🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Sz > Szolidaritás
következő 🡲

szolidaritás (újlat. solidarietas, a solidus, 'szilárd, jól megalapozott' szóból): közösségvállalás, sorsközösség. - I. A Szentírásban. 1. Az ÓSz-ben az egyén és a közösség egymáshoz való viszonyát társad-ilag a nagycsaládokra, nemzetségekre, törzsekre tagolódás, vallási szempontból pedig a →szövetség gondolata határozta meg. A természetes köteléken (család, nemzetség, törzs, nép) belül az egyes tagokat az azonos életforma, szokás, hagyomány, vallás és jogrend kapcsolta össze egymással. A kötelék sorsközösség abban az értelemben, hogy minden tagnak része van jóban, rosszban, átokban és áldásban, az egész népnek és az egész nép képviselőjének (családfő, törzsfő, karizmatikus vezető, király) Istennel való kapcsolatában, ugyanakkor azonban az összköteléknek és képviselőjének is kezességet kellett vállalnia Isten előtt a tagok valláserkölcsi magatartásáért, elsősorban az Istennel kötött szövetség feltételeinek hűséges megtartásáért. Az átok és az áldás, mely az ősatyákat s egyáltalán, az előző nemzedékeket illette, az utódokra is átszállt (Ter 9,25; 12,2; 1Sám 2,30-36 stb.). Az a büntetés, baj, melyet az egyes személyek (főleg családfők, törzsfők, kir-ok) bűnükkel magukra vontak, az egész családot, törzset, népet sújtja (Szám 16,32; Józs 7; 2Sám 21,1; 24,11-17 stb.). Ez a sorsközösség nem pusztán objektív adottságokra épült (mint a vérrokonság, egy adott közösséghez tartozás), így nem értelmezték mágikusan, hanem szubjektív, etikai háttere is volt: az egy kötelékbe tartozó tagok egymással, a fővel és a közösséggel „egy hús”-nak (és „egy csont”-nak) vallják magukat (Ter 2,23; 29,14; Bír 9,2; 2Sám 5,1; 19,13). Hogy a tagok vétke ne hozzon az egész közösségre büntetést és átkot, a közösségnek a bűnös taggal határozottan szembe kellett fordulnia: büntetés, kitaszítás v. átok formájában (Szám 16,24; MTörv 13; Józs 7; Bír 20,13); a bűnöst „ki kell irtani a népből” ('kivágni'; pl. Ter 17,14; Kiv 12,15.19; Lev 7,20-27 stb.). Ha kir. követett el bűnt, Isten ítéletét magára és családjára vállalva (2Sám 24,17) a népet felmenthette a büntetés alól. - Még szubjektívabbnak, ti. az erkölcsi kérdésben hozott döntéstől függőnek látják a deuteronomikus tört-író és a próf-k az adott nemzedék és az atyák, ill. a vezetők (kir., papok) és a nép közötti ~t: a fiak követik az atyákat bűneikben, és a nép hagyja, hogy a vezetők bűnbe vigyék (2Kir 17,7-23; Iz 9,15; 30,10; Jer 2,20.32; 7,25; 9,12; 44,9-17; Ez 2,3; Oz 4,4; 10,9; 12; Ám 2 stb.). Ezért a ~ nem elkerülhetetlen sors, miként a mondás állítja: „Az atyák ették a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásott el tőle”, hanem mindenkinek hatalmában áll saját erkölcsi döntésével a bűnben és a bűnhődésben közösséget vállalni ill. nem vállalni (Ez 18;. Jer 31,29). A ~ elve az ÓSz-nek a →közvetítővel kapcsolatos fogalmaira is jelentős mértékben hatott. Az Istentől kiválasztottak népükhöz tartozónak vallják magukat akkor is, ha népük megszegte a szövetséget, fellépnek pusztulástól és ítélettől fenyegetett népük érdekében, magukra vállalják bűnét, és így közvetítik a bocsánatot és a megmenekülést (Kiv 32,31; 1Sám 12,23; Iz 53; Ez 22,30; Ám 7,2.5; 2Mak 7,37). Isten kész arra, hogy áldást adjon és megbocsásson azoknak, akikkel választottai közösséget vállalnak, v. akik ezeket az embereket kiválasztott közvetítőjüknek vallják, v. legalább közvetítői szerepük utólagos elismerésével jelét adják a vele való közösségvállalásnak (Ter 12,3; 30,27.30; 39,2-5; Kiv 8,4-10.24-27; Szám 11,2; 12,11; 21,6; Bír 2,18; Iz 53,1-6; Zak 8,23; 12,10-14). - 2. A Jézus korabeli zsidóságban is igen jelentős vallási