták által megkezdett kritikáját a ~ fölerősítette: a platóni apriorizmusra, a püthagoreusi számelméletre és a démokritoszi mechanizmusra alapozva a matematika és a természettudomány összekapcsolásával az arisztotelészi minőségi meghatározáson alapuló világkép helyébe fokozatosan a mennyiségi viszonyokra visszavezetett mechanikus világképet emelte. - Cusanus fölelevenítette a →püthagoreusok tanát, mely szerint az univerzum minden része egyetemes törv-eknek van alávetve. Bruno világszemléletében az univerzum határai már a végtelenbe vesztek, ezzel a világnak Arisztotelész által gondolt lezártsága is megszűnt. Egyidejűleg a tények empirikus vizsgálatának a követelménye is fölmerült, ez azonban kezdetben csak jámbor óhaj maradt, de a képzelet csapongó játékának tág teret engedett. Bernardino Telesio (†1588) mondta ki: „a természetet a saját, immanens elveiből kell megismerni”. Ezek az elvek nála az érzékelésben közvetlenül felfogható meleg és hideg, melyeket Isten által az anyagban teremtett aktív erőknek gondolt. - Az →újplatonizmus erős hatása nyilvánult meg a természet pánpszichista elképzelésében, melyet Telesio mellett a többi itáliai természetfilozófus (Cardano, Patrizio, Campanella) is vallott. A svájci származású, fél Eu-t beutazott →Paracelsus szerint a dolgokban az életszellem, az Archeus működik, s a gyógyítás lényege a külső erőktől szorongatott életelvnek a megerősítése. Nagy lendületet vett a már kk-ban is virágzó →alkímia is, melyben a →kén és a higany az őselem. Nettesheimi Agrippa (†1535) a →mágiába vetette minden bizalmát, a tud-t elvetette; Johannes Reuchlin (†1522) a mágia mellett a →kabala számmisztikáját hívta segítségül; titkos szerek, varázslatok, a bölcsek kövének a keresése nagy teret kapott. A tapasztalati érzék és a titkos erők iránti hiszékenység egybefonódásának érdekes példája Giambattista Porta (†1615), kit Johannes →Kepler a messzelátó feltalálójának tart, ugyanakkor Nápolyban az okkult tud-ok akad-ját is megalapította. - Az újkori termtud. jelentős úttörői azok a gondolkodók, akik a →matematika és a tapasztalat egybekapcsolásával törekedtek a →természettörvény megismerésére. A testek arányainak vizsgálata, a fizikai kísérletek már →Leonardo da Vinci (†1519) figyelmét felhívták a tapasztalat és a mat. összefüggésére, s megsejtették vele a mechanika és a mat. nagy jövőjét. Az új természetszemlélet alapját maradandóan Mikolaj →Kopernikusz (†1543) frauenburgi knk. vetette meg, fölismeréseit matematikailag Kepler igazolta. Számításainak a tényekkel megállapított összhangja vezette arra a belátásra, hogy a mat. a természet jelenségeire alkalmazható, melynek ismerettani alapját a platonizmus szerint értelmezte. Keplerrel állt összeköttetésben, s vele küzdött a kopernikuszi elmélet diadaláért →Galilei (†1641). Az ő fizikáját →Newton tökéletesítette, míg a Galilei által hipotetikusan fölállított mechanikus természetszemléletet a fil-ban →Descartes alkalmazta. Francis →Bacon célja a tud-ok gyökeres reformja volt, amihez az empirikus-induktív módszert tartotta az egyedül megbízható eszköznek. -

