senatus, szenátus (a lat. senex, 'vén' szóból): vének tanácsa. - A Szentírásban →főtanács, →vének. - I. Az ókori Rómában. 1. A köztársaság korában (Kr. e. 509-31) a ~ lett a legfőbb kormányzó testület. Tagjainak választása a censust tartó consulokra és consularis tribunusokra, Kr. e. 312: a censorokra szállt át. Létszáma 160-1000 között változott. A censorok esküt tettek arra, hogy bármely rendből a legméltóbbakat választják be a ~ba. Sorsvetéssel döntötték el, melyik censor vezesse a választást (lectio); de egy akarattal kellett eljárniok. Ilyenkor vizsgálat alá került a régibb szenátorok megfelelősége is, s a méltatlanokat kitették a ~ból (senatu movere, eicere). - Kezdetben csak patríciust lehetett beválasztani a ~ba, plebejust csak kivételesen; később azonban ált. ingenuust, ha elmúlt már 46 éves; nem kellett tehát senexnek lennie, mint a királykorban, de seniornak, hacsak nem hivatala után jutott be. Csak feddhetetlen életű férfiú juthatott be a ~ba, s a közt. vége felé már tekintettel voltak a vagyoni állapotára is. - A hivatalt viselő férfiak megjelentek a ~ban, hogy megkérdezhessék a véleményét; saját véleményüknek kifejezést adhattak, sőt ellene is szegülhettek a tanácshatározatnak, de szavazati joguk nem volt, tehát nem voltak valódi szenátorok; hivataluk lejárta után a curulis magistratusok viselői hasonló joggal fölruházva jelen lehettek a ~ ülésein egész a legközelebbi censusig, amikor bejutottak a rendes szenátorok sorába, s nemcsak indítvánnyal léphettek föl, hanem ki is fejthették véleményüket. - A ~nak azon plebejus tagjai, akik szabad választás, nem pedig hivataluk révén jutottak be (senatores pedarii), nem vettek részt a ~ fontosabb munkálataiban, pl. az interregnumban, törvénymegerősítésben, javaslattételi joguk sem volt; tehát a szájuk nem, csak a lábuk szerepelt annyiban, hogy azon részre vonulhattak, amelyikkel egy véleményen voltak (pedibus ire in sententiam). A közt. vége felé azonban, mikor az e fajta senatorok száma már túlnyomó volt s a fölszólalás jogát általánossá tették, a pedarii elnevezést azokra vitték át, akik rendszerint beszélni nem, csak szavazni szoktak. - A szenátorok rangja viselt hivataluktól függött (consulares, praetorii, aedilicii, tribunicii, quaestorii); ugyanazon rangosztályon belül a hivatalviselés elsőbbsége, ugyanazon hivatalkorbeliek közt pedig a beiktatás elsőbbsége határozott; e szerint igazodott a szenátorok joga is. A szenátorjegyzék (album senatorium) élén a patricius censoriusok legidősebbikének a neve állt; ő volt a princeps senatus, s rangbeli elsőségénél fogva őt hívták föl legelőször vélemény-nyilvánításra. - A ~ összehívására Róma főtisztviselője (consul, interrex, praetor urbanus, esetleg decemvir, consularis tribunus, praefectus urbi, s vsz. 339-: a néptribunus is) volt följogosítva, diktatúra idején csak a diktátor rendeletére lehetett összehívni. Elnöke az volt, aki összehívta; az állapította meg a tárgyrendet is. A gyűlés helye (senaculum) 600 éven át a curia Hostilia volt, később a curia Julia; de a ~ összegyűlhetett bármely, akár födött akár födetlen helyen, amelyet augur fölszentelt (templum), így gyakran Concordia, Castor vagy Jupiter tp-ában, ill. a tp. cellájában. Külf. követekkel és imperiumos fővezérekkel, mivel nem volt szabad bemenniök a Városba, a Mars-mezőn tárgyalt a ~, Apollo vagy Bellona tp-ában. Ha azt a csodát (prodigium) jelentették, hogy szarvasmarha beszélt, akkor szabad ég alatt (sub dio) tartottak ülést. Az ülés napfölkeltétől napnyugtáig tartott; de ezen szabály mellőzése nem szüntette meg a határozat érvényességét, csupán a vezető tisztviselőt érte emiatt büntetés v. legalábbis censori megrovás. - Kezdetben a ~ bármely napon ülést tarthatott; Kr. e. 71-: népgyűléssel egy időben nem ülésezhetett. Az illetékes tisztviselő rendszerint a fórumon hirdette ki a tanácsülés helyét és idejét kikiáltóval (praeco), később inkább edictumban; sürgős esetben házról házra járva hívták össze praecók a senatorokat. Összehívás nélkül érvénytelen volt a határozat. Késedelmes megjelenés és ki nem mentett elmaradás pénzbüntetést vont maga után. - A szenátorokon, tisztségviselőkön és a szükséges segéd- és szolgaszemélyzeten (scribae, lictores, praecones) kívül más nem lehetett jelen az üléseken. A határozatképességhez a tárgy fontossága szerint a szenátorok felének v. harmadának jelenléte volt szükséges (~ legitimus, ~ frequens); de a törvényes számnál kevesebb (~ infrequens) is határozhatott, ha senki sem kívánta a jelenlevők megszámlálását. - Az összehívó magistratus, mielőtt bement volna a ~ba, áldozatot mutatott be és auspiciumot tartott; ha a jelek kedveztek, belépett a ~ba, melynek tagjai fölállással üdvözölték. - A tárgyalás menete. Az elnök előterjesztette a tárgyat (referre), ezen formulával kezdve: quod bonum