tényezőnek számított a ~. Hitték, hogy részük van az ígéretekben, melyeket az atyák kaptak, és abban a jutalomban, melyet a jámborok az idők folyamán bármikor kiérdemeltek. A jámbor zsidó főleg az áldozatul megkötözött Izsákkal érzett közösséget; hitte, hogy „Izsák kötelékei” Izr. bűneiért elégtételül szolgálnak. Ám a ~ a zsidóságban elsősorban objektív: a származástól és a törv. megtartásától függ. - 3. Az ÚSz ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy nem a származás, nem is a törv. megtartása, hanem a hit és a személyes erkölcsi döntés jelenti a ~t az atyák és a fiak, a korábbi nemzedékek és a későbbi nemzedékek között. Ahogy a próf-k, úgy Jézus is elítélte kortársait, akik ugyanazokat a bűnöket követték el, mint atyáik (Mt 23,34-39; Lk 11,49-52). Azok közt, akik kapták az ígéreteket és akik örökösei az ígéreteknek, nem a származáson alapszik a ~, hanem az egyazon hiten (Jn 8,39-44; Róm 4,10-25; Gal 3,6-9.14.29). - Jézussal célba érkezett az üdvösség, melynek a Ter 12,3 vetette meg alapját: Jézus a közvetítő, aki úgy vállalt ~t testvéreivel, hogy áldozatul adta magát „sokakért” (Mk 10,45; 14,24; Fil 2,6-11; 1Tim 2,5; Zsid 12,2); és viszont: mindenki elérkezik az üdvösségre, aki vállalja vele a közösséget, hisz benne és küldetésében, aminek épp az Ádámmal való közösség (= a bűnben, az átokban és a halálban való részesedés) megszűnése a gyümölcse (Róm 5; 10,9; Gal 3,14-29; Zsid 5,8). - A tanítványok folytatják Jézus üdvösségszerző munkáját mindaddig, míg újra el nem jön, és azért nekik is meg kell valósítaniuk az ÚSz népével, az Egyházzal, az adott egyh. közösséggel és annak tagjaival vállalt közösségüket, értük fáradozva és szenvedve (2Kor 4,10; 13,4; Ef 3,1.13; Kol 1,24; 2Tim 2,10). Másfelől az egyh. közösségeknek és ezek tagjainak is vállalniuk kell az ap-okkal és az elöljárókkal a közösséget, irántuk tiszteletet tanúsítva, értük imádkozva, őket támogatva, szavukat megfogadva (Mt 10,40; Lk 10,16; Róm 15,30; 2Kor 1,11; Kol 4,3; 1Tesz 5,12.25; 1Tim 5,17; Zsid 13,7.17). Azt azonban az ÚSz is megkívánja, hogy a ker. közösségek ne vállaljanak ~t a bűnösökkel és a tévtanítókkal, egyértelműen határolják el magukat tőlük, különben részeseivé válnak bűnüknek és ítéletet vonnak magukra (Mt 18,17; 1Kor 5,4; 1Tim 1,20; Jel 2,2.5). Különösen határozott megfogalmazást kap a ~ gondolata Pálnál, amikor a ker-eket Krisztus teste tagjainak nevezi, akiknek szenvedései és gyengeségei minden tagot együttszenvedésre ösztönöznek, és akik mindnyájan egymásra vannak utalva (Róm 12,4-8; 1Kor 6,12-20; 10,14-22; 12,4-8; →Egyház). - II. A ~ modern fogalma. Tág értelemben egy csoport vagy társadalom megalapozott és több oldalról motivált összetartozása; szoros értelemben a kölcsönös kötelességvállalás és segítségnyújtás, mellyel egy csoport minden egyes tagja kiáll a csoportjáért, a csoport pedig értük. - 1. A ~ elnevezése a francia jogi nyelvből származik, melyben a régebbi solidité és az újabb solidarité az adósságot vállaló testület jellemzője: minden tagja felelősséget vállal a közös adósság egészéért, ugyanakkor a testület felelősséget vállal egyes tagjai adósságáért. - 1789 u. a solidaritét alkalmanként a forr. fraternité, 'testvériség' jelszó szinonimájaként használták, de a fraternitét nem szoríthatta ki és nem is kapcsolódott hozzá új jelentés. Ez még Claude-Henri de →Saint-Simon és Charles →Fourier korai szocialista isk-jára is érvényes, míg a vallásos szocialista Pierre Leroux a solidaritét elhatárolta a →jótékonyság és →irgalmasság minden formájától, és 'társadalmi kötelezettség' és 'társadalmi igény' értelemben használta. - A ~ csak az 1848 utáni munkásmozg-ban vált ált. pol. jelszóvá. Benne a munkásosztály