4. A ~ államelmélete. A skolasztikus metafizika tételeinek a megrendítésével az államfil. alapelvei is kérdésessé váltak. A nemzeti államok kialakulásával egyidejűleg felmerült az állami szuverenitás problémája, az országok társadalmának a reformáció által létrejött vallási megosztottsága előtérbe hozta a vallási tolerancia kérdését, a kk. testületi szellem helyébe lépő individualizmus az egyén és a közösség egymáshoz való viszonyának a megvilágítását sürgette. - Az ókor klasszikusainak az államfil. elméletek kialakításában is jelentékeny rész jutott. Niccolo →Machiavelli (†1527) (Polübiosz, Thuküdidész, Ovidius, Cicero és Arisztotelész nyomán) az áll. életben a hatalmat értékelte a legtöbbre, s ennek érdekében messzemenő erkölcsi engedményeket is tett. Úgy látta, hogy az állam élő organizmus, mely a virágzás és a hanyatlás csíráit hordozza magában, ami az államformák változását szükségszerűvé teszi: az egyeduralkodó (monarcha) céltudatos pol-jával létrejött királyság a tehetségtelen utódok kezében zsarnoksággá fajul, melynek az arisztokrácia vet véget; de az arisztokrácia uralma oligarchiához vezet, melyet a nép fölkelése tör le. A demokrácia viszont az anarchiában semmisül meg, melyből egy hatalmas egyéniség szabadítja meg az államot, s az egész folyamat ismét elölről kezdődik. Az áll. organizmusban érvényesülő szükségszerűség mellett viszonylagossá válik az államformák értéke, s így érthető, hogy míg Livius c. művében a köztársaság előnyét emeli ki, a csaknem ugyanabban az időben készült Il principében (1514) a monarchia áldásait hirdeti. Machiavelli az államot már nem vezeti vissza metafizikai principiumokra, mint a kk., hanem a benne működő immanens erőkből akarja törv-eit megállapítani. Ebben a törekvésben egyetért vele Jean Bodin (†1597), aki a népek jellemét az éghajlattal s a talajviszonyokkal magyarázza. Ez okozza szerinte, hogy a déli népek jobban ragaszkodnak a valláshoz, mint az északiak, melyeknél a nyers erőszak uralkodik, míg a mérsékelt égöv alatti népek az okosság, igazságosság és mértékletesség iránt fogékonyak. Az államformát a nép jellemének a figyelembevételével kell megállapítani. - Platónnak a ~ra gyakorolt nagy hatása mellett ideális államtanának is visszhangra kellett találnia. Az individualizmus erősödésével megfogyatkozó közösségi érzés, a vallási villongások, az önzés, az elpuhultság aggasztó tünetei fölkeltették a vágyat a boldogabb, ideálisabb állapot iránt. Morus Szt Tamás (†1535) Utópia államát platóni mintára gondolta el: az emberek az erkölcsi tökéletesség magas fokán vagyonközösségben élnek, türelemmel és békésen szétosztják és vállalják a munkát, a nők is részesülnek a pol. jogokban, a háborút senki sem kívánja. 1623: Campanella is a szeretetben látja a kommunizmus erejét (Napváros, 1625), de a Machiavelli által képviselt nemzetiségi elvvel szemben a pápa fennhatósága alatt álló, egy vallást követő egyetemes világbirod. létjogosultságát védte. - Az idealisták túlzásaival és a naturalisták relativizmusával szemben Johannes →Althusius (†1638), Albertus Gentilis (†1611) és Hugo Grotius (†1645) a ~ jog alapjait kutatta. Köztük a legjelentékenyebb jogfilozófus és államférfi, Grotius a →természetjog és a →pozitív jog megkülönböztetésével egyetemes jogelméletet teremtett (De iure belli et pacis, 1645). - Az individualizmus és kollektivizmus ellentétét a ~ államfilozófusai a szerződés-elmélettel próbálták áthidalni, mely a jog metafizikai alapjainak a fenntartásával a kor skolasztikusainál is visszhangra talált: az egyén jogait a közösséggel kötött szerződés korlátozza, s a köz az egyén jogainak védelmére kötelezi magát; a polgárnak jogában áll elhatározni, melyik valláshoz csatlakozzék; az áll. köteles a vallások egyenjogúságát elismerni. A humanizmus alapelvéből következő tolerancia elvében Campanella kivételével a ~ államfilozófusai mind megegyeztek. - Amos →Comenius (†1671) a nevelői munka lényegét a gyermek fejlődéséhez való tervszerű alkalmazkodásban látta (Didactica Magna, 1638). -