felix faustum fortunatumque sit! s evvel végezve: de ea re quid fieri placet? Azután fölszólította a szenátorokat véleményük nyilvánítására (rogare sententiam, consulere ordine senatum) a szenátorjegyzék sorrendjében. A fölszólítás név szerint, a véleménynyilvánítás (censere) vagy hosszabb beszédben, állva (sententiam dicere) vagy egyszerű kijelentéssel, ülve (verbo assentiri) történt. Ezután az elnök összefoglalta a különböző véleményeket (pronuntiare sententias), és sorban szavazásra bocsátotta. A szavazás, melyben a pedarii is részt vettek, helyváltoztatással (per discessionem) történt: a szavazók meggyőződésük szerint vagy ehhez, vagy ahhoz a félhez sorakoztak (ire v. pedibus ire in sententiam). Az elnöknek is volt joga hozzászólni a kérdéshez (verba facere), még mielőtt szavazásra bocsátotta volna. Az egyhangú határozatról azt mondták: „Facta est sine ulla varietate discessio”, v. „Quas sententias sine varietate est secutus”. - A ~ véleménye, ha a tribunusok nem emeltek ellene kifogást (intercedere), sem formahiba nem merült föl összehívás, hely, idő, szenátorok száma tekintetében, senatusconsultummá lett, amelynek a határozatot tartalmazó részét v. pontjait decretumnak v. decretának nevezték. Az ilyeneket a szabályszerű hitelesítés (scribendo adfuerunt) után még az elnök hivatalának tartama alatt a quaestorok az írnokokkal közös jegyzőkv-be iktattatták (in tabulas publicas referre), s letétbe helyezték az irattárba. A meg nem erősített tanácsvélemény senatus auctoritas maradt, amelyet azonban később határozattá emelhettek, ha az akadályozó ok megszűnt. A napirenden levő tárgy elintézése után az elnök föloszlatta az ülést (senatum mittere, dimittere). - A tanács hatásköre. a) Kormányzati tekintetben felügyelt az egész vallásügyre (istentiszt., ünnepek, játékok, dies religiosi; új tp-ok és oltárok fölszentelése stb.); az állami javakra (ager publicus, állami épületek) és pénzügyre (az aerarium bevételei és kiadásai); utalványozta a katonaság zsoldját, a közjátéki és a hadi költségeket; engedélyt adott a censoroknak építkezésre; a provinciák viszonyaira és kormányzatára; a magistratusok működésére; kitűzte a magistratus-választás idejét; ha formahibát követtek el, megsemmisítette a választást, szükség esetén meghatározta, hogy a választást interrex vezesse-e, vagy diktátor stb. Nagy veszély idején senatusconsultum ultimummal (videant consules, ne quid res publica detrimenti capiat) élet-halál uraivá tette a consulokat, s teljesen szabad kezet adott nekik katonaszedés és hadviselés dolgában. - b) Külügyekben a ~ intézte a háború és béke dolgait. Ha a nép jóváhagyta a hadüzenetre vonatkozó ~i határozatot, katonaszedést rendelt el, kinevezte s utasítással látta el a hadvezéreket, de vissza is hívhatta őket v. lejárt imperiumukat meghosszabbíthatta, supplicatiót rendelhetett el tiszt-ükre, megadhatta nekik a diadalmenetet és az imperator címet; megerősítette a békekötéseket, fogadta az idegen népek követeit s tárgyalt velük a római nép nevében; idegen népet a római nép barátjának nyilváníthatott s külf. fejedelmeknek kir. címet adhatott érdemeik elismeréséül. - c) Igazságszolgáltatás dolgában: Kr. e. 123-ig a ~ból küldték ki a bírákat; döntött szövetségesek és idegenek megbüntetéséről; római polgár azonban csak összeesküvés és mérgezés miatt került a ~ bíráskodása elé. - d) Törvényhozás tekintetében a javasolt törv-ek a ~ előzetes jóváhagyásával (auctoritas) kerültek a comitia szavazása alá, s 287-ig a nép hozta törvénynek a ~ megerősítése adott jogi hatályt. - Az egész senatori rend (ordo) tagjainak nagy tekintélye volt, s különös tiszteletben részesültek. Kitüntető jelvényeik az aranygyűrű (annulus aureus), széles bíborsávos tunika (tunica laticlavia), Kr. e. 194-től fogva külön helyük volt a színházban (subsellia senatoria), később a cirkuszban is; a patricius-szenátoroknak ezüst v. elefántcsont holdacskával díszített cipőjük (calceus lunatus) volt. - 2. A császárkorban a ~ hatásköre bővült, de valójában teljesen alá volt rendelve a cs. akaratának. A cs-tól függött, mikor s miben kérdezi a ~t s mennyiben követi a tanácsát. A ~t már Augustus alatt (ur. Kr. e. 31-Kr. u. 14.) háttérbe szorította egy szűkebb körű tanács (consilium, később consistorium) a cs. meghitt embereiből, s még inkább az írnoki hivatalok (scrinia) fölállítása, de leginkább a Diocletianus (ur. 284-305), majd Nagy Konstantin (ur. 306-337) és utódai alatt megalapított hivatalrendszer. A ~ befolyása egyre csökkent, s tagjai a régi méltóságuk és tekintélyük helyett végül csupán díszes viseletükben tetszeleghettek. - II. A későbbi korokban a ~ analógiájára szervezték az Egyházban a pápa mellett a →bíborosi kollégiumot, a pp-ök mellett a →káptalanokat, a polg. életben a kir. tanácsokat, parlamenteket, ogy-eket. **

Pecz II/2:754.