ön- és összetartozástudatát, és önsegélyező intézményei alapját képező erkölcsi érzékét juttatta kifejezésre. Karl →Marx a ~ fogalmát radikalizálta, mikor összekapcsolta a termelőeszközök forr. kisajátításának folyamatával, és a munkásosztály olyan harci tulajdonságaként határozta meg, melyet csak a forr. utáni, osztálynélküli társad-ban old föl a közösségi ~. - Auguste →Comte révén a ~ a társadalomtud. viták tárgya lett. A physique sociale keretében a solidarité terminussal írta le Comte a lien sociale-t, mely az embereket csoportokká, végül pedig emberiséggé fogja össze és társad-ilag integrálja, és a ~t összekapcsolta a fokozódó munkamegosztással, mely a modern társad-ak életfeltétele s egyúttal összetartásuk alapja. - Comte ~ fogalmát, sok fr. és angolszász szociológus átvette, s Émile →Durkheim fejlesztette tovább: a ~ mint a társad. kohézió foglalata társad-elméletének közp. fogalmává vált. Bírálva Ferdinand Tönnies megkülönböztetését a közösség és társad. között, a ~ két típusát vázolta föl: a mechanikus ~ a hagyományos, a kollektív tudat által meghatározott társad. formának felel meg; az organikus ~ révén valósul meg a modern, funkcionálisan differenciált, munkamegosztáson alapuló társad-ak integrációja. De Durkheim szerint a ~ mint társad. és egyúttal erkölcsi valóság nem erkölcsi eszmény, hanem a leíró szociológia tárgya. - A ~t mint etikai elvet Heinrich →Pesch és tanítványai, Gustav Gundlach és Oswald von Nell-Breuning fogalmazták meg és tették az →Egyház szociális tanítása részévé. Pesch a →liberalizmusnak és →szocializmusnak azt a ném. nemzetgazd. tört. iskolája hatása alatt általa kidolgozott szintézisét nevezte →szolidarizmusnak, mely a →közjó és az egyén java, a kötöttség és a szabadság, az áll. beavatkozás feladatai és határai kiegyensúlyozása révén kívánja jogaiba helyezni az embert, mint „a gazdaság alanyát és célját”. Pesch, aki jól ismerte a fr-k szociális elképzeléseit, átvette Charles Gide-től a solidarité fait és a solidarité devoir közti különbségtételt, de mindkettőt abban az értelemben használja, ahogyan az újskolasztika társadalomfil-ja és annak agere sequitur esse ('a cselekvés a létet követi') axiómája. Az ember tényleges, sokrétű társad. függésében megnyilvánuló és társad. természetéből eredő ~ erkölcsi kötelezettség, amit Pesch nem az egyén személyes erényének, hanem a társad. strukturális elvének és ezzel lényegében „jogi törvénynek” tekint. Ezután a ~ közp. szociáletikai kategóriává, a ker. társad. tanítás szociális alapelvévé vált. - 2. A rendszeres teológiában a ~ fogalma csak 1950 u. vált jelentőssé. A Tanítóhivatal a II. Vat. Zsinaton (többek között GS 32) alkalmazta először szoteriológiai kategóriaként, ami paradigmaváltást jelez a →megváltás értelmezésében: a Jézus kereszthalálával adott isteni elégtétel gondolata visszaszorult az Ige megtestesülésével új alapokra helyezett ~ mögé. Jézus Krisztus felülmúlhatatlan módon nyilatkoztatja ki és valósítja meg Isten szeretetét és az emberekkel való ~át, és egymással való új ~ra és közösségre szabadítja föl őket (→kiengesztelődés, →communio). - A zsinat utáni teol-ban a ~ szoteriológiai értelmezési kategóriaként részben konkurrensévé vált a helyettesítés gondolatának (így többek között Karl →Rahnernél, Christian Duquocnál, Edward →Schillebeeckxnél, a →fölszabadítás teológiájában). A ~ modellje inkább Jézus konkrétan megélt, a szenvedésben és kereszthalálban elviselt ~ának szoteriológiai jelentőségére irányítja a figyelmet. A ~ ezért kulcsfogalommá vált a ker. egyh. gyakorlat teol. megalapozásában. A politikai teol. összefüggéseiben a ~ a „gyakorlati fundamentális teológia központi kategóriájává” (Metz) emelkedett. A fölszabadítás