5. ~ és skolasztika. Az egy-eken és a kat. isk-kban a ~ forrongó korszakában is a →skolasztika maradt a tanítás tárgya. A nominalisták, tomisták, skotisták egymással éles dialektikai harcokat folytattak, de a humanistákkal érdemleges vitába nem bocsátkoztak. A humanisták főképp a skolasztika barbár latinságát vetették meg, a skolasztikusok viszont tartalomszegény stílusgyakorlatoknak nézték a humanisták bizonytalan próbálkozásait. A skolasztikusok feladata a reformáció által támadott hittételek védelme volt, nem bölcseleti, hanem a hitigazságok ter-én. A kor formai igényei és társad. eszméi iránt legtöbb megértést a sp. skolasztika mutatott. - A tomizmus a ~ idején jelentős teret nyert az egy-eken. 1490: a freiburgi, 1502: a lipcsei, 1520: a rostocki egy-ek Petrus Lombardus Szentenciás könyve helyett Szt Tamás Summa Theologicáját vezették be, s példájukat hamarosan követték más egy-ek is. 1567: Szt Tamás egyháztanítóvá nyilvánításával a tomista mozg. jelentősége még növekedett. A 15. sz: a tomizmus legjelentősebb előharcosa Joannes Capreolus (†1444), aki a skotisták és nominalisták ellen írta a Libri defensionumot. Pierozzi Szt Antonin (†1459) a Summa Theologica elvei alapján oldott meg számos társad. (gazd., nevelésügyi, pol.) kérdést. A legkiválóbb Szt Tamás-magyarázó, →Cajetan de Vio OP (†1534) Summa-kommentárjainak maradandó értékét bizonyítja, hogy az ő magyarázataival jelent meg a XIII. Leó p. (ur. 1878-1903) alatt kiadott Summa. - A ferencesek iskoláiban a skotizmust ápolták, melynek fő erőssége lett a Lucas →Wadding által 1625: alapított római skotista koll. A nominalisták tanait Gabriel Biel (†1459) Collectoriuma foglalta rendszerbe. A párizsi egy-en erősen elterjedt nominalizmust XI. Lajos 1471-i rendelete akarta letörni, de a tanárok tiltakozására a kir. 1481: visszavonta a tilalmat. A 16. sz. végével a nominalizmus a skolasztikán belül elvesztette jelentőségét. - A 16. sz: Spo-ban kapott új lendületet a skolasztika. A salamancai, alcalai, coimbrai egy-ek csakhamar a párizsi egy. versenytársai lettek, s a →trienti zsinat által elindított →katolikus megújulás legkiválóbb előharcosai spanyol skolasztikusok. A mozg. megindítói domonkosok voltak, de a jezsuita rend is Szt Tamást tekintette szellemi vezérének. De a Spo-ból kiindult skolasztikus ~ nem merült ki Szt Tamás kommentálásában, hanem a kor igényei kielégítésére a Summáktól különválasztott, önálló, szisztematikus műveket írtak, a humanizmus igényeinek megfelelő választékos stílusban fejezték ki gondolataikat. A humanizmus eszmevilágában való jártasságukat különösen jogfil. műveik bizonyítják. Francisco de Vitoria OP (†1546) Szt Tamás tanainak a kor által megkívánt formában való előadásával a salamancai egy. megújítója lett. Domingo →Soto Szt Tamás és Arisztotelész magyarázatánál már az új termtud. megállapításait is figyelembe vette. Vitoria legkiválóbb tanítványa s utóda Melchior →Cano, kinek De locis theologicis c. műve a pozitív tört. kutatás módszertana szempontjából alapvető jelentőségű. A Summa-magyarázat terén a domonkosok közül kitűntek még Medinai Bertalan (†1581) és Domingo →Bañez (a jezsuita Luis de →Molinával voltak nagy vitái). Joannes a S. Thoma (†1644) Cursus philosophicusa a fil. tud-ok rendszerébe foglaltan tanítja Szt Tamás bölcseletét. - A jezsuita skolasztikusok közt Francisco de →Suárez állt az élen. Új módszerű metafizikájára épülő rendszerét a prot. isk-kban is bevezették; államelméletét Grotius is méltatta. Petrus Fonseca (†1597), a „portugál Arisztotelész” több tanártársával együtt hatalmas Arisztotelész-kommentárt adott ki, a Cursus Conibricensiumot. Az alcalai kármeliták Cursus Complutensise szigorúan követi a tomizmus szellemét. - A jezsuiték tud. központja Itáliában a Szt Ignác által Rómában alapított Collegium Romanum lett. Itt tanított Franciscus Toletus (†1596), Gabriele Vasquez (†1604), Silvester Maurus (†1687), Bellarmin Szt Róbert (†1625) és Leonardus Lessius (†1623). - A skolasztika ezután fokozatosan az isk-kba szorult vissza, s csak a 19. sz. közepén nyerte vissza a fil. ter-én is jelentőségét (→neotomizmus). -

