szenteste: december 24-e, →karácsony böjtjének estéje. - Régen a ~ fő jellemzője a várakozás volt a még böjtös, egyszerű vacsora után. A vacsora utáni órák meghitt családi együttlétében teljesedett be az →ádvent minden várakozása. A téli napfordulat, esztendőváltás, múlt és jövő, elmúlás és keletkezés, elevenek és holtak találkoznak egymással. A harangszó is más, mint egyébkor. Székesfehérvár parasztpolgársága szerint a karácsonyesti harangszóra megnyílik az ég, és egészen az éjféli misére való beharangozásig így is marad. Ezt az időt békességben, szeretetben kell eltölteni, hogy a kis Jézus áldására méltók legyünk. Az éjféli harangszóra az istállóbéli jószág is talpra áll. A falusi bakterek, akik tűzre-vízre, emberek nyugalmára vigyáztak, s megkiáltották az éjszaka óráit, mondókájukat karácsony estéjén és éjjelén az ünnephez igazították. Az éjfél a napnak különben is a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, hazajáró lelkek, sőt kísértetek ideje. A világ világossága, a Betlehemi Kisded azonban ura a téli napfordulatnak is: elűzi a sötétség hatalmait, és megörvendezteti azokat, akik őt várják. Krisztus születésének ünnepével a világ évről évre megújulásakor a vizek borrá változnak. **

Bálint 1989.