teol-ja lényegében a szegényekkel való törődésként határozza meg a ker. ~t. - 3. Az erkölcsteológia egyrészt erényként, a →felebaráti szeretet részerényeként foglalkozik a ~sal mint alapmagatartással, gondolkodásmóddal és a cselekvés rugójával, mely az embert képessé teszi arra, hogy a másik ill. egy közösség szolgálatára álljon. Másrészt jogi és szociológiai elvként a személy és a közösség közötti kölcsönös azonosulási folyamatnak és segítségnyújtási kötelezettségnek tekinti, és az egyén kibontakozási esélyei és a társad. felépítése szempontjából elemzi. - Az erkölcstan méltányolja a ~ sokféleségét és a - tényleges függés, a közös érdekek és célok, a közös rászorultság és fenyegetettség, az azonos eredet és hagyomány, a közös meggyőződés révén - benne ható egységteremtő erőt. Termékenynek tartja a megélt ~ alapjait; azonban nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a sokféle szolidáris közösség nem biztosít a ~ beszűkülése és kizárólagossága veszélyeitől, és előfordulhat, hogy a mindenkori közösségen belül és kívül lévő emberek személyes igényei ellen is irányul. - A ~t a személyre rendeltsége teszi társadalometikai kulcsfogalommá. A ~ ui. a mindenkiben közös személyi méltóságon alapszik. Ez az alap kötelez ~ra azokban a közösségekben, melyekhez mindenki adottságként tartozik, ugyanakkor megköveteli e csoportok kiállását minden egyes tagjuk érdekében. Mértéket szab a közösségen belül gyakorolt ~ számára, ugyanakkor megláttatja a saját csoport összefüggéseit. A ~ így olyan, a csoporton túllépő szolidarizációt követel, mely fellép a másik érdekében is, s ezzel áthidalja a csoportos ~ és a csoportos egoizmus közti szakadékot. A ~ elve nem tűri a kirekesztést. Megkívánja, hogy a ~ egyetemes érvényű legyen. A mindenki azonos méltóságán alapuló ~ egyúttal minden tevékenységi területen megkívánja, hogy fokozott figyelemmel forduljunk a szegényekhez, gyöngékhez, a társadalom peremére szorultakhoz, jogfosztottakhoz és kirekesztettekhez, akik számára nehéz emberhez méltóan élni. - 4. A style="font-weight:bold;font-style:italic">keresztényszocializmus alapelve. Belőle következik: a) a törekvés egy emberségesebb, új gazdasági világrendre, a „jóléti társadalom”-ra, azaz mindenki számára egyaránt biztosított jólétre és társadalmi biztonságra; b) a gyengébbek és kiszolgáltatott helyzetűek (betegek, idősek, munkanélküliek, menekültek, kisebbségek) intézményes segítésének kötelezettsége; c) a társadalomra veszélyes vagy veszélyessé válható kérdések (pl. környezetszennyezés, alkoholizmus, kábítószer, pornográfia, erőszak, génsebészet, a reklám károsító hatása, stb.) kötelezően intézményes állami, társadalmi szintű kezelése. R.É.-**

BL:1736. - LThK 1993. IX:706. - Schütz 1993:367. - Muzslay 1993:125. - KEK 1939-42.

Szolidaritás (lengy. Solidarnosc): a legnagyobb független lengyel szakszervezeti mozgalom. - Az 1970-es években a gdanski hajógyárakban kristályosodott ki. Hivatalosan 1980. IX: alakult meg, miután a VII-VIII-i nagy sztrájkok hatására a kormánnyal kötött megállapodásban a munkások elérték a szabad szakszervezetek alapításának jogát és a komm. rezsim némi liberalizálását. Vezetője 1980-90: L. Walęsa. 1981: a szükségállapot bevezetése után betiltották, vezetőit bebörtönözték, de illegalitásban tovább működött. Az 1980-as években folytatta a harcot, s képviselte Lengyo. munkástömegeit. A kormánnyal folytatott tárgyalások eredményeképpen 1989. IV: legalizálták, a VI-i választásokon egy híján az összes szabadon megszerezhető parlamenti mandátumot elnyerte, s IX: koalíciós kormányt alakított. Az 1990-es évek elejétől pol. jelentősége csökkent. 88

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.