6. A ~ és a reformáció. A kk-hoz fűződő eszmetört. kapcsolatok megszakítását, s új gondolatirányok kifejlődését a →reformáció is elősegítette, melynek egyébként a ~ alakulására nem volt közvetlen hatása. A ~ vallásai a hiten alapuló megigazulást emelték rendszerük középpontjába, a fil-nak a vallás szempontjából nem tulajdonítottak nagy értéket, sőt határozott ellenszenvvel fogadták a humanisták minden vallás egyenlőségét hirdető deizmusát. →Luther (†1546) a késő kk. nominalizmus hatására a hit igazolását a vallásos élményben kereste és nem a fil-ban, mely szerinte a hit igazságai iránt teljesen vak. Értéktelen szofistának tartotta nemcsak a skolasztikusokat, hanem a gör. Arisztotelészt is (Narristotelésznek gúnyolta). Luthert szándéka ellenére Erasmus vitte be a fil. vitába, akinek a →szabad akaratról írt művére (Diatribe de libero arbitrio) azzal felelt (De servo arbitrio), hogy az embernek csak alacsonyabbrendű tevékenységei szabadok, a magasabb erkölcsi élet Isten akaratának az emberi akaratot megsemmisítő hatása alatt áll. - A prot. teol. rendszerbe foglalásához a fil-t először →Melanchthon (†1560) vette igénybe. Luthernél több bizalommal volt a humanizmus iránt →Zwingli (†1531), akit az újplatonizmus, Seneca, Cicero mellett a ~ gondolkodói is befolyásoltak. - A vallást és a fil-t egymással szoros kapcsolatba próbálta hozni Nicolaus Taurellus (†1606) prot. orvos, aki a fil-t a teol. alapjának, a teol-t pedig a fil. kritériumának és kiegészítőjének tekintette. A vallásos hitet és az ész által szerzett ismeretet velünk születetteknek, a lelket mikrokozmosznak, a világot egyszerű szubsztanciák harmonikus egészének gondolta. E gondolatai révén ismerte föl benne →Leibniz a saját rendszerének előhírnökét. - A protestantizmus a külső vallási tekintélyt elvetette, s az üdvösség bizonyosságát az alanyi élménybe helyezte, ezáltal a misztika jelentősége megnövekedett, egymás után tűntek fel a prot. misztikusok: Gaspar Schwenckfeld (†1561), Sebastian Franck (†1542), Valentin Weigel (†1544), s a legjelentősebb, Jakob Böhme. -

7. Művészetek. a) az Itáliában született ~ a →gótikus művészetet váltotta föl. A 15-16. sz: a →quattrocento központja Firenze, a →cinquecentóé Róma. Eu-ban a 16. sz: terjedt el. A mo-i udvari műv-ben azonban már I. (Hunyadi) Mátyás kir. (ur. 1458-90) alatt megjelent. - Itáliában az antik műveltség többé-kevésbé nemz. hagyományként már a 14. sz-tól előtérbe került. A városi fejlődés az eu. városokét megelőzte, s az itáliai polgárság antikra emlékeztető városállamaiban a társad., gazd., műveltségi színvonal fejlettsége megsokszorozta a társad. osztály jövőt alakító szerepét. A ~ hatása elsősorban a világi építészetben és az ábrázoló műv-ek önállósodásában mutatkozott. Az antik követése nem vált utánzássá, hanem annak szellemében, de az akkori saját belső és korszerű törekvések jegyében önálló új stílussá kristályosodott. Az építészetben Alberti olyan külső és belső harmóniára törekedett, amelyhez sem hozzátenni, sem elvenni nem lehet. Ez az elv a műv. egész ter-ére érvényes lett, és a műalkotás kompozicionális szerkezetében is megnyilatkozott. A →trecento által előkészített, a quattrocentóban megalapozott ~ a cinquecentóban klasszikus tisztaságot ért el.

b) A ~ irod. 2 fő ter-e a tört-írás és a szépirod. Kialakulását Mo-on elsősorban a deák és a humanista irod., valamint a reformáció segítette. A nyilvánosságnak szánt tört. és pol. írások többnyire lat. nyelven készültek, de a 17. sz. m. nyelvű irod. alapjait megteremtették. A tört-írók Antonio →Bonfini életművét igyekeztek folytatni. A személyes megnyilatkozások, a költői művek anyanyelvűek voltak, kz-ban maradtak fenn (a Fanchali Jób-kódex [1595-1608. Bécs, Nemz. Kvtár] lírai, epikus és drámai alkotások együttese). - a) A ~ történetírásban az ember, a kiváló képességű személyiség a tört-formáló erő. Az írások egy része magyarázott és ítéletet alkotott, a másik nem. A m. tört-írók az utóbbit követték: Forgách Ferenc (1535-77) váradi pp. M. história c. művében az 1540-72-es éveket írta meg Tinódi krónikájából, Bornemissza Pál jegyzeteiből és édesapja, Forgách Zsigmond emlékezéseiből is merítve. 1568-73: készült műve, a De statu rei publicae Hungaricae a személyiségek jellemében kereste a tört. események rugóit, Thukididésztől, Sallustiustól és Tacitustól tanulva. Lat. prózában írt művéből nyomtatásban a Szigetvár sorsáról írt részlet jelent meg a Zrínyi-albumban (Wittenberg, 1587). - A Báthoriak erdélyi humanistái, köztük Báthori István fejed. (1533-86) egy személyben pol. és tört. művek szerzői. A kor eseményeiről készült tört. feljegyzések, az emlékirattá szélesülő pol. levelek és a pol-diplomáciai szónoklat kiemelkedő művelői: Gyulai Pál, Berzeviczy Márton, →Kovacsóczy Farkas (állambölcs. írása: De administratione Transsylvaniae dialogu, 'Párbeszéd Erdély közigazgatásáról'. Kolozsvár, 1584). A Báthoriak hivatásos tört-írója, a velencei Brutus János Mihály (1517-92) Bonfini művének folytatásaként készítette a Rerum Hungaricarum libri XX. c. munkáját az 1490-1552-es évekről. - →Szamosközy István (1565?-1612) tudatosan különbséget tett a mo-i m. és erdélyi m. között, a tört-formáló erők közé gazd., társad., kulturális, földr. és nemzetiségi tényezőket is sorolt. - Bonfini művének nemzeti folytatója, →Istvánffy Miklós (1538-1615) alnádor →Pázmány Péter ösztönzésére írta Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV (A m-ok tört-ének 34 kv-e. Köln, 1622) c. művét az 1490-1606-os évekről. Forrásai Bonfini, Brodarics, Tinódi, Forgách, Zermegh, Brutus (1-16. kv.), ill. maga gyűjtötte anyag, személyes értesülések (17-34. kv.). Az ország fölemelkedésének feltételét Istvánffy a disciplina és religio ('fegyelem és vallás) helyreállításában jelölte meg, a tört. mozgatóit ő is a kiváló egyéniségekben kereste, s azok jelleméből magyarázta tetteiket. - A pol. tört-írás képviselője, a ref. Baranyai Decsi (Csimor) János (Joannes Decius Barovius, †1601) munkája, Az Caius Crispus Sallustiusnak két históriája (Szeben, 1596) a m. nyelvű világi műpróza képviselője. Utolsó műve szólás- és közmondás-gyűjt.: Adagiorum graeco-latino-ungaricorum chiliades quinque, Bártfa, 1598. (Ötezer gör-lat-m. szólás). - b) A ~ szépirodalom minden ágában továbbéltek a humanista, reformációs és deák költői fordulatok, lelemények. A szerzők főnemesi származásúak, műveik →Balassi Bálint életművét készítették elő és vették körül, akinek lírája a ~ kultúra és irod. csúcspontja. Bár költ-ét kortársai alig értették, hatása a 17. sz. költőire (Rimay János, Nyéki →Vörös Mátyás, →Zrínyi Miklós, →Beniczky János, Liszty László, →Gyöngyösi István) rendkívüli. -  

c) A ~ kertművészetében (mint a ~ műv-ben ált.) a fő kifejezési eszköz a vonal (barokkban a felület). A kert kerítéssel és fallal zárt, alapsíkja utakkal és sövényekkel geometrikusan tagolt, síkok és síkidomok érvényesülnek erősen. - Itáliában a 16. sz. a kertműv. virágkora. Az „épített” kertet a ház bevezetőjének tekintették, annak alárendelve épült. A ház és a kert szimmetriatengelye közös, a homlokzat és a kert egyes részletei, de más vonalaik is egymásra utalnak, a kert vízszintes síkján a homlokzat egyes formái mintegy megismétlődnek. A kertet felületnek fogták föl, melyen a természetet mintegy geometriai formákba kényszerítették jól formálható növényanyaggal (nyírott gyep, bukszussövény, nyírással alakított lombfalak) v. természettől fogva is szabályos geometriai formákat mutató növényekkel. - A kert kialakításában (antik példák nyomán) vidám hangulatra törekedtek. Antik szobrokat 1400-tól kezdtek fölállítani, olykor azért építettek villát és kertet, hogy gazdag szoborgyűjteményt méltó keretben helyezzenek el. - Az addig csak szőlőkben ismert kerti terasz a művészi alakítás fontos kelléke lett, antik példák szerint, de a terasz, a kert és a ház zárt, művészi egységében. 1540 k. a teraszok vízszintes vonalait kőkorlátok (balusztrádok) emelték ki, a támfalak felületeit az épülethomlokzaton használt oszlopok és pillérek ismétlése tagolta, fülkéket, grottákat (barlangokat) alakítottak bennük, s ezzel a lépcső szerepe is megnőtt. - A teraszos kerttípust Bramante alkalmazta először 1503-14: a Vatikán Belvedere kastélyának kertjében (később átépítették). Az 1516-27: csak félig elkészített Villa Madonna kertje →Raffaello tervrajzán maradt fenn. 1545: alapították Padova híres botanikus kertjét. →Estei Hippolit bíb. építészetileg egyszerű villája (Piero Ligorio műve) a szabin hegyek között a kertműv. egyik legszebb példája. Az épület és kert egységének szép példája a vatikáni Vialla Pia (1559). - Firenzében a Medici-kert D-i része az épület főtengelyében teraszokon emelkedik a dombtetőn álló városfal felé; a főtengely vonalát grotta jelzi, díszes nagy kút, vízeséssel, majd ennek vonalán bontakozik ki a hatalmas amfiteátreum félkörösen záródó téglalap-alapon. A kert végében hatalmas ovális medence, 2 hídon megközelíthető szabályos ovális szigetecskével (isolotto). A kert gazdag szobrászati munkáit 1579-99: Giovanni da Bologna készítette, s itt áll Michelangelo 4 befejezetlen rabszolgaszobra is. - A Pincio-hegyen lévő Villa Medici kertjének (1500 u.) első terve Annibale Lippitől származik. A Palazzo Quirinale pápai székhelynek készült, szép részletei (grotta, orgona, medence) híresek. - Fro-ba Itáliában járt fr. művészek, ill. ol. művészek vitték a kertműv. eredményeit. A kor kertjeiről metszetek tájékoztatnak. Leonardo da Vinci 1495: a kir-nak készített kastélytervet, melyen Fro-ban addig nem alkalmazott tengelyes szabályossággal egyesítette az oszlopos folyosójú, négyszögű udvart a helyi jellegzetességű 4 saroktoronnyal, 3 oldalon a vizesárokkal, valamint az árkon át hídon megközelíthető kerttel. - A kert és épület egységes megoldása Fro-ban, védelmi célokat is szolgálva, először Bury kastélynál (Blois közelében) valósult meg, erődszerű formában, vártornyok között. Az itáliai hatást Anet kastélya mutatja először: a várfalak, bástyák, saroktornyok díszítő motívumok, a szobrokkal díszített felvonóhíd az előudvarba vezet. A középső kapun át futó tengely a kert egészén is áthalad, amelynek négyszöges mezőkre osztott szimmetrikus területét 3 oldalról galéria keretezi. A téglalap alakú együttest keretező vizesárok a középvonalban félkörös medencévé szélesedik. A kerteknek jellemző vonása, hogy néha jelentékeny nagyságuk mellett is egyetlen, jól áttekinthető sík területen vannak kialakítva. - A 16. sz. végén épült Saint Germain-en-Laye jellegzetesen ol. kertje (Francini műve) a Szajna magas partján, a palotától a folyóig 6 teraszon, monumentális közös szimmetriatengellyel. A fr. kert új motívuma a hatalmas kiterjedésű, széles csatorna (Fontainebleau), és az ol. kertekből átvett, de fr. földön jelentőssé vált hímzéses parterre, mely a mértani formák összevonásával nagy mezőket alakított ki, s azokat az arabeszk kanyargó, mozgalmas vonalrajzával törte meg; a korabeli ruhákon alkalmazott hímzésre emlékeztetve (1615: Luxembourg kertje, Párizs). E korszak eredménye a párizsi Tuillerie kertje is. Építője a kialakuló térformák jelentőségét a corps de relief-fel (domborzatot eredményező testek) növelte: a parterre-t magasabb növényekkel keretezte, lugasokat épített, s a szigorú szimmetria mellett megkívánta a változatosságot. - Angliában a belső háborúk miatt a ~ kert későn jelent meg. Első jelei 1520 k. Wolsey bíb. miniszter Londontól D-re épített, még kk. jellegű (tornyok, bástyák, vizesárkok) kertjeiben tűntek föl: szövevényes, dekoratív szalagágyak, kerítéssel körülvett virágágyak, kerti ház, kilátódomb, napórák, címerállatok szobrai. A Fro-ból ekkor érkezett új játék, a tenisz számára megjelent a gyepes tér, sövénnyel szegve, néha fedetten is. Új megoldás a süllyesztett kert, közepén medencével (az elkészült kertet VIlI. Henrik kir. [ur. 1509-47] vette birtokba). - Idegen földrészek növényeinek telepítésére külön e célból is útnak indultak szakemberek, s botanikus kerteket alapítottak (Oxford, 1632). A 17. sz. elejétől Francis →Bacon fil. is foglalkozott a kert ideális megoldásának kérdéseivel, ő ajánlotta először a kert fődíszeként a szép, rövidre nyírt gyepet, és a minden szabályosságot mellőző, cserjékből, fák nélkül, de aljnövényzettel, virágokkal beültetett, kb. a kert felét elfoglaló kertrészletet is. Ezáltal olyan motívummal gazdagította a kertet, mely 150 év múlva kiindulópontja lett a kertműv. új irányának. Annak érdekében, hogy a kertben mindig legyen virágzó növény, havonkénti összeállítással növényjegyzéket közölt. Az ideális kert középső része szerinte jól áttekinthető, levegős virágos, díszes léckerítéssel körülvett, a ház felől jól megközelíthető. Végül Bacon elutasított minden aprólékosságot, s a növények akkoriban nagyon elharapódzott nyírását (fantasztikus, nagyon mesterkélt alakok) is. - No-ban Rotterdami →Erasmus is foglalkozott a kertalakítás kérdéseivel: négyzetalakú kertjét a kk. megoldás szerint utakkal négyfelé osztotta, s hagyományos, hazai elemekkel alakította. A ~ hatását először D-No. vette át az Itáliával folytatott keresk. kapcsolatok révén: Augsburgban a Fugger kereskedőcsalád kertje, Nürnbergben a Peller-ház, Ulmban Furttenbach építészeti író kertje (l638) hosszas téglalap alakú, aránylag kis méretű kertek, lugasokkal körülvéve a város falain belül. A kor emléke a császár (Prága, Hradzsin) és Wallenstein hadvezér kertje. - A ~ kert ném. földön hosszabb életű volt, mint ltáliában, ahol a barokk kert jellegzetességei korán kezdtek kibontakozni. A →harmincéves háború 1618-48: azonban megállította a kertműv. további fejlődését; utána a kertépítésben a fr. barokk hatása lett uralkodó. Ke.P.-E.G.-M.F.-S.J.

Kecskés 1944. - Gombrich, E. H.: A művészet tört. Uo., 1975. Vayer Lajos: Az itáliai ~ művészete. Bp., 1982.